Varró Dani: Misi és a képzelet

– Képzeld, papa – újságolta Misi a múltkor, amikor abban az érdekes kalandban volt része, hogy egy étteremben mehetett el pisilni –, olyan ügyes volt a lámpa, hogy magától felkapcsolódott!
Misi nagyon szereti velem megosztani a megfigyeléseit. És én is szeretem, ha megosztja velem őket, mert amikor azt mondja, hogy képzeljek el valamit, abból általában kiderül, hogy ő hogyan képzeli el azt. Például, hogy a mozgásérzékelős lámpának saját akarata van, és dicséret illeti, ha magától felkapcsolódik.
– Képzeld, papa, a Csenge úgy hívja a Krisztinát, hogy Kriszti – osztotta meg velem egy másik megfigyelését a minap.
– Igen, az a Krisztinának a beceneve – mondtam. – Ahogy a Mihálynak a Misi, a Jánosnak meg az, hogy Jancsi.
– Igen – mondta Misi –, és a Dánielnek meg az, hogy Papa.
Misi kicsit hadilábon áll a rokonsági viszonyokkal.
– Képzeld, papa – mondta egyik nap –, a Kate meg a Doctor Who, azok unokabarátok. Kate és Doctor Who sorozatokban szerepelnek, amiket a feleségemmel szoktunk nézni, amikor máshoz már fáradtak vagyunk. Két különböző sorozatról van szó, de Misi úgy okoskodott, hogy nyilván ismerik egymást ezek a szereplők, hiszen ugyanazon a képernyőn szoktak megjelenni. És mivel Misi nagyon jóban van az unokatestvérével, Lencsivel, ezért valószínűleg a fiú–lány barátság felsőfokaként képzeli el az unokabarát kategóriát. Misinek meglehetősen élénk képzelete van. Egyik reggel békésen reggelizgettünk, mikor Misi egyszer csak kivett valamit a szájából pfujolva.
– Mi volt az, egy hajszál? – kérdeztem.
– Igen – mondta Misi.
Tűnődve tovább kanalazta a müzlijét, aztán helyesbített.
– Igazából nem hajszál volt, hanem egy bogár.
– Milyen bogár? – érdeklődtem.
– Egy nagyon mérgező bogár – mondta Misi.
– Húha – ijedeztem –, és akkor most meg vagy mérgezve?
– Nem – mondta Misi.
– Hogyhogy? – kérdeztem.
– Csak berepült a torkomba, és megjavította, hogy ne köhögjek, aztán így zumm, kirepült – világosított fel Misi, és a kezével mutatta, hogy hogyan repült ki zumm.
– Akkor ez nem is mérgező bogár volt, hanem egy gyógyító bogár – mondtam.
– Jó – mondta Misi cinkos mosollyal. – Igazából mérgező bogár, de mi úgy hívjuk, hogy javító bogár.
Ennyiben maradtunk. Misi észjárása nekem néha követhetetlen. Amikor legutóbb játszótéren voltunk, a homokozóban a következőképpen osztotta le a szerepeket:
– Anyu a sárkány, én meg a kis Piroska.
Nem tudom, honnan vette ezt a párosítást, és azt sem, hogy miért a kis Piroska szerepét osztotta magára, mindenesetre arra számítottam, hogy ezek után valami kergetőzős játék fog következni. Tévedtem. – Képzeld, papa, a sárkánynak sütök sárkánytápot! – mondta Misi váratlanul, és a homokból süteményeket gyúrt, hogy jószívűen megetesse vele a feleségemet, a sárkányt. Szerencsére Misit nem zavarja, ha tévedek, sőt sokszor kifejezetten fel is szólít erre.
– Mondjuk, te azt hinnéd, hogy ez nem is béka, hanem egy vízi kenguru, aki ugrál itt a vízben – mondja például, miközben ugrabugrál a kádban, amelyen kisöccse, Jancsi hatalmasakat hahotázik. Misi imád szerepeket játszani, de én úgy képzelem, ő ilyenkor úgy képzeli, hogy valóban át is változik. Abból gondolom ezt, hogy a múltkor megkérdeztem tőle:
– Misi, te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Misi habozás nélkül válaszolt.
– Pók.