Aktuális

Japánul tanul a két és fél éves csodagyerek

Francia-, japán- és spanyoltanulással és a periódusos rendszer tanulmányozásával tölti az idejét a legújabb Mensa-tag. Pedig csak két és fél éves...

A kisfiú intelligenciahányadosa jelenleg 141-es, vagyis tíz ponttal magasabb, mint például Barack Obama amerikai elnöké vagy David Cameron brit miniszterelnöké. A 141-es szint azt jelenti, hogy Adam Kirby mindössze négy ponttal marad el a zseni kategóriától.

A Mensa nemzetközi társaság célja, hogy összefogja az általa elfogadott intelligenciateszten kiemelkedő eredményre képes embereket – korhatár nélkül.

Majdnem zseni: Adam Kirby
Majdnem zseni: Adam Kirby
Forrás: Mirror

A kisgyerek szülei, a 33 éves Dean és a 31 éves Kerry-Ann hamar felismerték, hogy gyerekük jóval okosabb az átlagnál. A most 29 hónapos fiúcska egyéves kora óta folyékonyan olvas, száz szót tud lebetűzni, ismeri a periódusos rendszer egyes elemeit és a Naprendszer bolygóit, kirakott egy olyan világtérképpuzzle-t is, ami felnőtteknek készült. Angolul több mint ezerig tud elszámolni, de más nyelveken is számol már.

Azt, hogy zöld, például nemcsak lebetűzni képes, hanem azt is tudja, hogy a szín a kék és a sárga keverékéből jön létre. Tudja azt is, melyek az elsődleges, a másodlagos és a semleges színek, és hogy mi a különbség köztük, ismeri az év hónapjait és a hét napjait.

 

 

 


Elindult a Nők Lapja Café NYÁR oldala! Gyere, és nyaraljunk együtt!
Nyár dobozok

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top