Aktuális

Támad a köd

Több megyére figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt.

A tartós sűrű köd miatt csütörtökre Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken pár száz méteres lehet a látótávolság.

Az előrejelzés szerint az éjszaka képződő köd megszűnése után főként az északi és keleti megyékben lesznek erősen felhős, párás területek, ott néhol jelentéktelen szitálás kialakulhat, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. A nyugati országrészben megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol meg is erősödik a szél. A nap folyamán +2 és +8 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top