Gyöngysor az egyenruha alatt – Medve Bea tűzoltó őrnagy

Nem volt tudatos választás

“Véletlen, hogy erre a pályára kerültem. Középiskolában vasútgépésznek tanultam, amikor pedig eljött a pályaválasztás ideje, még nem tudtam, merre tovább, csak annyit, hogy műszaki területen szeretném folytatni. Kezembe vettem a pályaválasztási útmutatót, és behunyt szemmel ráböktem egy iskolára. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola volt az. Ezután folytattam az eljárást, és szintén behunyt szemmel, filctollal jelöltem meg találomra három szakot” – meséli Bea. Így tanult aztán tűzvédelmi mérnökként tovább. Ezen a szakon egyedül tanult lányként, a fiúk pedig a tenyerükön hordozták, és mindenben segítették. Azt mondja, nem találkozott előítéletekkel, pedig már középiskolában is fiús osztályba járt. Talán az lehet az oka, hogy sosem volt babázós kislány, mindig inkább fiúk közt mozgott, így könnyen szót értett velük.

“A lelkesedésem a családomat is megfertőzte”

“A középiskolában imádtam az esztergálást, hegesztést, a marógépeket. Máig büszke vagyok rá, hogy tudom, mi a különbség a lánghegesztés és az ívhegesztést közt, vagy hogy tudom nő létemre, milyen a kétütemű és milyen a négyütemű motor. Jól tudom kamatoztatni, hogy ismerek alapvető fogalmakat, nem pedig értetlenül pislogok” – részletezi lelkesen.

Bea több tűzoltóságon is dolgozott már Magyarországon, de azt mondja, nem is ez számít igazán, hiszen többek közt azért fantasztikus érzés itt dolgozni, mert a tűzoltók között hatalmas az összetartás az egész országban, sőt országhatáron túl is. “Néhány évvel ezelőtt ajánlottak egy állást, jóval magasabb fizetésért. Gondolkodóba is estem, de mégis maradtam. Tudtam, hogy ha váltanék, az boldogtalanná tenne. A lelkesedésem megfertőzte a családomat is: egyik öcsém önkéntesként, másik szintén a Pest Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóságnál dolgozik, alkalmanként segíteni is tudjuk egymást. Egyértelmű, hogy azért döntöttek így, mert látták tőlem, mennyire csodálatos hivatás ez” – meséli Bea.

Nem mindenki fogadta el könnyen

Nagyon kevesen dolgoznak nő létükre ezen a területen. Ami pedig még ennél is szokatlanabb: Bea néhány évvel ezelőtt tűzoltóparancsnokként is dolgozott. Előtte, és azóta sem volt rá példa, hogy nő töltse be ezt a pozíciót.  Eleinte nehéz dolga volt, de elsőként mégis a beosztott állomány fogadta el őt, olyannyira, hogy – mint meséli – fél év után már mindenben számíthatott rájuk. A parancsnok kollégákat viszont úgy érzi, sajnos nem sikerült igazán megnyernie. “Ha megkérdezzük az utca emberét, úgy írná le mindenki a tűzoltók parancsnokát, mint egy erős, magas, bajszos férfit. Hát én nem vagyok sem erős, sem férfi, sem pedig bajszos.”

Megrázó a tragédiák között járni

Azt mondja, valószínűleg azért nincsenek vonuló állományban nők, mert hiába éreznék magukat erősnek, katasztrófahelyzetben teljesíteni rendkívül megterhelő lelkileg és fizikailag is. Túlságosan megvisel mindenkit az, ha naponta ilyen feladatot lát el. Most őrnagyként a feladata leginkább a lakosság ellátása, kitelepítések tervezése, támogatás és védelem szervezése egy-egy vészhelyzetnél. Parancsnokként pedig nagyobb eseményeknél mindezt a helyszínen kell elvégeznie: irányítani a mentést és koordinálni, kinek mi a feladata. 

“Volt több olyan esemény, ami engem is megviselt. Az elsővel még fiatal, felkészületlen lányként találkoztam. Egy HÉV-gázolásnál kellett megjelennem. Napokon át kísértett az élmény, álmaimban visszatért újra és újra a kép. De idővel meg kell tanulnunk ezt feldolgozni, úgy nézni a helyzeteket, mintha filmen látnánk” – mondja.

Mást nem is lehet tenni, amikor égő ház sérültjeit látják el vagy éppen autópályán történt tragédiák után érkeznek a helyszínre, felismerhetetlenségig roncsolódott áldozatokhoz. Közvetlen munkatársai között szerencsére inkább csak kisebb sérülések fordultak elő, de azt mondja, nagyon megrázza az összes tűzoltót, ha akár csak egy másik megyében valamelyiküknek komoly baja esik. Nem véletlenül mondják, hogy kollégái oda indulnak, ahonnan mások menekülnek. Mindig úgy indulnak el reggel, hogy talán másnap már nem érnek haza.

Gyöngysor és magas sarkú

Bea kislánya már nagyon büszke az anyukájára. Ő Bea legnagyobb rajongója, csillogó szemmel húzza ki magát, amikor anyukája oktatást vagy gyakorlatot tart az iskolában. “Mindenhol megismerkedett már a járművekkel, helyszínekkel. Ha valakitől azt hallja, hogy locsolóval dolgoznak a tűzoltók, akkor kijavítja, hogy az nem locsoló, hanem sugárcső. Ahogyan a tűzoltóautó sem kocsi, hanem jármű” – meséli Bea. Mint kiderül, a kislány inkább a rajzolgatás, a lányosnak tartott területek felé fordul, kevésbé “fiús” érdeklődésű. Bea viszont civilként is az.

“A civil férfiak meg szoktak lepődni a foglalkozásomon. De aztán rájönnek, hogy én tényleg kicsit »férfiasan vagyok összerakva«. Hasonló az érdeklődésünk, szívesen nézek focit, Forma 1-et, érdekelnek a műszaki témák. De szeretem kifelé azt sugározni, hogy nő vagyok” – mondja magáról. És elárulja, most, beszélgetésünk közben ugyan egyenruhát visel, de alatta ott lapul egy háromsoros gyöngynyaklánc a nyakában, a bakancsát pedig átváltja majd induláskor a magas sarkúra, melyben érkezett.