Aktuális

Müller Péter: a nők korszaka jön!

"Összeomlóban van a sok ezer éves férfiuralom, az emberiség történetének legnagyobb fordulatát éljük" - mondta el Müller Péter József Attila-díjas író a Hír24 adásában.

Ami a nők érvényesülését, befolyását és fizetését illeti, Magyarország távol van a világ legfejlettebb részétől, de a legfejletlenebb országoktól is. A világon a középmezőnyben vagyunk, ám Európában a lista alján – Müller Péter szerint azonban ez már nem sokáig lesz így.

A magyar nők a férfiak fizetésének 73 százalékát kapják azonos munkáért, és száz parlamenti képviselőből csupán kilenc a nő. De más szakmákból is hozhatunk látványos példát: tíz nőgyógyász (!) közül kilenc férfi – Svédországban például pont fordítva van. Ennek ellenére sok jel mutat arra is, hogy változások várhatók az arányokban – sőt egyesek forradalomról beszélnek.

A gazdasági világválság óta megszűnt munkahelyeknek csak negyede az, ahonnan nőt bocsátottak el, a többiek férfiak. Magyarországon két diplomás férfira három nő jut, és tizenöt olyan szakmából, amelynek felfutása várható, tizenkettő hagyományosan nők által végzett munkát takar.

MÜLLER

A “nők előretörésével” foglalkozik Férfiélet, női sors című új könyvében Müller Péter, aki a Hír24 tévéműsorában sorolta a kiemelkedő példákat: “A hírekben mostanság szereplő Malala csodálatos kislány, de nő került a világgazdaságot irányító szervezet élére, és nő vezeti a rendkívüli befolyású Németországot… jönnek fel a nők, és hatalmas, korszakos fordulatot hoznak.” Müller Péter szerint összeomlóban a sok ezer éves férfiuralom: “a férfi már nem igazán férfi, elvesztette önmagát, a nőknek viszont egy órási belső öntudatosodási folyamata zajlik, ami nem azonos azzal, hogy átveszik a férfiszerepeket.”

Az író szerint azonban az átalakulás nem lesz gyors, mivel “a férfivilág meg van győződve róla, hogy felsőbbrendűsége örök érvényű, adott dolog – és nem könnyen mond le róla”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top