Aktuális

Lemondhat Ferenc pápa

Az egyházfő szerint a nyugalmazott pápa intézménye idővel megszokott lehet a katolikus egyházban.

Ferenc pápa nem tartja kizártnak, hogy elődjéhez, XVI. Benedekhez hasonlóan egy nap majd ő is lemond. “Azt teszem majd, amit az Úr mond” – mondta a világ legjobb vezetőjének megválasztott egyházfő, miután feltették neki a kérdést, visszavonulna-e, ha egészsége nem engedné, hogy megfelelően vezesse az 1,2 milliárd fős katolikus közösséget.

“Úgy vélem, XVI. Benedek esete nem egyedülálló. Intézményként kellene rá tekintenünk, aki megnyitott egy ajtót, a nyugalmazott pápáét” – mondta a 77 éves, a spártaian egyszerűen berendezett lakosztályban élő egyházfő. Az, hogy az emberek manapság sokáig élnek, valószínűbbé teszi, hogy a jövőben a pápák lemondanak egészségi okokból – tette hozzá. “Lesz-e több pápai lemondás? Isten tudja, de megvan rá az esély” – fogalmazott.  

12 laza pápai pillanat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top