Aktuális

Májusi meleg! Akár 24 fokot is mérhetünk

A hét második felében több lesz a napsütés, 23-24 fokos csúcshőmérsékletre is számíthatunk.

Csütörtökön a napsütés lesz túlsúlyban, emellett főként északkeleten képződnek gomolyfelhők, ott néhol kialakulhat záporeső. Délutántól pedig a nyugati és a déli területek fölé egyre vastagodó fátyolfelhőzet sodródik, de ebből csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, napközben a nyugati és a déli megyékben helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.

Pénteken az ország déli felén vastagodó fátyolfelhőzet szűri a napsütést, északon ugyanakkor túlnyomóan napos idő lesz. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél délután többfelé megélénkül, északkeleten meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között fog mozogni.

Szombaton az ország északi részén gyengén felhős, napos idő lesz, délen viszont többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor. Az északkeleti, keleti szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

Vasárnap délen is csökken a felhőzet, napközben már mindenütt több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Forrás: met.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top