Aktuális

Gyerekek mentették meg a kerekes székes asszony életét

A mozgáskorlátozott nő két sorompó között akadt el.

Néhány nappal ezelőtt Japánban, egy vasúti átjárónál hét általános iskolás kislány arra lett figyelmes, hogy egy kerekes székes asszony elakadt a leeresztett sorompók között. Szerencsétlen módon az elektromos kerekes szék akkumulátora épp ott merült le, emiatt állt meg a síneken.

A kislányok egyike azonnal megnyomta az átjáró vészjelző gombját, míg a többiek a sorompó mögé szaladtak és biztonságos helyre tolták az idős nőt a kerekes székkel. A vészjelző figyelmeztetésére a vonat szerencsére még idejében megállt, így a gyerekek a mentőakció közben sem voltak veszélyben.

Bátor tettük elismeréseképpen a kislányok elismerő oklevelet kaptak a japán vasúttársaságtól. Az egyik helyi tévécsatorna riportot készített az esetről, melyben az egyik kislány elmondta: bár félt, de úgy érezte, hogy meg kell menteni a bajba jutott asszonyt.

 

Forrás: Rocketnews24

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top