Aktuális

Gábor Zsazsa kalandos életei

Bárhol is jártam a világban, ha megtudták rólam, hogy magyar vagyok, Európában Puskás, Amerikában Gábor Zsazsa honfitársaként köszöntöttek. Hősnőnk távolról sem filmszerepeivel, hanem nyolc (vagy kilenc?) férjével, a válásait övező botrányaival, és legfőképpen hihetetlenül szellemes mondásaival örökre beírta magát Hollywood történetébe. Kétség sem fér hozzá, hogy ő volt az első nemzetközileg is ismert – és elismert – magyar celeb.

Arról híres, hogy híres

Hogy hány éves? Nos, erre még a legkitűnőbb pletykalapoknak sem sikerült fényt deríteniük. Egyesek szerint 1917-ben született, mások viszont leteszik a nagyesküt arra, hogy idén betölti a századik életévét. Egy azonban biztos: hivatalosan február 6-án ünnepli “senkisemtudjahányadik” születésnapját.

Nem elég egy élet

Gábor Zsazsa kalandos életei“Ha mindent elhinnék, amit rólam írtak, én is utálnám magamat.”

Nekem nem elég egy élet című önéletrajzát aligha kezelhetjük hiteles forrásmunkának. De zárógondolatát érdemes komolyan venni: “Amikor visszagondolok a múltra, eltűnődöm, hogyan lettem az, aki. Hogyan sikerült megélnem oly sok életet. Hogyan tudtam szeretni annyi férfit, s hogyan tudtak oly sokan viszontszeretni. Hogy tudtam átélni annyi kalandot, s mégis megmaradni önmagamnak.” Hogy mi kellett ehhez? Gyerekkorban konszolidált családi háttér: a fényűző gyerekszoba, a rangos iskolák, a többi között egy svájci bentlakásos intézet. Állandó forgolódás jobb körökben, gyorsan kamatoztatható kapcsolatok a két világháború közötti Budapesten. A fővárosi Gyémántház nevű ékszerbolt dúsgazdag tulajdonosának tündérszép lányai (merthogy három is volt belőlük, és mindegyik vitte valamire, ha Éva és Magda, a testvérek nem is futottak be olyan karriert, mint Zsazsa) tálcán kapták meg az érvényesüléshez szükséges lehetőségeket.
Zsazsát eredetileg Gábor Sárinak hívták; keresztneve a híres-hírhedt magyar színésznő, Fedák Sári nevére rímel, akit szintén Zsazsának becéztek. Kétségtelenül szép lehetett, hiszen 1936-ban őt választották Miss Hungarynak – ekkor fedezte fel a híres bécsi tenor, Richard Tauber, aki vendégszereplésre hívta egy divatos operett szubrettszerepére. (A Miss Hungary címről Zsazsának később le kellett mondania, mert “bimbózó ifjúsága” miatt diszkvalifikálták – ez inkább a későbbi születési dátumot valószínűsíti.) A vendégszereplést egy gyors házasság – majd egy gyors válás – követte egy török diplomatával, és Zsazsa – nővérei nyomában – hipp-hopp máris Hollywoodban termett. És ezzel megszületett egy máig élő mesés legenda, amely mai hasonlattal élve talán legjobban Paris Hilton történetére emlékeztet.
A dolog pikantériája, hogy Zsazsa második férje Paris nagyapja, Conrad Hilton hotelcézár, a szállodalánc megalapítója volt; de a színésznőnek viszonya volt a “kis Hiltonnal” is, Paris apjával. Azaz: Zsazsa kiemelkedését – finoman fogalmazva – markáns személyiségjegyek segítették: “a túlélésre termett hölgynek” nem voltak gátlásai, például lépten-nyomon azzal dicsekedett, hogy Attila és Dzsingisz kán (!) vére folyik az ereiben. Sohasem volt válogatós, ha a karrierjéről volt szó: a plátói kapcsolat számára azt jelentette, hogy csupán egyszer feküdt le valakivel.

Hogyan fogjunk férjet?

Gábor Zsazsa kalandos életei“Azt szeretem, ha egy férfi kedves és megértő. Olyan nagy kérés ez egy milliomostól?!”

Egy azonban biztos: ritka okos asszony volt, aki pontosan tudta, hogy mikor kell a buta szőke nő szerepét játszania. “Az újságírók gyakran megkérdezik tőlem, hogyan foghat magának férjet egy nő. Tréfásan mindig azt válaszolom, ehhez nem kell más, mint nagy kebel és tyúkész. Persze ez csak tréfa, és csak félig gondolom komolyan – a kebelre vonatkozó felét.”
Okos volt – és gátlástalan is persze. Mindennek bevasalta az árát, és ez az ár nem volt csekély. Híres mondása volt az is, miszerint: “Sohasem gyűlöltem meg egy férfit annyira, hogy visszaadjam neki a tőle kapott gyémántokat.” Tényleg olyan szép volt? Néhány éve – érthetően – már nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, de a 90-es években még forgatott, és akkor készült fotóiról egy agyonplasztikázott, ijesztő arc néz vissza ránk. Az ötvenes években, azaz fénykorában készült filmjeiben azonban fűzőből kibuggyanó dús mellével, hatalmas szőke hajkoronájával, darázsderekával valóban el tudta bűvölni a férfiakat, és utánzásra késztette a nőket. Több mint hetven filmben játszott, és bár “legkedvesebb férje”, George Sanders, az Oscar-díjas színész a stúdiók Madame Pompadourjaként, mi több: Sába királynőjeként és Kleopátrájaként emlegette, messze nem volt az. Leghíresebb filmje a Moulin Rouge volt, de főszerepet – nem véletlenül – sohasem kapott. Az 1958-ban forgatott A külső kör királynője című filmjét viszont a legtöbb kritikus minden idők legcsapnivalóbb mozijának tartja.

Szerelemleltár

 
“Remekül értek a háztartáshoz. Ahányszor elhagyok egy férfit, megtartom a házát.”

Annál sikeresebb volt az ágyban és az anyakönyvvezetők előtt. Csak a nyilvánosság elé tárt skalpjainak száma megközelíti (tán meg is haladja) a százat. A már említett török diplomatán és színészen kívül ott van a sorban a nagy politikus, Kemal Atatürk. Aztán királyok, hercegek, grófok: például Ali Khan, a legendásan gazdag mágnás. És persze a művészvilág csillagai Frank Sinatrától kezdve Richard Burtonön át egészen Sean Conneryig. A gonosz pletykák még olyasmiket is rebesgetnek, hogy egy-két nő is belebolondult, nem is akárkik: Greta Garbo és Marlene Dietrich. Úgy látszik hát, hősnőnk hosszú életében csak a napos oldalt ismerte, és sohasem hullathatott keserű könnyeket. Aligha lehetett így. Harmadik férje, a már többször említett George Sanders például válásuk után nagy skandalumok közepette Zsazsa nővérét, Magdát vette feleségül… Francesca Hilton, a lánya sem tekinthetett rá boldog odaadással, hiszen életrajzi kötetében Zsazsa azt állította: Conrad Hilton, a papa megerőszakolta, és így ejtette teherbe.
1989-től aztán botrányai egyre szánalmasabbak lettek: letartóztatták, mert arcul ütött egy rendőrt, aki szabálysértés miatt igazoltatni akarta. 2002-ben ittasan autóbalesetet szenvedett; 2004-ben öngyilkosságot kísérelt meg; nyolcadik vagy kilencedik férje, Frédéric von Anhalt herceg mentette meg az életét. 2005-ben agyvérzést kapott, eközben Anhalt herceg bevallotta, hogy gyereke született az alig egy hónappal korábban kábítószer-túladagolásban elhunyt Playboy-modell Ann Nicole Smithtől. 2010-ben újabb baleset érte a színésznőt, 2011-ben megint kórházba került, és azóta is állandó orvosi felügyeletre szorul. És mégis… A már említett emlékiratában meghatóan és követendően optimista sorokat olvashatunk tőle az öregedésről: “Nekem egyszerűen eszembe sem jut a kor. Ha megtetszik egy elbűvölő férfi, tőlem akár százéves is lehet. És ha én leszek száz, senki sem fogja észrevenni. Én sem.” Így legyen.

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Gábor Zsazsa kalandos életeiCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is! 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top