Magyarbánhegyesi gyilkosság: már a válópernél felismerhető az agresszió?

Múlt héten egy negyvenhét éves férfi meglőtte volt élettársát, kislányának várandós édesanyját, aki azóta túljutott az életveszélyen. Az asszony új párja azonban meghalt, csakúgy, mint a nagymama. A gyilkosságok mindenkit sokkoltak, maga az eset számos kérdést vet fel. Szakemberek szerint igen ritka, amikor valaki teljesen váratlanul vérengzésbe kezd. Az érintett apát többször meghallgathatta a bíróság, mivel vita folyt a szülői felügyeleti jogon; létezik, hogy valaki el tudja rejteni az indulatait egy tárgyalás során, vagy csak később válik agresszívvé? És vajon az anya érezte, hogy veszélyben forog az életük? Ha igen, kért segítséget a rendőrségen? Ha ő nem vette igénybe a jelzőrendszert (másik kérdés, hogy ha kért is volna segítséget, nem küldik-e haza azzal, hogy nincs valós életveszélyben), akkor az igazságügy felelőssége is érdekes lehet. Szakemberek szerint az erőszakos cselekmények – bár számos előjelük van – nem jósolhatóak meg előre. De akkor nem lehet megelőzni egy-egy hasonló tragédiát?

“Nem kötelezhető kezelésre”

Dr. Nagy László Tibor

“Az élet elleni erőszakos cselekmények általában elhúzódó konfliktushelyzetek eredményei – állítja dr. Nagy László Tibor (az Országos Kriminológiai Intézet Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztály osztályvezetője). Egy gyilkosságnak mindenképp vannak előjelei a személyiségben. Jellemzően olyan emberek követnek el ilyet, akik képtelenek az indulatok, az agresszió kezelésére. Rossz a kudarctűrő képességük, nem tudják elviselni a feszültséget, a veszteséget, vereséget, diszharmonikus az egész személyiségük. A kutatásaink azt mutatják, hogy a több ember sérelmére elkövetett emberölések közül minden tizedik hátterében a féltékenység áll, ami már önmagában meglehetősen felfokozott érzelmi állapotot jelent. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Az igazságszolgáltatás tehetetlen, hiszen attól még, hogy egy per során valakin indulatokat tapasztalnak (ami viszonylag mindennapos eset a bírói praxisban), még nem kötelezhetik kezelésre, és nem rendelhetnek el védőőrizetet sem a perben álló másik félnek. Az elkövető környezetének már nagyobb a mozgástere, így a felelőssége is, hiszen ők ismerik az érintettet, ők tartják vele a kapcsolatot rendszeresen. Vannak zárkózott emberek, de ritka az az eset, amikor egy gyilkosság elkövetője ép személyiségű ember, aki aznap kattan be. A történetben is szerepel egy közösségi oldalon posztolt fenyegetés, és nyilvánvalóan nem ez volt az egyetlen intő jel. A barátok, ismerősök, kollégák töltsenek minél több időt vele, szükség esetén beszéljék rá, hogy menjen el egy szakemberhez, hiszen egy válsághelyzetben levő embernek mindenképp segítségre lenne szüksége.”

“A viselkedés igenis árulkodó”

Dr. Papp Melinda

“Tíz éve praktizálok, de a történetben szereplő borzalmas esemény bekövetkezésére utaló rossz érzésem még sosem volt – állítja dr. Papp Melinda válóperes ügyvéd. – Az agressziónak nyilvánvalóan vannak jelei, de azt, hogy valaki hirtelen felindulásból gyilkosságot fog elkövetni, senki nem tudja megjósolni. Szerintem még maga az érintett sem. Ugyanakkor nagyon ritkán fajul idáig egy gyermekelhelyezési per úgy, hogy közben senki nem veszi észre az indulatokat. Természetesen az ügyvéd elsősorban a saját ügyfelével kommunikál, tehát csak a saját ügyfele elmondásából ismerheti meg az alaphelyzetet. A bíró tárgyalásokat tart, ezek általában egy-két órásak (kivéve, ha sok tanú kerül meghallgatásra), így ő sem kap annyi információt, benyomást, amennyiből képes lenne megítélni, hogy kiben milyen mértékű az agresszió. Néhány dolgot azonban le lehet szűrni egy tárgyaláson is: hogyan viselkedik valaki, békésen hallgatja-e végig, amíg a másik beszél, vagy közbeszól, netán belekiabál, esetleg szükség van-e komolyabb intézkedésekre (rendzavarás miatt pénzbírság, vagy biztonsági őr személye a tárgyalóban).” Az ügyvédnő a sokat emlegetett mediációról azt mondja, egyrészt nem kötelező igénybe venni, másrészt általában akkor működik, ha egyébként van kommunikáció a felek között, és ha van hajlandóság a kompromisszumra. “Ilyenkor az esetek többségében a felek nem is fordulnak ügyvédhez, hiszen az egyezségüknek köszönhetően egy-két tárgyalással lezárható a per” – magyarázza.

A gyermekelhelyezési perekről dr. Papp Melinda azt mondja, hogy azokban az esetekben, amelyekben mindkét fél szeretné, ha a gyermeket nála helyeznék el, illetve ha ő lenne a szülői felügyelet gyakorlója, a bíróság (azon túlmenően, hogy meghallgatja másfél órában a feleket és tanúkat kérdez meg) környezettanulmányt rendel el, óvodát, illetve iskolát keres meg, igazságügyi pszichológus szakértőt rendel ki. “A cél mindig ugyanaz: megítélni, hogy melyik szülő alkalmas vagy alkalmasabb a nevelésre. Ilyenkor a szakértők például tesztfeladatokat adnak, olyanokat, amikre nem lehet felkészülni, amiket nem lehet kijátszani. A szakvélemény mellett árulkodó lehet a tárgyaláson való viselkedés, a tanúk nyilatkozata, arról, hogy otthoni környezetben ki hogyan viselkedik, a munkahelyéről kapott jellemzések, illetve az intézményi dolgozók visszajelzései arról; hogyan tudnak a szülők a gyermek intézményével (óvoda iskola) kommunikálni, együttműködni, elfogadják-e a tanácsokat, illetve eleget tesznek-e a kötelezettségeknek.”

“A történetben szereplő apa elvesztette a pert. Valószínűleg legalább pár éve folyamatban volt a gyermekelhelyezési eljárás, így a résztvevők számára a már említett életkörülményekből és egyéb utaló jelekből kialakulhatott valamilyen kép az apa megbízhatóságáról, együttműködési készségéről, indulatkezeléséről. Ha az összkép negatív, különböző eljárásokat lehet indítani, például kiskorú veszélyeztetése, kapcsolattartási szabályok megszegése miatt, és lehet korlátozni a gyermek elvitelét is. Sajnos egy válás, a gyerektől való elszakadás érzelmileg mindig megviseli az érintetteket. Tovább bonyolítja a dolgot, ha anyagiakon is megy a vita, illetve ha belép a történetbe egy harmadik személy, akitől netán a volt házastársnak közös gyereke születik. Változó, hogy ki hogyan tudja mindezt kezelni. Jellemző, hogy a felek a perbe beleviszik az érzelmeiket, vélt vagy valós sérelmeiket, sértettségüket. Ezt kezelni és feldolgozni súlyosabb esetekben csak orvosi segítséggel lehet. Az ügyvéd és bíró tanácsolhat ilyet, de a konkrét személyen múlik, hogy felismeri-e a problémát, és hajlandó-e igénybe venni segítséget.”

Szakemberek szerint tehát a jelzőrendszer ezekben az esetekben esetleges. Hiszen az indulatokat nem tiltja egyik törvény sem. Ráadásul önmagában az agresszió ritkán torkollik fegyveres támadásba. De ha a hatóságok nem tehetők felelőssé, akkor mi marad? A környezet, a hétköznapi emberi kapcsolatok, a barátság, az ismerősök megérzései. Kérdés, hogy ha utóbbiak rosszat sejtenek, akkor szoktunk-e lépni, jelezni, beavatkozunk-e szívesen mások életébe? Ugye nem? Pedig lehet, hogy ezt a sajátfelelősség-kérdést is ideje lenne végre górcső alá venni.