Aktuális

Májusi meleggel búcsúzik a március

A héten is folytatódik a meleg idő, helyenként akár 22 fokot is mérhetünk, a napsütés mellett azonban esőre, záporra is készülni kell.

Hétfő délelőttig mindenütt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd a déli óráktól az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon több lesz a felhő, és ezeken a tájakon egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Napközben az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható.

Kedden a napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből az északkeleti határ közelében egy-egy zápor előfordulhat. Estefelé északnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Az északnyugati, északi szelet napközben főként az északkeleti megyékben helyenként élénk széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű, délnyugaton lesz a melegebb.

Szerdán a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap. Nyugaton és délen helyenként előfordul záporeső, egy-egy zivatar is kialakulhat. A keletire, északkeletire forduló szél elsősorban az északkeleti tájakon élénkül meg időnként. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul, de északkeleten ennél kissé hűvösebb időre van kilátás.

Csütörtökön a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, főként északon és keleten fordul elő helyenként záporeső. A délire, délnyugatira forduló szél megélénkül, napközben a nyugati és a déli megyékben néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között alakul, azonban északkeleten gyengén fagyhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű, délnyugaton lesz a melegebb.

Pénteken eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől vastagszik a felhőzet. Főként délen és nyugaton várható több helyen eső, záporeső. A szél fokozatosan északkeletire fordul, és egyre nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Szombaton eleinte jobbára erősen felhős lesz ég, főként nyugaton és délen várható több helyen eső, záporeső, majd ott is megszűnik a csapadék, és csökken a felhőzet. Többfelé megerősödik, északkeleten helyenként viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Vasárnap már csak időnként élénkülhet meg a szél, emellett napos, száraz időre van kilátás. A minimumhőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 14 és 18 fok között alakulnak.

Forrás: met.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top