Aktuális

Akár három hónapra is távol tarthatnák az erőszakos partnert

A családon belüli erőszakkal összefüggő úgynevezett megelőző távoltartás szabályainak szigorítását, az eljárások hatékonyabbá tételét javasolja az Országos Bírósági Hivatal.

A távoltartásnak két formája létezik: az egyiket már folyamatban lévő büntetőügyekben az áldozat védelme érdekében kényszerintézkedésként rendelheti el a büntetőbíróság, a másik a megelőző távoltartás, melyet nem peres eljárásban alkalmazhatnak a családjogi bírák. Ilyen eljárások részben rendőrségi észlelés alapján, részben kérelemre indulhatnak. A rendőri kezdeményezések száma az elmúlt három esztendő alatt évi több mint 400-ról 300 alá csökkent, a kérelemre indult eljárások száma viszont enyhén emelkedett, 1900-ról 2000 fölé. Ezeknek az ügyeknek Budapesten hozzávetőleg a felében a bírák el is rendelik a távoltartást, ahol nem, ott pedig sok esetben a volt élettárs a kérelmező, akire jelenleg még nem terjed ki a törvényi védelem – mondta Stummer Attila, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) osztályvezetője.

Az OBH szerint a büntetőügyekben alkalmazott távoltartáshoz hasonlóan a megelőző távoltartásnál is indokolt a védett személyek körének kiterjesztése a volt élettársakra, továbbá javasolják a távoltartás időtartamának a jelenlegi 30 napról 60, indokolt esetben – például ha súlyos, sűrűn ismétlődő bántalmazásról van szó – akár 90 napra emelését.

Megelőző távoltartás elrendelésére jobbára akkor van lehetőség, ha megalapozottan lehet tartani attól, hogy élet, testi-lelki egészség, emberi méltóság, szexuális önrendelkezés kerülhet veszélybe. A távoltartást elrendelő bírónak tehát tényállást kell megállapítania, amihez szükség lehet meghallgatásokra, bizonyítékok – például látlelet, rendőri jelentés – beszerzésére, és meg kell kísérelnie meghallgatni a másik felet is. Ugyanakkor az eljárásnak minél gyorsabban eredményre kell vezetnie, hogy az ellehetetlenült élethelyzetekben legalább az átmeneti megoldás hamar megszülessen. Ennek jegyében a javaslat tartalmazza, hogy a rendőri kezdeményezésre indult ügyekben három nap, a kérelemre indult ügyekben három munkanap alatt meghozandó elsőfokú bírói döntés fellebbezésre való tekintet nélkül, nem jogerősen is végrehajtható legyen.

A nemzetközi példák arra figyelmeztetnek, hogy a legjobb szabályozás sem ér semmit következetes végrehajtás nélkül. A bírói döntéseknek  érvényt kell szerezni, betartatásukat ezekben az ügyekben is szigorúan ellenőrizni kell – mondta az OBH osztályvezetője.

A parlament hétfőn nagy többséggel támogatta azt a módosító indítványt, hogy a testi sértést, a becsületsértést, a személyi szabadság megsértését és a kényszerítést súlyosabban büntessék, ha az elkövető és áldozata együtt élnek vagy éltek. Hozzátartozó bántalmazása helyett háztartáson belüli erőszaknak nevezik majd a július 1-jén életbe lépő büntető törvénykönyv (Btk.) új tényállását. Azt is büntetni fogják, ha az elkövető megalázza vagy súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top