Kell-e, hogy legyenek „nőies” sportok?

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Csak minden harmadik lány sportol rendszeresen. Vajon miért?
Írta: | 2014. 04. 22. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Ki ne emlékezne az általános iskolai tornaórák rémes jeleneteire, amikor a lányokat tornadresszbe kényszerítették, és időnként egybeeresztették a fiúkkal? Aki menstruált, nadrágot húzhatott a dressz fölé, hogy akkor a megalázó dresszes szerelésen kívül ráadásul mindenkinek az is nyilvánvaló legyen, miért jár minden szünetben a mosdóba.

Amikor meg már ügyeltek rá, hogy ne koedukált legyen a tornaóra, akkor a linóleumpadlón a kétnaponta való takarítás után ottmaradt hajszálakba és egyéb nyomokba belehemperedve kellett tornáznunk. Mert az úgy lányos. Vajon hányan szerettük meg ott és ettől a sportot, a testmozgást? És hányan szerettük meg a mozgás örömét magáért a mozgásért, a körülmények miatt, vagy azok ellenére?

A másik gond a sporttal az, hogy a magyar sportélet a végletekről szól. Vagy az élsportra készítenek fel, versenyekre kell járnia a fiataloknak, kihajtják belőlük a maximumot, vagy nem foglalkoznak a gyerekkel. A mozgás öröméért mozogni csak drága különórákon lehet, ott is csak akkor, ha a szülő ragaszkodik hozzá, hogy ne a versenyre felkészítésről szóljon az edzés.

Azt is firtathatjuk, az elitsportoló-nevelés miatt vajon hány lány (és fiú) hagyja ott a sportot, mikor az edzője megalázza súlya, vagy épp teljesítménye miatt. Nem beszélve a Szepesi Nikolett botránykönyvében is leírt (nyilván nem általános, de előforduló) edzői zaklatásokról.

Azok, akik rálelnek az örömsportra, gyakran felnőtt fejjel teszik ezt, a saját pénzükért, a saját örömükre vásárolt mozgásformákkal.

Magyarországon az ifjúságkutatás adatai szerint a magyar 15 és 30 év közötti lányok alig 27 százaléka sportol rendszeresen (a fiúknál 43 százalék ez az arány).

Ha a nőkről és a sportról van szó, máshol sem sokkal jobb a helyzet, csak épp talán más kérdés van a fókuszban. Helen Grant brit sportminiszter például arról beszélt egy interjúban, hogy a sportok közül nem mind nőies, és a nőknek inkább a nemüknek megfelelő testmozgási formákat kellene választaniuk. Tény, hogy a szigetországban 1,8 millióval kevesebb nő, mint férfi sportol rendszeresen.

A miniszter úgy véli, a nőies sportokat, mint például a zumbát, balettot vagy a görkorcsolyát kell ajánlani a nőknek, hogy csökkenjen a nemek közötti különbség a sport területén. „A nőknek meg kell adni, amit akarnak, amikor a sportról van szó, hogy ne kelljen focizniuk vagy úszniuk, és tudatosítani bennük, hogy mozgás közben is lehetnek sugárzóan szépek” – nyilatkozott.

Sokan felkapták a fejüket a miniszter kijelentéseire. Azt mondják nagyon rossz megközelítés, hogy azt sugallni, hogy nőket egyetlen módon lehetne rávenni arra, hogy sportoljanak, hogy ha azt sugalljuk, az adott sport nőies. Az olimpián fantasztikusan teljesítő sportolónőket elnézve még inkább igaz, a sportot „női termékké” tenni, és ezért egyes sportokat „női sportoknak” kikiáltani meglehetősen fura gondolatnak tűnik. A miniszter szóvivője később pontosította az elmondottakat, és kiderült, az lenne a lényeg, hogy a nők dönthessenek, mit akarnak csinálni.

A sportolónők szexualizálása azonban létező jelenség. Elég arra gondolni, hogy itthon például minden sporteseményen nemhogy a „legdögösebb” sportolónőket, de még a drukkereket is gyakran neves hírportálok mutatják be fotóval, és szavaztatják meg a közönséggel, ki a legszebb közülük. Tény, hogy a 21. században néhány médium közelebbről vizsgálja az ismertebb nők combjait, mint a kormányzati kiadásokat. Márpedig az energia, a lelkesedés és mindenekelőtt az erő kétszer olyan vonzó, mint a sima comb, és legalább háromszor olyan tartós.

Magyarországon súlyos milliárdokat költenek el stadionépítésre és csapatsportok támogatására. Ennek fényében igencsak elgondolkodtató, hogy vajon a nők által kedvelt mozgásformák és a tömegsport vajon miért szorul háttérbe. Varázsütésre megoldódna a gond, és a lányok, nők ezrei özönlenének sportolni, ha a magyar sportminiszter is nő lenne? Vajon népszerűsíthetnék mondjuk a jógát a foci helyett? Nem valószínű.

Szerintünk a mozgás szeretetének magját a változatos, felszabadító örömsportolási lehetőségek minél szélesebb körű elterjesztésével lehetne elérni. Nem az kell, hogy ragyoghassunk a szeren, hanem hogy örömmel lógjunk rajta.

Olvass tovább

Hozzászólások

biobula 2014-04-23 07:31

Szeretek én is elfáradni táncolásban (ha pl. egy lakodalomban, más ilyesmi helyen vagyok), játékban, bicajozásban, stb. De az nem vonz, hogy na, akkor most elmegyek direkt sportolni. A kötöttségeket ilyen téren nem bírom.

Vitosa 2014-04-23 06:13

Ha valaki, na én aztán nem vagyok egy sportos alkat, soha nem is voltam. Ezért a tornaórákat mindig utáltam. Miért is szerettem volna? Esélyem nem volt az ügyesebbekkel szemben. 

 

Ma is ki tudnának kergetni a világból azzal, hogy fussak vagy biciklizzek, halál unalmas, utálom. Viszont imádok mozogni, és ezalatt pl. azt értem, hogy imádok táncolni, jazbalettezni, zumbázni, tollasozni, ping-pongozni, fallabdázni, teniszezni, stb. Egyszerűen mert ezeket élvezem, és nem nézem az időt, nem érdekel hogy rongyra leizzadok és elfáradok! Tehát még nekem is van olyan mozgásforma, amit szeretek csinálni csak úgy, mert jól esik. Én ezt értem a mozgás örömén. Nem a teljesítményért, nem az eredményért mozogni, hanem azért mert jól esik.  

 

Az a baj, hogy a sportot valóban sokszor teljesítményhez, versenyhez kötik. Gyerekkoromban is az volt a baj, hogy ha sportolni akartam volna menni valahová, oda csak versenysportolni mehettem volna, az meg nálam eleve bukott mutatvány. Mert azt tényleg csak azoknak kellene, akik erre vágynak.

 

Ma már jóval nagyobb a választék, a lehetőség arra, hogy csak úgy, kedvtelésből mozogjon bárki is. És sokkal több az elérhető mozgásforma is! Viszont az idő korlátozott!

 

Az én (mi) gyerekkorunkban sokkal többet mozogtak a gyerekek. Suli után általában irány a játszótér vagy az utca, és rohangáltunk, játszottunk, bicikliztünk, stb. És nem ültünk egész nap a tv meg a számítógép előtt.  

 

Abban is maximálisan egyetértek, hogy amikor este 9 felé végre elnyugszanak a gyerekek, akkor kevesen vannak, akiknek az az első gondolata, hogy "na akkor most edzünk még egy órát", vagy hogy reggel felkeljenek azért egy órával korábban, hogy edzen. Egész nap jön-megy az ember, intézkedik, rohan, cipekedik, dolgozik, stb. Teljesen természetes, hogy estére elfárad és pihenni akar. És nehéz beilleszteni a napba a mozgást úgy, hogy közben a többire is maradjon idő. Jó esetben munkából hazaérünk gyerekkel, 5 felé. Utána ott vannak a gyerekek, lecke, vacsora, fürdés, lefekvés, és sokszor örül az ember, hogy luk van a seggén, annyira fáradt. Ne adj ég, van egy párja is, akivel szeretne este együtt lenni egy keveset, összebújni, stb. Én ha egy ideig nem mozgok, akkor érzem a hiányát minden téren, tehát valahogy meg kell oldani, de piszok nehéz összesakkozni. 

biobula 2014-04-22 22:49

Amúgy én meg unom egy kicsit, hogy mindig b.sztatják az embert a médiából, hogy sportolj, sportolj.  Én naponta több órát gyalogolok, cipelem fel a harmadikra a gyereket meg a cuccokat (illetve amúgy is sokat van a gyerekem kézben), ha este 9-kor letettük őket aludni, baromira nem az az első gondolatom, hogy de jó lenne kimenni futni...gondolom, azoknak sem, akik meg mondjuk fizikai munkával keresik a kenyérrevalót.

Szerintem túl van ez egy kicsit lihegve. Egyik szülőm se sportolt, mégis gond nélkül felmennek az ötödik emeletre 60 évesen, nincsenek elhízva és hála Istennek jó egészségben vannak. Ja igen, mondjuk gyalog meg bicajjal jártak mindig, és sokat dolgoztak, tettek-vettek a szabad idejükben.

biobula 2014-04-22 22:35

Én szerettem, a mozgás öröméért sportolni. De aztán röplabdáról "kiestem", mert kor szerint már a "nagylányokhoz" kellett volna mennem, tudásra meg még nem voltam azon a szinten. Aztán jártam pingpong-szakkörre, azt végül azért hagytam abba, mert tököm tele volt már, hogy mindig számolgatni kell a pontokat meg meccseket játszani. Én szerettem csak úgy ütögetni a labdát, a végtelenségig. (Nem az volt a bajom, hogy mindig kikapok, az nem érdekelt - csak utáltam, hogy a játék kellemes menetét a hülye szabályok miatt mindig meg kellett szakítani.)

Tesiórák abból álltak, hogy labdajátékokat játszottunk csapatban, mindig engem választottak be utoljára, és leb.sztak a többiek, ha elrontottam valamit. 

Mozgás öröme. Persze.

erab 2014-04-22 21:48

Én utáltam gyerekként a torna órákat,részben az osztálytársaim miatt. Mozogni imádtam csak az iskolában nem. Most viszont el sem tudom képzelni az életem sport nélkül. Heti 6x minimum járok edzeni. Nagyon jó feszültség levezetés, és most már az esik nehezemre hogy tartsak "pihenő napokat". Mostanra csak azt nem tudom felfogni hogy az iskolákban mért utáltatják meg a sportot az emberrel, mért kivételeznek stb. Miközben mindenki azt ér el amit akar, mindenki jó valamiben,ÉS mindenki jó valamilyen sportban. Szerintem ez olyan dolog hogy ha az embernek van valami motivációja akkor nem a kifogásokat keresi, hanem csinálja. Egyébként a nők sokkal elszántabbak és kitartóbbak a férfiaknál, a sportban is használhatnák ezt. Muszáj mozogni, ha nem akar valaki 40 évesen dömper lenni, és mindenféle betegségekkel bajlódni. Egyszerűen nem értem az ilyen fajta hozzáállást, mint amit a cikk írója is hoz a cikkben. Szörnyű hogy ennyire elvannak kényelmesedve az emberek,de pampogni azt mindenki tud rendesen. Ahelyett hogy felemelné a seggét, azt csinálna is valami értelmeset.

Vitosa 2014-04-22 18:40

Vannak ún. készségtárgyak.

Akinek nincs hallása vagy hangja, ha vért izzad sem tud énekelni.

Akinek nincs kézügyessége, annak az emberrajz felnőttkorában is csak pont-pont-vesszőcske.

Aki olyan ügyetlen, hogy a saját lábában elesik, annak esélye sincs arra, hogy átugorjon egy zsámolyt.

 

Azért a többi tárgy jobban vagy kevésbé jobban megtanulható, mert azok nem készségtárgyak.

 

elsi1 2014-04-22 18:34

Épp ezért, ezeket (ének, rajz, torna, stb.) osztályozni a legnagyobb marhaság

 

Minden adottság,a matektudás,a nyelvtehetség.tulképpen nem kellene semmit osztályozni,mert nyilván,hogy egy 133-as ikujút sosemfog behozni egy 100-as