Aktuális

33 kívánság – megvannak a nyertesek!

Öt hét, mintegy százezer kattintás és sok ezer szavazat után véget ért 33 kívánság jótékonysági programunk első szakasza: harminc kisgyermek "teljesítőre" talált, és ahogyan ígértük, már szervezzük a maradék három álom valóra váltását is.

Öt héttel ezelőtt harminchárom kisgyermeket mutattunk be nektek. Kerestünk melléjük harminchárom jó szándékú embert, aki élménnyel ajándékozná meg őket. Olyan programmal, amit családjuk saját erőből nem, vagy csak nehezen tudna nekik megadni.
Hajókázás, lovaglás, találkozás a nagypapával…: sokféle kérést olvashattunk végig a nekünk szánt levelekben, nézegethettünk rajzokon.

Harminchárom „jó tündért” kerestünk, de sokkal többet, több mint nyolcvanat találtunk! Sokan voltak, akikben megmozdítottak valamit a gyereksorok, sokan ajánlották fel a segítségüket – erejük szerint. Volt, aki a balatoni házát adta volna egy hétvégére, más kétezer forintot ajánlott fel a kisnyugdíjából.
Valahogy döntenünk kellett: melyik kívánságot ki teljesítse, így játékos szavazásra hívtuk a Nők Lapja Café olvasóit. Ti pedig döntöttetek, így mostanra összeállt a csapat: harminc gyermek talált párra (őket telefonon is értesítjük majd). Sorsukat természetesen nyomon követjük, és a nyár folyamán beszámolunk róla, hogyan vitték repülni Zórád Ritát, bobozni Radics Benjámint, főzőcskézni Csanádi Orsit.

33 kívánság - megvannak a nyertesek!

Köszönjük mindenkinek, aki jelentkezett, azoknak is, akik most nem „nyertek”, reméljük, valamiképp mégis nyertesnek érzik magukat.

Nézd meg, milyen élmények várnak a gyerekekre!

A gyerekek és teljesítőik:
  • Kovács Anna – Simkó Adrienn
  • Csébi Tamás – Jándi Péterné
  • Molnár Dominik – Pirisi Veronika
  • Filep Orsolya – Albert Tivadarné
  • Pém Sára – Kopeczny Kata
  • Babrányi Vilmos – Korom Ildikó
  • Danyi Asher – Májer Emese
  • Juhász Amanda – Varró Luca
  • Kolompár Mihály – Monori Dóra
  • Zórád Rita – Havasi Zoltán
  • Szabó Gábor – Szilágyi Zsuzsa
  • Orbán Klaudia – Schultz Emese
  • Dani Nikoletta – Lengyel Szilvia
  • Kotán Kitti – Kiss Anita
  • Rónaszéki Vivien – Rigó Gabriella Éva
  • Kupa Dániel – Bagyó Sándor
  • Radics Benjámin – Tóth-Dalmadi Zsófia és Tóth Gábor
  • Kolonics Mercédesz – Szántó Bogi
  • Csuzi Gábor – Vincze Andrea
  • Horváth Viktor – Attila
  • Holub Dávid – Tóth Péter Benjamin
  • Kiss Tamás – Dani Katalin
  • Csorba Klaudia – Weith Katalin
  • Radics Cintia – Lotti
  • Csanádi Orsolya – Mautner Zsófia
  • Egri Krisztina – Mázikné Héjas Eszter
  • Fábián Bence – Karácsony Nóra
  • Boda Beatrix – Pataky Tímea
  • Kovács Zsolt – Kovács Balázs
  • Bodócs Piroska – Szerencsi Szilvia
  • Pordán Tamara, Lipták Krisztina, Bata Tibor:
    az ő napjukat a Nők Lapja Café szervezi meg – további segítőkkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top