Újabb nemi erőszak Indiában – van-e okunk félni?

Csoportos nemi erőszak áldozata lett Újdelhi központjában egy 51 éves dán nő, aki turistaként tartózkodott az ázsiai országban – közölte szerdán az indiai rendőrség. Az asszony egy múzeumot látogatott meg, majd szállodájába tartva eltévedt a főváros központjában. Férfiak egy csoportjától próbált eligazítást kérni a pályaudvar közelében, mire azok rátámadtak, egy félreeső helyre hurcolták, kirabolták és késsel fenyegetve nyolcan megerőszakolták. Tizenöt embert vettek őrizetbe. Egy évvel ezelőtt egy svájci nőt erőszakoltak meg az országban, az asszony férjével együtt kerékpártúrázott. Két héttel ezelőtt pedig egy taxisofőr erőszakolt meg egy lengyel nőt, aki kétéves lányával a fővárosba tartott.

Ijesztő olvasni ezekről a tragédiákról. A kérdés az, hogy nagyobb-e a kockázata annak, hogy ilyesmi történjen egy turistával a nyugati kultúrától jelentősen eltérő országokban, mint másutt? És bár az „áldozati közrehatást” vizsgáló attitűdnek negatív lehet az üzenete, fontos, hogy ha magunk is csökkenteni tudjuk a kockázatot, tegyük meg – főként ha általunk kevésbé ismert közegben mozgunk. A hosszabb időt külföldön töltők élményei persze vegyesek, mint ahogyan sajnos itthon is érhet baj valakit. Kerülnénk az általánosítást, ugyanakkor egy messziről érkezett vendég óhatatlanul leegyszerűsített, felszíni képet lát. A társadalmi sajátosságokat azonban el kell fogadnunk, pláne ha hatással – olykor negatív hatással – lehetnek ránk nézve. Most olyanok mesélnek, akik közvetlen közelről érezték, mit jelent egy mienktől nagyban eltérő kulturális közegben létezni.

„Nagyobb biztonságban éreztem magam, mint Budapest egyes részein”

Ági – India
„Elsőként Mumbaiba érkeztem. Ez a város szinte feldolgozhatatlanul hatalmas, zsúfolt és hangos. Az emberek itt rámenősek, mindenki azonnal el akar adni valamit, közel jönnek, meg is fogdosnak akár, hiába szoktak hozzá a rengeteg turistához. Előfordult, hogy kifejezetten féltem, de ez inkább a kulturális sokk miatt volt. Nem ért semmilyen atrocitás, már csak azért sem, mert fel sem merült bennem, hogy egy méternél távolabb sodródjak a férfitól, akivel utaztam. Két éjszaka és egy tizenhat órás vonatút után már Keralában töltöttem a hátralévő időt. Ez az állam keresztény, és Indián belül kifejezetten magas itt az általános iskolázottsági szint. A helyiek kedvessége miatt a kezdeti félelmek után már nagyobb biztonságban éreztem magam, mint Budapest egyes részein. Olyan helyeken jártam, ahol nem, vagy csak nagyon ritkán látnak fehér bőrű és főleg szőke nőt. Gyakran tátott szájjal néztek, legalább ugyanennyien integettek vagy éppen fényképezkedtek velem. Előfordult, hogy valaki sírva fakadt – egészen szürreális volt. Egy idő után már egyedül is el-elmerészkedtem rövidebb sétára vagy napi bevásárlásra, és semmilyen kellemetlen élmény nem ért. Leszámítva azt, hogy elmentem kipróbálni az ájurvéda masszázst. Itt meztelenre kell vetkőzni, egyedül egy kis törülköző takar. Persze nőhöz mentem, egy idősebb asszonyhoz, aki nagyon természetesen és udvariasan viselkedett, viszont résnyire nyitva hagyta az ajtót, amikor újabb adag olajért ment. Akkor megláttam, amint egy fiatal férfi engem les, és elszalad. Akkor ez felzaklatott, de bántódásom nem esett. Persze az is fontos, hogy én is mindenhol óvatos voltam. A szaunába illő hőség ellenére is mindig fedett volt a vállam, és hosszú szoknyákban jártam. Szerintem illemből és elővigyázatosságból is fontos betartani bizonyos szabályokat. Amikor például azt láttam, hogy az óceánban csak a gyerekek fürdenek (miközben a felnőttek állig felöltözve sétálnak a homokban), akkor én is csak bokáig gyalogoltam be a vízbe, hiába volt a hosszú ruhám alatt bikini.”

„Hogy jutott eszünkbe fehér emberként így sétálgatni?”

Adrienn – Kenya
„Ötcsillagos szállodában laktunk, olyan volt, mintha a paradicsomban járnánk. A recepción érkezéskor figyelmeztettek, hogy a szálloda területét elhagyva ne legyen rajtunk ékszer vagy márkás ruha, és pénz is mindig csak annyi, amennyit biztos, hogy elköltünk. Még szimpla melegítőnadrágot is lehetett kölcsönözni… Egyik programunk végén úgy gondoltuk, még sétálunk egyet, ezért lemaradtunk a kisbuszról, ami visszavitt volna minket a szállodába. Egyszer csak megállt mellettünk a kisbusz, kipattant belőle két fegyveres, és betuszkoltak minket a kocsiba. A szállodához tartozó őrök voltak, és le is szúrtak minket, hogy hogy jutott eszünkbe fehér emberként így sétálgatni. Bár gyönyörű helyen voltunk, többet nem mennénk oda, mert a szállodához tartó séta közben láttuk Kenya igazi arcát: az elképzelhetetlen mértékű szegénységet…”

„Egyedül féltem volna”

Petra – Egyiptom
„Egy alkalommal történt kellemetlenség, de ez az én hibám volt. Amikor Kairóban spontán városnézésre mentünk a csapattal, letértünk a turistaútvonalról, elvegyültünk a városban, én pedig haspólóban és rövidnadrágban tettem mindezt. Fütyültek utánam, egymást hívták ki a férfiak az utcára, a kapuk elé, hogy megnézzenek. Először nevettem rajta, de negyedóra után már kifejezetten kellemetlen volt. Az egész nem annak szólt, hogy milyen csinos vagyok, hanem hogy milyen meghökkentő jelenség. Olyan esemény volt ez nekik, amit én még életemben nem éltem meg, kiült az arcukra a döbbenet, hiszen még női bokát sem nagyon látnak, nemhogy szinte teljes testet. Ijesztő volt a felfordulás, amit keltettem, inkább azt mondtam a többieknek, menjünk vissza a szállásra, hogy átöltözhessek. Kifejezetten azt éreztem, hogy megsértek egy kultúrát, a reakció mértéke pedig félelmetes volt, ahogy férfiak tömege bámul és jön utánam, még ha vigyorogva is. Pucérnak éreztem magam és szégyenkeztem. Ijesztő volt a felismerés, hogy tisztán érezhetően elszabadítottam valamit az engem bámuló emberek fejében. Ha egyedül vagyok, akkor talán meg is fogdosnak és kellemetlen helyzetbe kerülök, nem sok hiányzott hozzá. Igen, egyedül féltem volna…”

„A fekete színű hajam és az arabnyelv-tudásom is nagy segítséget jelentett”

Cintia – Egyiptom
„Ösztöndíjasként két évet töltöttem az országban tizenhárom évvel ezelőtt. Elindulás előtt persze jöttek a félig vicces, félig aggódó figyelmeztetések, melyek elsősorban A lányom nélkül soha és más, az iszlám világban játszódó, amerikai filmek láttán születtek. »Aztán vigyázz, nehogy behúzzanak az egyik bolt mélyére a bazárban«, »Nehogy elraboljanak, vagy eladjanak egy tucat tevéért« – intettek óva, az pedig rátett egy lapáttal a családom aggódására, hogy a 9/11-i merénylet utáni napokban vágtam neki az útnak. Elutazás előtt mindenesetre alaposan felkészültem: fórumokat, blogokat olvastam arról, hogyan viselkedjek, mit célszerű viselnem kint, hogy ne keltsem rögtön egy külföldi nő benyomását, ezért a testhezálló nadrágok, pólók, spagettipántos topok helyett folyamatosan bő vászonnadrágokat, ingeket, tunikákat hordtam, amikor pedig szükséges volt (mecsetekben, vidéken járva), kendőt is tettem a fejemre. Szerencsére a fekete színű hajam és az arabnyelv-tudásom is nagy segítséget jelentett abban, hogy ne könyveljenek el egyből turistanőnek. Félelemérzetem sosem volt, pedig utaztam helyi buszjáratokon, taxiztam egyedül, éjfél után sem féltem az utcán, atrocitások pedig sehol sem értek, mindenhol barátságosan viselkedtek velem. A két év alatt mindössze egy kellemetlen élményem adódott, de az én hibámból; akkor még csak egy hónapja éltem kint, és még tartott nálam a »kultúrsokk«. Éppen Luxorban fotóztam és forgattam egy vallási ünnepséget, és át akartam vágni az utca túloldalára, de a férfitömeg elsodort (a nők az utca két oldalán, a kordonok mögött követték az eseményeket – mint később kiderült számomra, nem véletlenül), és páran közrefogtak, majd tapogatni kezdtek. Hiába csapdostam, kiabáltam rájuk, nem tudtam szabadulni; csupán az segített, hogy egy idősebb, helyi asszony behúzott a kordon mögé. A történtek azonban nem vették el a bátorságomat az egyedül utazástól. Mindenesetre az Egyiptomban az iszlám világról, kultúráról és a muszlim férfi-női viszonyokról megtanult, megtapasztalt dolgok a későbbiekben, amikor Jordániában, Törökországban és Afganisztánban jártam, nagy segítséget jelentettek.”

„Kávézókban nőket sehol nem láttunk”

Ildikó – Tunézia
„A párommal jártunk Tunéziában, szervezett úton, nagyon kellemes emlékeim vannak. Kevés szabályra kellett csak figyelnünk, úgy mászkálhattunk, ahogyan szerettünk volna: mivel üdülőcentrumban töltöttük az időt, fürdőruhát is nyugodtan viselhettünk. Bizonyos helyekre azért persze nem illik bemenni fedetlen vállal, és felhívták a figyelmünket arra is, hogy embereket még véletlenül sem fényképezhetünk, csak akkor, ha ők erre engedélyt adnak. Úgy vettem észre, hogy a férfiak a látogatókkal gyakran elnézőbbek, mint saját feleségeikkel. Kávézókban például nőket sehol nem láttunk, csak férfiakat, de minket turistaként ott is kiszolgáltak. A tengerparton sok nő csadorban fürdött, de nem egy olyan arab nőt láttunk, aki fürdőruhát hordott, tehát ott is változó családonként, hogy kinél mi a szokás. Nem nagyon derült ki, hogy másképpen bánnának-e velem, ha egyedül utaztam volna, de neki mernék vágni egyedül is. Toleránsak, nyitottak voltak a helyiek, nyilván szem előtt tartják azt is, hogy ők a turizmusból élnek.”

„Ne vitázz férfival!”

Adrienn – Dubaj
„Másfél éve Dubajban lakom. Nyitott hely, járkálhatnak az utcán akár miniben is az emberek, de hivatalokban nem lehet kint térd felett a lábad, ahogy a vállad sem. A muszlim országok azért mindenképpen veszélyesek tudnak lenni, de ez nem a nemzetiségről vagy bőrszínről szól. Egyes helyeken ha valaki megerőszakolna és jelenteném, akkor én kerülnék börtönbe amiatt, hogy házasságon kívül szexeltem. Nem lenne esélyem sem. Dubajról ennek ellenére is elmondható, hogy nagyon nyitott, van alkohol, prostitúció, az arcukat sem takarják el a nők, mégis oda kell figyelni. Nem árt a dokumentumaidból egy másolat, mert ha az eredeti elvész, és nincs nálad fénymásolt példány, akkor neked lőttek. A rendőr olyasmiért is megbüntethet, amit nem tud bizonyítani, szóval a mi gondolkodásmódunkhoz képest elképesztő dolgok történnek. Sokszor abból is vita van, ha egy légiutas-kísérő nő megmondja egy férfinak, hogy mit csinálhat a gépen, és mik a szabályok. A legfontosabb pedig, hogy hivatalban takard el magad, ne legyen kapcsolatod helyivel vagy szigorúbb muszlim országból jövővel, ne vitázz helyiekkel vagy férfival és főként ne öltözz kihívóan.”

„Még az itthon szokásos beszólásokban sem volt részünk”

Erika – Tanzánia
„Közepesen konzervatív ország, és az a tapasztalatom, hogy nem veszélyes. Természetesen vannak bizonyos »szabályok«, amiket érdemes betartani, ha egy nő nem akarja felhívni magára a figyelmet. A meleg idő ellenére például nem illik fedetlen vállakkal vagy térd fölé érő ruhában, sortban mutatkozni. Míg a nagyvárosokban bulizni is elindulhatnak a lányok, vidéken a nők már nem lépnek ki az utcára sötétedés után férfikíséret nélkül. Nem volt semmilyen kellemetlen tapasztalatom, igaz, sötétben én sem mentem sehová rokonok vagy barátok nélkül. Egyszer tíz órát, hatszáz kilométert utaztam egy másik huszonéves lánnyal távolsági buszon, de ott sem volt probléma, még az itthon szokásos beszólásokban, füttyögetésekben sem volt részünk, és egyáltalán nem éreztem magam úgy, mint egy darab hús – ami itthon elég gyakran előfordul. Az emberek nagy része szabadon választ párt, a férfiaknak lehetősége van barátnőt találni, a nők nem élnek bezárva, így nem potenciális prédaként kezelik a külföldi nőket.”

„Te vagy a vendég és neked kell alkalmazkodnod”

Daniella – Thaiföld
„Thaiföldön és Kambodzsában is pasival voltam, így szerintem más, mint amikor egyedül utazik egy nő, de egyébként nem is szerencsés egy nagyon idegen kultúrába férfi nélkül merészkedni. A thaiok és a khmerek – ők a kambodzsaiak – is nagyon kedves, békés emberek, de mivel egyetlen percet sem voltam egyedül, nem lehet tudni, hogy milyen lett volna, ha nincs velem az uram. A helyiek persze pontosan tudják, hogy a turizmusból élnek, így aztán legtöbben nem is a nőt látják benned, hanem csak a pénzt. Szerintem minden hasonló helyzetben fontos odafigyelni, hogy te vagy a vendég és neked kell alkalmazkodnod. Nem volt rajtam sosem miniszoknya vagy dekoltált felsőrész, kivéve a strandon. Beilleszkedni úgysem tudsz, nem is ez a cél, ha látogatóban vagy, de azért jó, ha a bőr- és hajszíneden kívül más furcsa, kirívó dolog nincs rajtad. Enélkül is éppen eléggé feltűnő vagy. Ne hordj ékszert, ne lóbálj a kezedben drága telefont, ha pedig valaki rád köszön, akkor köszönj neki vissza, és haladj tovább.”

„Annál jobban tisztelnek, minél kevesebb bőrfelület látszik ki”

Orsi – Marokkó
„Egész nagy körúton voltam, úgy négy éve. Kísérte a csoportot egy tapasztalt idegenvezető, illetve minden városban jött velünk egy helyi is, akivel bejutottunk olyan helyekre, ahova turistáknak, illetve főleg nőknek tilos. Két városban kaptunk biztonsági őrt, helyi marcona pasas személyében. Mindig ő zárta a sort, ő állítólag fegyvert is tartott magánál. Erre nem feltétlenül azért volt szükség, mert a nőket bántani akarták volna, hanem mert egyszerűen azokból a turistákból élnek meg, akikre rá akarják tukmálni a portékájukat – és mint tudjuk, a nőkre könnyebb, főleg ha férfi felügyelet nélkül vannak. Az ottaniak megszokták, hogy a fehérek szeretik az olcsó hamisítványokat és a helyi különleges termékeket. Ha nem lesütött szemmel mész, akkor úton-útfélen lóbálják utánad az árut és magyaráznak. Ha megállsz, akkor véged, mert rettentő erőszakosak tudnak lenni a kezdeti kedvesség után. Alkudni kötelező, csak velük menni nem szabad. Sokszor fel akarnak csábítani a házak felső szintjére, mondván, ott még mennyi szép dolog van… Ajánlottak tevét az egyik helyen értem, kérdezték, hol az apám. Ez így viccesnek hangzik, valójában ott tényleg így megy ez. Ami fontos volt: a nőknek rendesen fel kellett öltözni. Annál jobban tisztelnek, minél kevesebb bőrfelület látszik ki. A nem ritkán 44 fokban ez érdekes művészet volt, de megszoktuk, mindenkin volt kendő, és nem is volt egy tolakodó férfi sem. Madamnak hívtak, és nem értek hozzánk. Fezben, a sikátoros piacon különösen nagy biztonságérzetet adott a testőr, aki velünk volt. A hely legveszélyesebb tulajdonsága az egyik legszebb is egyben: elképesztően keskeny utcák, félhomály, olyan piac, amilyet csak filmeken látsz, mindez több négyzetkilométeren. Ha viszont valaki lemarad a többiektől, akkor nagy gáz van, mert a helyiek nem segítenek kijutni, egyedül pedig esélytelen, mivel ilyen labirintus máshol nincs. Szóval mindenki figyelt, betartottuk a szabályokat itt is, és az egész utazás során, és Marokkó így zseniális helynek bizonyult, csak ajánlani tudom mindenkinek.”