nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“A kudarc jó, sőt talán a legjobb!”

Jelentős üzleti sikerek, hatalmas bukás, mostanra egy 23 ezer tagot számláló nonprofit közösség – az első hazai szívességi oldal. Alapítója, Joós István nyitott, érzékeny és okos, olyannyira, hogy a Nyitott Akadémiára is meghívták, mert blogja alapján kíváncsiak voltak a gondolataira. Vajon hiteles is?
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
f Ajánlom

– Hosszú utat tettél meg az első előadásodig.

– Igen. „Esélyesnek” születtem, és ez annyira megviselt, hogy gyerekkoromban a Rubik-kockát nem mertem a kezembe venni, mert féltem, hogy esetleg nem tudom kirakni, és összetörik a tökéletességemről dédelgetett képem. Amivel csak tudtam, kompenzáltam, így történt, hogy az egyetem alatt céget indítottam, mert (ahogy a TEDx-előadásban is mondtam), nagyon egyszerűen „sikert akartam, mert pénzt akartam, és pénzt akartam, mert nőket akartam”.

– Összejött?

– Nagyjából. A 90-es évek végén webes fejlesztéssel foglalkozni elég jól jövedelmező tevékenység volt, és mi hamar sikeresek is lettünk a dot.com-lufi korszakában. Akkori helyzetemhez képest rengeteg pénzt kerestem, amit aztán rettentő értelmetlen módon költöttem el: drága autókra, szórakozásra, másoknak való megfelelésre. Majd görcsölni kezdtem, a lendület is alábbhagyott, és kiderült, hogy ez az egész mégsem jó nekem.

– Mi volt a baj a sikerrel?

– Hogy mindig többet akartam, közben frusztrált a felelősség és a magammal szemben támasztott elvárás. Cégvezetőként egyre több embert kellett eltartanom, közben jó lett volna, ha a fejlesztéssel is foglalkozom, hogy ne húzzanak el mellettünk a versenytársak. Röviden: önző voltam és felelőtlen. Három év siker után hat évig kínlódott a cég, végül egy forintért adtam el.

– Elég nagy kudarc lehetett.

– Hatalmas kudarc volt. Teljesen a padlóra küldött. Évekig tartott, míg megértettem, hogy valójában ez a kudarc mekkora ajándék, hogy az egész értem történt. Kaptam egy tiszta lapot ahhoz, hogy azt csinálhassam az életemmel, amit valóban jónak érzek, ami valóban boldoggá tesz.

– Mennyi ideig tartott rájönnöd arra, hogy mi ez?

– Másfél évig. Ennek nagy részét egy cukrászdában töltöttem, ahol eleinte milliárdos üzleti terveket készítettem arról, hogy hogyan leszek ismét nagyon gazdag és sikeres. Közben legbelül kételkedtem, hogy talán mégsem jó dolgokkal foglalkozom. Végül a megérzéseimre hallgattam, és a harmincharmadik életévem utolsó napjaiban elindítottam a szivesseg.net oldalt.

– Miért pont a szívességekre alapoztál ötletet?

– Talán mert addigra már magam is a szívességekből éltem. És nézz körül, valahol minden a szívességekről és a bizalomról szól.

– Vagy pont ellenkezőleg: a bizalom hiányáról.

– Épp ezért akartam olyasmit, ami önzetlenségről szól, ami mentes érdektől és pénztől.

– Sikerült?

– Rajta vagyunk. A kezdeményezésből egy évről évre növekvő internetes közösség lett, ahol bárki felajánlhat és kérhet bármit, feltételek és elszámolás nélkül. Huszonháromezer tagja van, önkéntesek működtetik, és bár nem tökéletes, sok örömet okoz ennek a nagy közösségnek, és létrejött egy spanyol oldal is.

– Elirigyelték az ötletet?

(Nevet.)
– Megszerették.

– Milyen kérések és felajánlások érkeznek?

– A legkülönbözőbbek. Van, aki kerti kapálást ajánl fel, másvalaki fengsuj-tanácsadást, megint mások imatámogatást kérnek vagy használt biciklit, tényleg bármi jöhet. De sosem a konkrét segítség a lényeg, hanem az, hogy két ember jó szellemben találkozik, ehhez képest minden más mellékes.

– Mi van, ha másnap meglátom az odaajándékozott biciklimet a Vaterán?

– Látod, máris bizalmatlan vagy. Miért látnád? Egyébként meg ha igen, lehet, hogy a másik embernek a pénzre volt szüksége. Ennél fontosabb a kérdés, hogy téged ez miért zavar?

– Keresem az egész mögött a hitvallást, hívjuk így az egyszerűség kedvéért, mert tudom, hogy neked ez fontos, mi lehet az? Hogy mindenkinek van valami adni valója?

– Igen. Mindenkinek van mit adnia, ha mást nem, hát az idejét, a figyelmét, és ezt fontos megtapasztalni, mert nő általa az ember önérzetben, önértékelésben.

– Nem látni az oldalon egyetlen hirdetést sem. Miért?

– Nem akartam a tagok figyelmét eladni. Létrehoztam egy alapítványt, azt reméltem, hogy mivel ez jó dolog, majd támogatják azok az emberek, akik értik a célt, látják az értékét, és megtehetik, hogy pénzt adnak hozzá.

– Reális ez?

– Ez egy nagy kérdés, a nagyobb internetes oldalak közül egyik sem így működik. Eddig nem vált be, de nem adtam fel. Addig pedig a lelkesedésünk élteti, bár hatékonyabb lenne, ha bizonyos dolgokat már ki tudnánk fizetni.

– Mi lett közben a te pénzeddel?

– Elfogyott. A tartalékaimat feléltem, hiszen a projekt indulásáig semmi más nem érdekelt, nem fordítottam energiát arra, hogy pénzt keressek. Viszont közben érdekes dolgok történtek. Kiderült, hogy az a hit és az a lelkesedés, ami engem előre vitt, másoknak is érték. Átmenetileg webes dolgokban adtam tanácsot, majd elkezdtek érkezni emberek, akik karrier, vezetés, siker és kudarc mellett egyre inkább magánéleti témákban bíztak meg bennem. 

– Mi volt a közös azokban, akik megkerestek?

Nagy nap
Az ENSZ Közgyűlésének 1985-ben hozott döntése óta december 5-e az Önkéntesek Nemzetközi Napja. Világszerte és Magyarországon is egyre több az önkéntes, aki közérdekű munkát végez saját elhatározásából, fizetés nélkül, egyedül vagy csoportosan, itthon vagy külföldön, alkalomszerűen vagy hosszú távon, fiatalon vagy idősen. Többnyire három dolog motiválja őket: értéket teremteni, pozitív élményeket kapni, közösséget építeni.

Az idei év díjazott önkénteseinek listáját ITT találod.

– A frusztráció, a bizonytalanság, a félelem, ami visszatartotta őket a változástól, és hogy nem volt, akinek elmondják mindezt, akiben bíztak volna. A legtöbb megkeresés arról szólt, hogy van valamilyen kínzó hiány az életükben, ami nélkül például nem érzik magukat férfinak, ami miatt nincs szex az asszonnyal, mert minden mindennel összefügg.

– Ez a hiány azzal kapcsolatos, hogy nem azt csinálják, amit szívük mélyén szeretnének?

– Pontosan. Egy férfinak a legfontosabb, hogy legyen egy ügy, ami élteti, hajtja, és amiben társa lehet a nő is, aki mellette van. Csakhogy abba beleállni gyakran a látszólagos biztonság veszélyeztetésével, vagy akár lemondással jár.

– Nők nem kerestek fel?

– De igen. Sőt többen. Ezt eleinte furcsálltam, de mára elfogadtam. Jól van ez így. Mert végül a nők lesznek a férfiak támaszai, és nagy dolog, hogy én ebben sokaknak segíthetek.

– Nem ezt hívják úgy, hogy coaching?

– Velem mindez csak történt. Az emberek egy idő után ragaszkodni kezdtek ahhoz, hogy viszonozzák a segítséget, hogy pénzt adjanak. Ebből lassan egy vállalkozás lett, ami immár eltart.

– Hogy van akkor most ez az önzés kontra önzetlenség dolog a te életedben?

– Arra jöttem rá, hogy sem az nem működik, ha csak az önzésem vezérel, vagyis ha csak üzleti céloknak élek, sem az, ha csak az önzetlenség hajt, ha például csak a nonprofit szívességügyre koncentrálok, ingyen. A kettő egyensúlya működik. Adni kell, amiben jó vagyok, és részben lehetőséget nyitni, hogy mások viszonozhassák, részben pedig határozottan és egyenesen kérni.

– A szívességbank egy nagyon pozitív, jó történet. Mi miatt sikerülhetett ez neked?

– Több tényező együttállása, ha ezt egyáltalán sikernek lehet nevezni. Talán csak feladat. Fontos, hogy nem erőltetem. Egy ideje erős tapasztalatom, hogy ha valamiért erőlködnöm kell, akkor az nem igazán értékes.

– Mondják azt is, hogy az igazán nagy dolgokért meg kell küzdeni.

– A küzdés más. Én az erőlködésről beszélek. Onnan tudom, hogy jó úton járok, hogy könnyen megy. Sokat dolgozom érte, igen, de ez nem esik nehezemre, mert lelkesít, és a sors sem gördít elém leküzdhetetlen akadályokat, tehát jó az út, amin járok. Jönnek az ismeretségek, jönnek az emberek, a segítség. Egy másik felismerésem, hogy nem szabad várni. Évek teltek el azzal, hogy vártam. Vártam, hogy a kockázati tőkés pénzt adjon, hogy a barátom végre igent mondjon a közös munkára, hogy mások megkeressenek, de nem azon múlott. Amint meg mertem tenni az első lépést, megindult minden. Végül még valami: kiderült számomra az is, hogy a rációval semmire nem megyek. Helyes irány dolgában a megérzéseimre kell hallgatnom.

– Azt hittem, ez amolyan női dolog.

– Szerintem emberi.

– Nem féltél? Nem voltak benned kételyek?

– Dehogynem. Eleinte iszonyúan féltem, sőt máig gyakran félek. Amit egy férfinak rettentően nehéz beismerni, viszont ha megteszi, akkor minden sokkal könnyebb, mert ahhoz, aki meg meri mutatni az emberi arcát, mások is emberként kapcsolódnak.

– Hogyan változott a nőkkel kapcsolatos, hogy is fogalmazzak, mohóságod mostanra?  Nők vagy nő?

– Nő. Társ. Határozottan, bár eddig még nem voltam rá készen, érzem, hogy ez most változik meg.

A beszélgetés második részét, Joós István gondolatait a párkapcsolatokról, párkapcsolati válságokról és arról, hogy miért nem működik a kétkeresős modell, a jövő heti folytatásban olvashatjátok el.

Macaronnal borított kötény, teáskannákkal díszített táska… Rendelj egyedi, nyomott mintás ruhákat csak a Nők Lapja Cafén!

pólóbiznisz keretesek


Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon