Aktuális

Idén eddig 43 hajléktalant állítottak elő

A rendőröknek főként az az V. kerületben kellett intézkedniük.

Az év eddigi időszakában 43 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A BRFK a krízisautók leterheltsége miatt 17 esetben saját szolgálati gépjárművel vitte a “szociális krízishelyzetben lévő” embereket a kijelölt melegedőkbe, ahol szakemberek segítettek rajtuk. A rendőrök további 24 esetben krízisautót hívtak a helyszínre, 53 esetben pedig “biztonsági intézkedés keretein belül”, a mentők segítségével juttattak ellátáshoz utcán élőket. A rendőrség hatáskör és illetékesség hiányában szankciót nem alkalmaz, e tekintetben a kormányhivatal jár el.

Tavaly december 3-án lépett hatályba a Fővárosi Közgyűlés november 14-én elfogadott rendelete, amely jogellenesnek minősítette az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken. A türelmi idő december 31-én járt le.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top