Aktuális

Tiltakoznak az állatvédők a pápa békegalambjai ellen

Nyílt levélben fordult Ferenc pápához az Enpa olasz nemzeti állatvédő szövetség, miután a Szent Péter térről felröppentett békegalambokra más madarak támadtak.

Az Enpa arra kérte az egyházfőt, a Vatikánban ne használjanak többé állatokat „idejét múlt” hagyományok jegyében. Az olasz állatvédő szervezet azután írta meg a levelet, hogy Ferenc pápa a vasárnap délben mondott Úrangyala imádságot követően két kisgyerekkel két fehér galambot engedett fel a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából. A téren levő több tízezer ember végignézte, ahogy egy sirály és egy hatalmas, fekete varjú lecsapott a fehér galambokra. Az egyik madár elvesztette néhány tollát, amikor kiszabadította magát a sirály karmai közül, a másikat összecsipkedte a varjú.

Forrás: telegraph.co.uk, AP
Forrás: telegraph.co.uk, AP

Az Enpa hangsúlyozta, hogy a szabadban sohasem élt, tenyésztett galambokról volt szó. Ezeknek az állatoknak az Enpa szerint nincs ösztönös veszélyérzetük. Ráadásul fehér színükkel azonnal felhívták magukra a figyelmet. A Rómában élő sirályok és varjak pedig éppen a galambokra vadásznak.

A szervezet bejelentette, aláírásgyűjtést indít a Vatikánban szokásnak számító galambfelröppentés leállítására. Az Enpa azt kérte, hogy a természetvédőként ismert pápa is csatlakozzon aláírásával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top