Megválasztották az amerikai jegybank első nő vezetőjét

Az új elnök egykor azért kezdett közgazdaságtannal foglalkozni, mert érdekelte, hogyan lehetne javítani az emberek életszínvonalán.

Fotó: economicpolicyjournal.com
Fotó: economicpolicyjournal.com

Az amerikai szenátus megszavazta Janet Yellen kinevezését a Fed élére. A jelenleg alelnöki tisztséget betöltő, 67 esztendős Yellen lesz az első nő a százéves pénzintézet élén. A január 31-én távozó Ben Bernanke helyébe lép majd a kormányzótanács elnöki posztján.

Barack Obama indoklása szerint Yellen az ország egyik legnagyobb tiszteletben álló közgazdásza, személyében az amerikaiak olyan szenvedélyes pártfogóra lelnek, aki megérti, hogy a gazdaság- és pénzügypolitika végső célja az amerikai munkások és családjuk munka- és életkörülményeinek javítása. Kifejezte meggyőződését, hogy az új Fed-elnök a pénzügyi rendszer stabilitásának támogatásával elősegíti majd a gazdaság általános helyzetének javulását, és megvédi a fogyasztók érdekét.

Janet Yellen közgazdászi pályafutása során nagy hangsúlyt fektetett a munkanélküliség elleni küzdelemre és támogatta a Fed alacsony kamatláb- és kiterjedt kötvényvásárlási politikáját. A várakozások szerint Bernanke szellemével összhangban fogja folytatni az irányítást, de mint arra elemzők rámutattak, rövid időn belül el kell döntenie, hogyan építse le hivatali elődjének gazdaságélénkítő expanzív pénzügypolitikáját anélkül, hogy ezzel kárt okozna.

Yellen 2010 óta a Fed alelnöke. A brooklyni születésű és a Yale egyetemen végzett szakember korábban a San Franciscó-i Federal Reserve Bank elnöke, fehér házi tanácsadó, Bill Clinton elnöksége alatt a Fed kormányzótanácsának tagja és a berkeleyi Kaliforniai Egyetem professzora volt. Tanított a London School of Economicson is.

Férje, George A. Akerlof ugyancsak közgazdász, aki 2001-ben Joseph E. Stiglitzcel és A. Michael Spence-szel együtt megkapta a szaktudomány Nobel-díját.

Megosztás
 

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás