10 nő, akikre érdemes odafigyelni

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Tiszteletet parancsoló tudományos, művészeti vagy üzleti teljesítmény, őszinte és hatékony társadalmi felelősségvállalás és persze rengeteg kreativitás. Teljesen szubjektív válogatásban tíz nő, akiknek a munkássága előtt az elmúlt hónapokban megemeltem a kalapom:
Ezen a héten, Nyáry Krisztián – kommunikációs szakember, író, irodalomtörténész – a Nők Lapja Café vendégszerkesztője! Hétfőtől naponta találkozhattok írásaival és olyan témákkal, melyek kidolgozásában Krisztián segített kollégáinknak!


1.    Bodor Johanna  – Az erdélyi származású táncművész-koreográfus a világ számos országában vendégszerepelt Amerikától Oroszországig, idén pedig Nem baj, majd megértem címmel megírta ifjúsága történetét a Ceaușescu-rendszer legnyomasztóbb éveiben. Hol dermesztő, hol felszabadítóan humoros, aki nem tudja, milyen egy igazi diktatúrában fiatalnak lenni, annak kötelező olvasmány. Itt bele is lehet olvasni.

10 nő, akikre érdemes odafigyelni


2.    Boggie (Csemer Boglárka) – Egy tehetséges fiatal énekesnő, aki nemcsak elképesztően jól énekel, hanem még mondanivalója is van. A mesterséges női szépségideált megkérdőjelező klipjét, a Parfümöt úgy nézték meg néhány hónap alatt 25 millióan az interneten, hogy még csak nem is angolul, hanem franciául és magyarul énekel. Idén ősszel jön a második lemeze, nemzetközi sztárunk lehet, ha vigyázunk rá, ő pedig okosan vigyáz magára. 


3.    Csoszó Gabriella – Érzékeny fotó- és képzőművész, aki egyszerre készít lírai hangulatú városi természetfotókat és brutális őszinteségű dokumentumfotókat a legmélyebb társadalmi problémákról. Emellett megalapította a Kontakt Fotóművészeti Kurzusokat, ahol segítségre szoruló – súlyosan sérült vagy intézetben nevelkedő – gyerekeket vagy éppen hajléktalanokat tanít fotózni.

Fotó: Vörös Anna
Fotó: Vörös Anna


4.    Kádár Annamária –  A Marosvásárhelyen élő pszichológus, egyetemi tanár, tréner az érzelmi intelligencia és mesék kutatója. Mesepszichológia című könyve 2012. legnagyobb példányszámban elkelt pszichológiai témájú műve lett Magyarországon. Nemcsak tudományos teljesítménye elismerésre méltó, hanem briliáns eladói stílusa is, amelynek segítségével a laikusoknak is képes elmesélni, hogy egyik legfontosabb erőforrásunk a játékosság és a mese.
Annamária blogját itt találjátok.

10 nő, akikre érdemes odafigyelni


5.    Katona Ildikó – Amikor az ezredfordulón, az Olvasás Évében az egész országot sokkolta a PISA felmérés katasztrofális eredménye, a szegedi könyvkiadó vezetője nem kétségbe esett, hanem eldöntötte, hogy kizárólag gyermek- és ifjúsági irodalommal kezd foglalkozni. Azóta a Könyvmolyképző több százezer gyerekhez vitte el az olvasás élményét, sikerükben a minőségi könyvek kiadása mellett az általa indított, iskolákon átívelő levelező játéknak is komoly szerepe van. Legújabban pedig ingyenes könyvtárfejlesztéssel segíti az általános iskolák könyvtárait.

10 nő, akikre érdemes odafigyelni


6.    Kovács Patrícia – A tehetséges fiatal színésznő számos színházi előadásában, mozifilmben és televíziós sorozatban szerepelt, majd néhány éve férjével együtt megalapította a Suhanj! Alapítványt, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyerekekkel és fiatalokkal. A kezdeményezésből pár év alatt komoly mozgalom lett sportolókkal, önkéntesekkel, támogatókkal. Ráadásul kisbabája születését követően nemrégiben a színpadra is újra visszatért.

10 nő, akikre érdemes odafigyelni


7.    Kővágó-Laky Andrea –  Egy férfiak uralta üzleti világban, ezen belül is az egyik legférfiasabb iparágat képviselve lett idén – első nőként – az Év Menedzsere. A Ford magyarországi vezéreként nemcsak kimagasló üzleti eredményeket ért el, hanem folyamatosan tesz azért, hogy felhívja a figyelmet a nők társadalmi szerepének változására. Például arra, hogy a sztereotípiákkal szemben ma már egyre több nő képes vezetői pozícióban sikeres vállalatot irányítani.

10 nő, akikre érdemes odafigyelni


8.    Szőcs Petra – A kolozsvári származású budapesti filmrendező 14 perces fikciós rövidfilmje, a Kivégzés ezekben a napokban versenyez kilenc másik beválogatott nemzetközi alkotással a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában. Költőként pedig tavaly jelentette meg Kétvízköz című verseskötetét, amelynek a kortárs magyar líratermés legjavában van a helye. A film egyszerre képviseli Magyarországot és Romániát a legrangosabb európai fesztiválon, a trélere itt nézhető meg:


9.    Thiesz Angéla – A művészettudomány szakon végzett ötgyermekes családanya háztartási textilhulladékokból készített fonalaival nemcsak új technológiát, hanem új foglalkoztatási, szociális és vállalkozási módszertant is teremtett. A pécsi Retextil Alapítvány egyik vezetőjeként lakberendezési tárgyakat és divattermékeket készít hátrányos helyzetű vagy megváltozott képességű emberek bevonásával. És még művészeti projektekre is jut ide.

10 nő, akikre érdemes odafigyelni


10.    Tóth Eszter Zsófia – A Magyar Nemzeti Levéltárban dolgozó történész-társadalomkutató gyors egymásutánban már az ötödik könyvet teszi le az asztalra a szocialista időszak mindennapjairól. Akár a Kádár-kor nőideáljáról, akár a kábítószer-fogyasztás közelmúltjáról, akár a szocialista szex-kultúráról ír, biztosak lehetünk benne, hogy könyve a szakmai és laikus közönségnek egyaránt letehetetlenül izgalmas lesz. Előadása egy TedX konferencián itt nézhető meg:

Olvass tovább

Hozzászólások