nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Miért jó a léleknek, ha tele a has?

Főz az ország! Persze ha főzünk, eszünk is. Sokat. Közben Szókratész, a zseniális görög filozófus csöndesen kuncog az égi kávéházban: "Bolond emberek, én már két és fél ezer évvel ezelőtt megmondtam: nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!"
NLCafé
f Ajánlom

Bárhová megyünk, megkínálnak valamivel. A születésnapokon kalóriadús torta várja az ünneplőket, a névnapokon pogácsa és édes sütemény virít az asztalokon, a baráti-családi összejöveteleken közösen grillezünk, vagy a házigazdák készítenek válogatott finomságokat a tiszteletünkre. Bizonyos társaságokban megelégednek azzal, ha isteni csípős lecsóval fogadják a vendégeket, másutt konyakos-pisztáciás kacsamájhab és avokádós zöldborsókrém kerül az asztalra. A vendéglátók gasztronómiai ismereteitől vagy a pénztárcájuk vastagságától függ az ételválasztás? Mindegy. A lényeg az, hogy napjainkban egyre többen tevékenykednek a konyhában – nők és férfiak, egyedülállók és családban élők. Ezzel párhuzamosan fogyókúrázik a fél ország…

Miért jó a léleknek ha tele a has?Szeretlek – etetlek

Miért az etetés a szeretet legkézenfekvőbb megnyilvánulása? Miért nem jött divatba, hogy a családi-baráti összejövetelekkor mondjuk, táncolunk vagy társasjátékozunk? Dr. Valló Ágnes belgyógyász-mentálhigiénikus szerint – aki számtalan kövér honfitársunknak segített már a normális testsúly visszanyerésében
– a jelenség legfőbb oka a gyerekkori emlékekben keresendő. Hiszen ha egy kisbaba sír, az édesanyja általában mellre teszi, vagy ha nem szoptat, akkor legalább megteáztatja. Pedig lehet, hogy a kicsinek csak arra van szüksége, hogy kézbe vegye, mert érintésre, ölelésre, az anya hangjára vágyik. Az is lehet, hogy csupán meg kellene simogatni a pocakját, mert egy kicsit fáj. De a kisbaba vigaszul mindig enni kap! Érthető tehát, hogy már csecsemőkorban kialakul az érzés: akkor „vagyok szeretve”, akkor jó nekem, akkor támad kedvem sírás helyett mosolyogni, ha tele a hasam. Arról már ne is beszéljünk, hogy később is az etetés a dicséret- jutalmazás-szeretet legfőbb  eszköze! Gondoljunk csak a nagymama csokoládéira vagy „a megsütöm a kedvenc süteményedet, mire megérkezel” fordulatokra! Aztán felnőttként e gyerekkori élményekre építünk. Nagy traktákat rendezünk a családunknak – evés közben elsimulhatnak a konfliktusok… –, ebédre és vacsorára hívjuk az üzletfeleinket, mert (jogosan) bízunk abban, hogy fehér asztal mellett engedékenyebbek, együttműködőbbek lesznek.
Arra ritkán gondolunk, hogy a közös evések nemcsak a konfliktusok oldását és a jó hangulatot segítik elő, hanem azt is lehetővé teszik, hogy – tele szájjal, elégedett bendővel – magunkba gyűrjük a sérelmeinket, a kritikáinkat. Sok családban áldásos a közös „nagyevés”, hiszen kitölti az időt, így nem kerülnek terítékre a lefojtott, kínos kérdések.

Öröm és kreativitás
Nem tagadhatjuk, hogy enni jó. Öröm. Azt sem állíthatjuk, hogy a gasztronómiai kultúra lényegtelen az életünkben, és nem jellemző az egyes emberre. Aki látta a Babette lakomája című remek filmet, biztosan emlékszik arra, hogy a cselédként dolgozó, rokonszenves hősnő a lottónyereményéből fantasztikus kulináris élvezetekben részesíti a gazdáit és a baráti közösségüket, amivel döbbenetes hatást gyakorol rájuk.
A gyönyörű teríték, a francia konyha különleges ízei, a finom bor feloldja a merev, puritán vendégsereg gátlásait. Kisimulnak a lelkek, kipirulnak az arcok, több lesz a mosoly, és hirtelenjében képesek az érzéseiket is szavakba önteni. Mert az evés élvezete becsempészi e lefojtott világba az élet élvezetét és szeretetét! Igen, aki szeret főzni, az élni is szeret. Hiszen a főzés alkotás. A kreativitás megnyilvánulása. És az utóbbi évtizedekben, amikor egyre nagyobb stresszben dolgozunk, a konyhai munkálatok alkalmasak arra, hogy szárnyaljon a fantáziánk, kísérletezzünk, kikapcsolódjunk, és a munkánk eredményével örömet szerezzünk másoknak.
Egy saját céget vezető, rengeteget dolgozó közgazdász azért kezdett a konyhában tüsténkedni, mert a hasonlóan elfoglalt felesége nem szerette a húst. A férfi rájött: ha jókat akar enni, el kell sajátítania a főzés tudományát. Eleinte az internetes oldalakról gyűjtött recepteket, ma már a fantáziájára bízza magát. Állítása szerint a főzés kioldja belőle a feszültséget, ráadásul élvezi, hogy a családja és a barátai elragadtatva eszik a főztjét.
Egy rendszerszervező informatikus fiatalember a kísérletező kedvét éli ki a konyhában. Szerinte a főzés azért lett divat napjainkban, mert már itthon is kaphatók korábban ismeretlen alapanyagok. Ő élvezettel kutat fel fűszereket, és nagy kedvét leli más országok specialitásaiban. Egy szintén elfoglalt házaspár együtt tevékenykedik a konyhában – ez tölti ki a szabadidejük nagy részét –, ami jót tesz a kapcsolatuknak, és a felnőtt gyerekeik nagy ovációval fogadják az újításaikat.

Az érem másik oldala
Baj csak akkor van, ha az evés nem egy a jó élmények közül, hanem kizárólagos örömforrássá válik. Ha csak finom falatokkal tudjuk magunkat vigasztalni, jutalmazni… Különösen veszélyes a csokoládé. Nemcsak azért, mert rengeteg kalóriát tartalmaz, hanem azért is, mert endorfint (boldogsághormont) termel. Rá lehet szokni, mint az alkoholra! Aztán a nagy zabálások után jön a keserves bűntudat. „Már megint mit követtem el magam ellen?” Ráadásul az élet igazságtalan. Eltérő genetikai kódokkal jövünk világra, azaz ugyanattól az ételmennyiségtől az egyik ember elhízik, a másik vékony marad. És egy olyan társadalomban, amelyik elsősorban a karcsú, egészséges nőket és férfiakat értékeli, gyakran érzi magát másodrendűnek a kövér ember.
– Számtalan gyors eredményt ígérő fogyókúrát népszerűsítenek a reklámok, ám én sok kliensem sorsa alapján állítom, hogy egy túlsúlyos ember nem fogy le tartósan (!) az átlagos fogyókúrák segítségével – magyarázza dr. Valló Ágnes. – Mivel az evés testre és lélekre egyaránt hat, én minden elhízott páciensemnek elmondom, hogy a tartós fogyáshoz lelki segítség is kell. Mert bizony az elhízás és a fogyás lelki ügy! Általában azoknak sikerül tartósan lefogyniuk, akik ép lelkülettel, önmarcangolás nélkül tudták elfogadni a testüket túlsúlyosan is. Azoknak pedig, akik csak néhány (öt-tíz) kiló ellen harcolnak, azt javaslom, hogy sürgősen keressenek olyan örömforrásokat az életükben, amelyek helyettesítik, de legalább kiegészítik a főzés-evés örömét!
Persze ez nem könnyű. Akinek a főzés a hobbija, az gyorsabban érezheti magát sikeresnek, mint aki úgy dönt, hogy a kevéske szabadidejét a képzőművészetnek – festésnek, szobrászkodásnak, kerámiázásnak – vagy a táncnak, az írásnak, a kertészkedésnek, netán a zenének szenteli. Ezek az örömforrások jóval több előzetes munkát igényelnek, mint a gasztronómia. Pedig egy ötvenes orvosnő szerint soha nem késő újat tanulni. Ő ötvennégy esztendősen kezdett neki a zongorázásnak – három évig „gyűrte” a Czernyi-etűdöket egy fiatal tanárnő irányításával –, de ma már ki mer állni a barátai elé a muzsikájával.
– Ha valaki nem akar tornázni, futni, zenélni, kertet ápolni, táncolni, kirándulni, gyerekezni-unokázni, nyelvet tanulni, barátnőkkel csacsogni az evés helyett, annak is van tippem – mondja Valló Ágnes. – Minden reggel, az ébredés pillanatában gondolja végig: minek fog örülni azon a napon! És az evés csak egy szelet legyen az örömökből! Egy kevés pénzű páciensem mostanában ütemesen fogy, és egyre boldogabb. Mert munka előtt (vagy után) szépen kibuszozik a Margitszigetre – nincs pluszköltsége… –, hogy megcsodálja a rózsakertet. És a gyönyörűséges látvány számára felér egy „négyfelvonásos” vacsorával.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon