Aktuális

Akár saját ingatlant kaphatnak a legjobb közösségi ötletek

Környezettudatosság, önellátás, ifjúságnevelés, sport, jogvédelem... akinek volt egy fontos "Ügye", az ha jól csinálta, most akár olcsó helyiséget is nyerhetett hozzá a KÉK pályázatán.

Szuperjó közösségi ötletek, amik megvalósításához nincs helyiség. Helyiségek, amik üresen állnak a fővárosban, mert egyelőre nem tudnak velük mit kezdeni. Kézenfekvő, hogy a két szükséglet egymásra találjon. Erre jöttek rá a  KÉK – Kortárs Építészeti Központ munkatársai, és létrehozták a Lakatlan programot. Első körben pályázaton keresték meg azokat a projekteket, amelyek nemcsak fontos közösségi, társadalmi ügyeket képviselnek, de akár el is tarthatják magukat. 

A dolog óriási népszerűségnek örvendett: több mint négyszáz jelentkező közül harmincheten kerültek a programba, mindannyian elhivatottsággal képviselnek egy-egy olyan területet, mint például a környezettudatosság, önellátás, dizájn- és alternatív kultúra, ifjúságnevelés, sport, társadalmi integráció, jogvédelem vagy érdekérvényesítés.

Ezután a program keresi azokat a tulajdonosokat, akik üresen álló ingatlanjukat felajánlanák kedvezményes használatra. Hogy miért tennének ilyet? Mert helyiségeik akár évek óta üresen állnak, nem tudják fizetni a rezsit, nem jut pénz a felújításra, esetleg úgysincs rájuk jelentkező bérlő. A kölcsönös segítségnyújtás átmeneti lenne; egy idő után piaci áron is ki lehetne adni a lakásokat, biciklitárolókat, üzlethelyiségeket.

Több ilyen jellegű, spontán együttműködés már most is létezik a városban, legutóbb egy magántulajdonos a Baptista Szeretetszolgálat számára ajánlotta fel ingatlanát. A KÉK most erre a jelenségre szeretne rásegíteni.

A közelmúltban kihirdették a pályázat győzteseit. Mi is ott voltunk, és gratuláltunk állandó szerzőnknek, Nagy Rékának, akinek Ökoanyu néven fut nálunk videósorozata. Íme, a beszámolónk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top