nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“Mit keres egy lány a fizika szakon?”

Három nő, három fizikus, akik a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének sikeres kutatói. Mert hát ki mondta, hogy a nőknek nem való egy reáltudomány? Volt, akit megpróbáltak azzal eltántorítani, hogy ez nem nőknek való, de hiába, és kiderült, hogy kifejezetten családbarát ez a szakma. Az MTA által szervezett lányok napja alkalmából szakmai ambíciókról, dilemmákról és előítéletekről beszélgettünk.
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
f Ajánlom

“Már az egyetemen megkérdőjelezték, hogy ott van a helyem”

 

Szakmai sikerek:

  • MFA Intézeti – Posztdoktori Díj a “nagyméretű Si szeletek deutériumos passziválása nemzetközi visszhangot keltett eredményeiért és a sikeres MEMS technológiai fejlesztésekért”
  • Ösztöndíjak Finnországban
  • Oulun Yliopiston Tukisäätiö (Oului Egyetem Támogatói Alapítványa)
  • Naisten Tiedesäätiö (Nők a Tudományban Alapítvány)Tauno Tönningin Säätiö (Tauno Tönningin Alapítvány)
  • Tekniikan Edistämissäätiö (Technológiai Kutatástokat Támogató AlapítványIEEE-RTP nemzetközi konferencia bizottsági tag

Csikósné Dr. Pap Andrea az intézet tudományos munkatársa, mellette egyetemi docens az Óbudai Egyetemen. Már kisgyerekkorában kicserélte a biztosítékot otthon, vagy szétkapta a porszívót, ha nem működött. Fizika–kémia szakon végzett a Szegedi Egyetemen, ahol egy férfi csoporttársával ketten alkották az évfolyamot. Szakmai karrierje Finnországban indult, onnan költözött haza – leendő férje miatt. Most mikrotechnológiával foglalkozik, gázszenzorokat fejleszt.

Evidens volt, hogy egyszer kutató lesz? “Abszolút nem – jön a válasz azonnal –, tanárnak készültem, a tanári pályával is kezdtem. Aztán kaptam egy telefont Finnországból a volt csoporttársamtól, aki elhívott maga mellé egy európai uniós pályázat munkatársának, lézerekkel dolgozni. Kint csináltam a doktorimat is, amit az egyik legnagyobb sikernek érzek. Magánéleti szempontok miatt nehezen született meg ez a döntés, hiszen akkor már együtt voltunk a mostani férjemmel. Évente háromszor találkoztunk, és ez nem egyszerű, néhány napra olykor meg is inogtunk, de az, hogy megvárjuk egymást, nem volt kérdés. Hogy szakmailag kitartottam, és hogy hittem magamban, nagyrészt neki is köszönhetem.”

Andiéknak két gyerekük van, a “mikor menjek vissza dolgozni” kérdés szintén okozott némi fejtörést. “Azon a területen, ami ilyen gyorsan fejlődik, mint a mienk, ahol ilyen hihetetlenül gyors az információáradat, nem lehet hosszú időre otthon maradni.

“Azon a területen, ami ilyen gyorsan fejlődik, mint a mienk, nem lehet hosszú időre otthon maradni.

Ugyan a szakirodalommal egyedül is lehet tartani a tempót, a kísérletekből bizonyosan kimarad az ember. Mérlegelni kellett a család anyagi helyzetét is, így tíz hónapos korukban bölcsődébe adtam a fiúkat, és visszajöttem. A beszoktatást végigsírtam, de kiderült, hogy kár volt, a gyerekek imádták a bölcsit, a gondozónők szinte azonnal pótszülőkké váltak. A munkamegosztás nélkül ugyanakkor nem működne a karrierem. Reggel a férjem viszi őket, én megyek értük délután, a háztartás ugyan nagyrészt az enyém, de együtt intézzük a bevásárlást, és ő játszik a gyerekekkel, amíg én takarítok vagy főzök. Amit mindenképpen pozitívumnak tartok a tudományos pályán, az a tanulás, fejlődés lehetősége. Inspiráló olyan nagy elmékkel együtt dolgozni, akiknek szakmai életútja nemzetközi és hazai szinten is magasan elismert.” Kikapcsolódás? “Hetente kétszer elmegyek egy edzőterembe, amit az alvásidőmből veszek el, de nagyon megéri, mert ilyenkor sikerül teljesen feltöltődnöm.”

Érte vajon hátrány azért, mert nőként  a tudományos pályát ambicionálta? “Igen. Már az egyetemen. »Mit keres egy lány a fizika szakon?« – mondta az egyik oktató itthon. Az atommagfizika-vizsgán sem adták könnyen azt a jelest, pedig kívülről fújtam az anyagot. Még Finnországban is előfordult, hogy megkérdőjelezték a képességeimet. Ehhez képest ez az intézet számomra olyan, mint egy inkubátor. Persze lehet, hogy elsősorban azért, mert nem vezető beosztásban dolgozom. Tény, hogy viccnek szánt beszólások itt is akadnak, »Ja, itt van Andi, majd ő mosogat!« – mondják például a férfi kollégák rendszeresen, de ezeket nem veszem a szívemre, mert érzem, hogy a tudásom, tapasztalatom miatt egyébként tisztelnek. A csipkelődő humor amúgy is jellemző az egész csapatra.

Miért van kevés kutatónő a reáltudományokban? Egyszerűen kevesebb nőt érdekel a fizika–kémia. Egy másik ok az oktatók elrettentő, sokszor diszkriminatív hozzáállása. És hibás a közoktatás is, amiben hangsúlyosabbak a humán tárgyak. Talán ha több lenne a kreativitás az órákon, a diákoknak is nagyobb kedvük lenne elmélyedni valamelyik reál tárgyban.” Hallgatom, ahogy Andrea lelkesen, viccelődve mesél, és szinte fel sem kell tennem a kérdést, mégis felteszem: Ha tíz év múlva ugyanez lenne a helyzet, mint ma, kerek lenne az élete? “Teljesen” – vágja rá.

“Egy nőnek ez sok lesz”

 

Szakmai sikerek:

  • Magyar Anyagtudományi Egyesület titkára
  • Magyar Vákuumtársaság egyedüli nő tagja
  • Nemzetközi Nanoszerkezetek divízió magyarországi képviselője
  • EU FP7 HypOrth 7 Millio Euro összköltségvetésű uniós pályázat magyar vezetője, a pályázatban titán és hidroxiapatit implantátumok fejlesztésén dolgozunk
  • OTKA Postdoktori és Bolyai János Ösztöndíjas
  • Számos nemzetközi konferencia bizottságának tagja
  • Nők a Tudományban Egyesület tagja, mely keretében évente szervezi a kutatóközpontban a Lányok napja rendezvényt
  • Transzmissziós elektronmikroszkópia szakértője
  • Több vékonyréteg és keménybevonat fejlesztésére irányuló konferencia meghívott előadója
  • MTA TTK MFA főmunkatársa

Dr. Balázsi Katalin a vékonyréteg-fizika osztály osztályvezető-helyettese. Jelenleg csípő- és fogimplantátumokat fejlesztenek egy világszerte forgalmazó svájci cégnek. Erre mondják, hogy nagy siker. Az ide vezető út egy felvidéki kisvárosban, Ipolyságon kezdődött. “Tizennégy éves koromban beírattak a szüleim Besztercebányán egy elektrotechnikai középiskolába – idézi fel a kutatónő. – Nem volt beleszólásom a dologba. Bőgtem is az első hét után rendesen, én voltam az egyedüli lány az osztályban. Az apukám azt mondta: »Figyeld meg, hogy a végén sajnálni fogod, hogy vége.« Hogy honnan tudta, fogalmam sincs, de igaza lett. A legszebb éveim ahhoz a középiskolához kötnek. Utána a folytatás már egyértelmű volt: műszaki egyetemet végeztem. Az előítéletekkel először akkor szembesültem, amikor a doktori képzésre felvételiztem. A bizottság megpróbált lebeszélni a jelentkezésről, mondván, »egy nőnek ez sok lesz«, persze én nem hagytam magam. Ott maradtam az intézetben, és csak azért is végigcsináltam a képzést. A jelenlegi munkahelyemre magamtól kerültem. Az akkori osztályvezetőhöz jelentkeztem külföldi PhD-s diákként mérésekre, később visszahívtak frissen végzett doktorként. Itt megismertem a férjem, az esküvő után pedig hamarosan három év gyes következett.” A lemaradástól való félelemről Katalin azt mondja, ettől nem kellett tartania, mivel a férje is szakmabeli volt. “A mai napig együtt járunk konferenciákra, ilyenkor amíg egyikünk előad, automatikusan a másik van a gyerekekkel.” Elég működőképesnek tűnik, mondom, működik is, válaszolja mosolyogva azonnal.

Katit a gyesről már osztályvezető-helyettesnek hívták vissza. “Csak úgy vállaltam el, ha segítenek, mert nem szerettem volna szétzilálni a családot. Saját csapat, saját kutatási téma, sikeres pályázatok, és az ötéves aláírt szerződés a svájci céggel…”

“Mit szól a szakmai sikerekhez?” – kérdezem a végtelenül szerénynek tűnő nőtől. “Jólesik az elismerés, hogy rendszeresen hívnak nemzetközi konferenciákra előadni, de igaziból jobban szeretek a saját kis irodámba visszavonulni – válaszolja. – Azt, hogy ennyi mindent elértem, a férjem támogatásának is köszönhetem, rengeteg bátorítást és szakmai tanácsot kaptam tőle. Ha ő nincs, lehet, hogy a mostani pozíciót sem vállalom el. Kutatónőnek azért is olyan jó lenni, mert a szakmai kihívások mellett a feladatok egy része rugalmasan elvégezhető, akár otthonról is, és nem elhanyagolható a rengeteg utazás sem világszerte.

“Kutatónőnek azért is olyan jó lenni, mert a szakmai kihívások mellett a feladatok egy része rugalmasan elvégezhető, akár otthonról is

A vezetés itt hihetetlenül rugalmas és empatikus, azt nézik, hogy mik az eredmények, milyen cikkek születnek, mennyi fiatal, tehetséges doktoranduszt tudunk képezni, nem pedig azt, hogy mikor állunk fel délután az asztaltól.”
A szerepek így összeegyeztethetők. Kati férje felsővezető, így a munkahely miatt hétköznap nagyon elfoglalt. A háztartás és a gyerekek körül gyakorlatilag mindent Kati intéz, de hétvégén működik a szerepcsere, a férje maximálisan bepótolja a szülői teendőket, ő pedig pihenésként kertészkedik. 

Talán csak egy dolgon lenne jó változtatni, néhány kolléga diszkriminatív megjegyzésein. “Elismerem, hogy ezen a téren elég sok a harc. Az osztályon, ahol dolgozom, bizony napi szinten bizonyítani kell. Van olyan kollégám, akitől minden nap kapok egy fricskát. Te ezt úgysem tudod! – mondják simán egy értekezleten sok ember előtt. De nincs értelme ezzel foglalkozni. Ezeket inkább elengedem a fülem mellett. Próbálom jól csinálni a szakmámat, és nem vagyok hajlandó ennél többet tenni csak azért, mert nő vagyok. Legyen a többi az ő bajuk, ne az enyém.”

 
“Fejest ugrottam az ismeretlenbe”

 

Szakmai sikerek:

  • Doktori címet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Fizika Doktori Iskolájában
  • Másfél évet töltött a Stuttgarti Egyetemen
  • Fő kutatási témája a szilícium-nitrid alapú nanokompozitok vizsgálata és fejlesztése, mellyel elnyerte az MTA Bolyai János kutatói ösztöndíját.
  • Elsőként alkalmazta a kisszögű neutronszórási módszert nanoszerkezetek eloszlásának meghatározására kerámiákban.

Dr. Tapasztó Orsolya is fizikus, “ráadásul” szőke, hajú nő, ezzel a párosítással mindig sikerül meglepetést okoznia, ha bemutatkozásra kerül sor. 2006 óta az intézet tudományos munkatársa ő is. Az osztályon, ahol dolgozik, műszaki kerámiákat fejlesztenek, melyek kopásállóbb autóalkatrészek, extrém robbanásveszélyes környezetben működő, szikramentes szerszámok, és akár sugárhajtómű fúvókák alapanyagául is szolgálhatnak. Az új anyag összetételének kitalálásától, a laboratóriumi megvalósításon át az elkészült anyagok teszteléséig szinte minden a csapatunkára épül. Orsi története Erdélyben indult, ahol született, Szatmárnémetiben. A fizika iránti rajongás nála sem volt kérdés. “Két tanáromnak köszönhetem, hogy ezt a pályát választottam, két elképesztően jó pedagógusnak – mondja mosolyogva. – Mivel kacsingattam a művészi pálya felé is, a döntés nem volt egyszerű. Végül a tudományos pályát választottam és nem bántam meg. Már az egyetem bebizonyította, hogy a helyemre kerültem. Fizika–kémia szakot végeztem én is, ahol elég kevés nőt lehetett látni.”

Hátrány viszont sosem érte, senki nem vette el az önbizalmát, kedvét a reáltudománytól. Eleinte Orsi is tanított, huszonkét évesen egy gimnázium és egy szakközépiskola diákjait, akikkel nem volt éppen könnyű dolga. “Kiképzés volt a javából, rengeteget edződtem. Hiányzott vagy plusz tíz év tapasztalat ehhez a pályához, alig voltam idősebb a diákoknál. Két év után engem is megkerestek, egy e-mail érkezett, melyben az egykori kolozsvári témavezetőm hívta fel a figyelmem a lehetőségre a jelenlegi kutatóintézetemben.

Nem volt kérdés, fejest ugrottam az ismeretlenbe, beleértve Budapestet is. Az első utam az Erzsébet hídon keresztül vezetett Budára, tátott szájjal néztem a Gellérthegyet, a lezúduló vízeséssel. Néhány hónappal később megismertem a férjemet a fölöttünk lévő emeleten, ami azért volt nagyon vicces, mert ő is Erdélyből származik, ráadásul ugyanarra az egyetemre jártunk, ehhez képest még csak látásból sem ismertük egymást.”

Hogy mi lett a művészetekkel? Megmaradtak hobbiszinten, Orsi szabadidejében ékszereket készít, fest, rajzol, ezzel teremti meg az egyensúlyt az életében. Célok, ambíciók, motiváció? “Egyelőre az a cél, hogy egy olyan kutatási témát alakítsak ki, aminek a pályázatokkal biztos hátteret tudok teremteni. Most nyertem el egy hároméves Bolyai kutatói ösztöndíjat, egyelőre ez mutat irányt a közeljövőre. Az egyik motivációm a szintén fizikus férjem, akinek szenvedélye a munkája, és eddigi pályája során már több neves elismerésben is részesült. Természetesen van belső motivációm is, ilyen, amikor egy érdekes tudományos kérdés merül fel.

A szakmai sikert nekem az jelenti, amikor alkotok valamit, ami hasznos, vagy bővíti az ismereteimet, de siker egy elnyert ösztöndíj is, egy elismerő vállveregetés a kollégáktól, vagy a családom büszkesége. Ezekért mind külön-külön is megéri kutatónak állni. Vezető viszont nem feltétlen lennék. Megrémít, hogy mennyi pluszmunkát és felelősséget jelent ez, különösen, ha gyerekek is vannak.

“Elmehetnénk máshova, az iparba, vagy egy nagy multihoz, kétszer ennyi fizetésért, de ott nem azzal foglalkozhatnánk, ami igazán érdekel minket

A gyerekvállalástól amúgy nem tartok, ez tényleg családbarát munkahely. Elmehetnénk máshova, az iparba, vagy egy nagy multihoz, kétszer ennyi fizetésért, de egyrészt ott nem azzal foglalkozhatnánk, ami igazán érdekel minket, másrészt nekünk, nőknek, többet jelent az, hogy itt nem kell féltenünk a családi életünket, a gyereknevelést, az anyai szerepünket. Ráadásul a szakmai sikerek, az utazások a különböző szakmai konferenciákra folyamatos pozitív visszajelzéseket jelentenek.” Az, hogy az ő szakmai sikereire a férje is nagyon büszke, Orsinak magától értetődő. Mert szerinte egy magabiztos férfinak már csak ilyennek kell lennie. 

 

A “Lányok Napja” egy interaktív nyílt nap, melynek során középiskolás lányok betekintést nyerhetnek egy-egy, Magyarországon vezető szerepet betöltő vállalat, cég vagy egyetemi laboratórium életébe. A lányoknak az új ismeretek megszerzésén túl lehetőségük nyílik a tapasztalatgyűjtésre, továbbá megismerhetnek olyan nőket, akik már sikeres karriert futottak be a kutatásban, illetve a mérnöki pályán. A programot április 24-én tartják.

 

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon