Aktuális

Rengeteg az üres állás a Balatonnál

Lassan beindul a főszezon a Balatonnál, azonban komoly munkaerőhiány alakult ki a szállodákban és a vendéglátásban is. Még jegyszedőt is nehéz találni a strandokra, mert idén nyáron kevés diák akar dolgozni.

Kezdődik a főszezon, ezért felszolgálók, szakácsok, szobalányok, bármixerek százai keresnek itthon és külföldön is munkát – írja a Világgazdaság. Aki teheti, az inkább az utóbbit választja, ezért komoly munkaerőhiány alakult ki a Balatonnál – amely továbbra is az első számú kedvenc az “itthon” nyaralók körében – és a Velencei-tónál is, pedig a turizmus fellendülése, az egyre több vendég miatt még több embernek tudna munkát adni az ágazat.

Jelenleg a Balatonnál kevés az idénymunkás, sok a betöltetlen álláshely, nagyon nehéz megfelelő, képzett munkaerőt találni. Bár a főszezonban mindig is voltak nehézségeik ezen a téren, de idén már olyan szükségmegoldásokat kell választani, amilyeneket korábban soha: például Romániában adtak fel hirdetéseket konyhai vagy recepciós állásra, de középiskolákból is toboroznak diákokat, akiket egy gyorstalpalón igyekeznek betanítani a munkára.

Aki gyorsan szeretne meggazdagodni, az valószínűleg messziről elkerüli a turizmus–vendéglátás területét, hiszen hagyományosan ebben a szektorban lehet a legrosszabbul keresni: a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete mindössze 153 ezer forint körül alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top