Aktuális

Változékony időjárással indul az április

A hónap első napjaiban a sok napsütés mellett esőre, záporra is számíthatunk.

Kedden, április elsején a napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből az északkeleti határ közelében egy-egy zápor előfordulhat. Napközben főként az északkeleti megyékben helyenként élénk széllökések is várhatók. A minimum-hőmérséklet 1–8 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 16–22 fok között alakulnak, délnyugaton lesz a melegebb.

Szerdán több órára kisüt a nap, de nyugaton és délen helyenként még előfordulhat záporeső, egy-egy zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban 2–9 fok lehet. Nappal általában 16–21 fokig melegszik a levegő, de északkeleten ennél kissé hűvösebb idő várható.

Csütörtökön is többórás napsütés valószínű. Főként északon és keleten lehet helyenként záporeső. A szél megélénkül, napközben a nyugati és a déli megyékben néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között alakul, de északkeleten gyengén fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű, délnyugaton lesz a melegebb.

Pénteken eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől vastagszik a felhőzet. Főként délen és nyugaton várható több helyen eső, záporeső. Emellett egyre nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban 4–11 fok lehet. Nappal 16–22 fokig melegszik a levegő.

Szombaton eleinte jobbára erősen felhős lesz ég, főként nyugaton és délen várható több helyen eső, záporeső, majd ott is megszűnik a csapadék, és csökken a felhőzet. Többfelé megerősödik, északkeleten helyenként viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 5–10, a legmagasabb hőmérséklet 14–19 fok között alakul.

Vasárnap már csak időnként élénkülhet meg a szél, emellett napos, száraz időre van kilátás. A minimum-hőmérséklet 1–6 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 14–18 fok között alakulnak.

Forrás: met.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top