Aktuális

Felhőszakadás és jégeső vet véget a kánikulának

A hőhullám után jelentős lehűlés kezdődik csütörtökön, akár 10 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet. Mind több helyen várható heves zivatar, felhőszakadás.

Csütörtökön még országszerte 30 fok fölé melegszik délutánra levegő, majd késő délután északnyugat felől megérkezik az említett hidegfront. Útjában szórványosan – kezdetben a Dunántúlon és az Északi-középhegység területén, majd estétől már máshol is – kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az erősebb gócokat az intenzív villámtevékenység mellett akár jégeső, felhőszakadás, valamint heves szélrohamok is kísérhetik. A hidegfront nyomán körülbelül 7-8 fokkal hűl le a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki citromsárga figyelmeztetést. Jász-Nagykun-Szolnok megyére a várható heves zivatarok miatt, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, továbbá a fővárosra pedig a heves zivatarok és a várható felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Ha kíváncsi vagy, milyen időnk lesz a hétvégén, kattints az Időkép oldalára!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top