Aktuális

Vigyázzatok, így lopnak az ünnepi bevásárlás alatt!

Elszaporodtak a zsebtolvajok a plázákban, karácsonyi vásárokban.

Az év végi ünnepek közeledtével még inkább számítani kell a zsebtolvajok megjelenésére – figyelmeztet a rendőrség. Tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken, mozgólépcsőkön, zsúfolt áruházakban, piacokon, vagy akár ünnepek idején a temetőkben és környékén ideális feltételeket találnak arra, hogy egy gyors mozdulattal más táskájából, kosarából, zsebéből pénzt vagy egyéb értéktárgyakat emeljenek el.

Trükkök, módszerek

A zsebtolvajok a legtöbb esetben nem egyedül dolgoznak, csoportosan tevékenykednek: míg az egyik eltereli a figyelmet, a második „lenyúlja” a kiszemelt áldozatot, a harmadik pedig átveszi a zsákmányt, és már szalad is el vele.

Egyik kedvelt módszer az, hogy a kirakat előtt nézelődő illető mögé ketten beállnak, az egyik elkövető eltakarja azt, hogy a másik mit csinál, és így lopják ki a sértett tárcáját, értékeit a táskájából. Egy másik gyakori módszer az, hogy ugyanezt a mozgólépcsőn teszik. Ám ugyancsak kedvelt trükk, hogy pénzváltás ürügyén veszik rá a járókelőt arra, hogy vegye elő a pénztárcáját, majd egy térképet vagy más papírt a tárcára téve, érdeklődést színlelve veszik ki a belőle a pénzt.

Az utóbbi idők egyik legjellemzőbb módszere az, amikor két-három nő odamegy valakihez, terítőt, ruhaneműt árulva neki, és így lopják meg a járókelőt. Szintén gyakori módszer az, hogy éttermekben, kávézókban a székre terített kabát zsebéből lopják ki a telefont, illetve az értékeket.

Zsúfolt helyeken, például tömegközlekedési eszközökön a rendőrség szerint nem ritka az, hogy hangos szóváltással vagy ájulást színlelve terelik el az emberek figyelmét, és veszik ki a táskából az értékeket.

Legyetek elővigyázatosak!

Nagyon fontos a megelőzés! Pénzt, csekket, hitelkártyát vagy iratokat csak a ruha zárt, belső zsebében tartsatok, lehetőleg ne mindent egy helyen. Használhattok akár övtáskát is, a bankkártyát pedig soha ne tartsátok a PIN kóddal együtt. Ügyeljetek arra, hogy a kézitáskátok mindig zárva legyen, és lehetőleg szorítsátok a karotok alá. Soha ne tegyetek pénztárcát, kézitáskát, autóstáskát a bevásárlókocsiba. Csak annyi készpénzt vigyetek magatokkal, amennyire előreláthatólag aznap szükségetek lesz. Lehetőleg őrzött parkolókban hagyjátok az autót, és amikor megvásároltátok a karácsonyi ajándékot, tegyétek a csomagtartóba, ne hagyjátok szem előtt.   

Ha megtörtént a legrosszabb, és kiraboltak, ellopták a bankkártyát, mobilt, azokat még a feljelentés előtt tiltassátok le. Ha a lakáskulcsot is elvitték, akkor mindenképpen cseréltessétek le a zárakat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top