Aktuális

A hozzátartozók megalázását is büntetni fogják

Hozzátartozó bántalmazása helyett háztartáson belüli erőszaknak nevezik majd a július 1-jén életbe lépő büntető törvénykönyv (Btk.) új tényállását. Azt is büntetni fogják, ha az elkövető megalázza vagy súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját. A parlament erről hétfőn döntött, nagy többséggel támogatva a módosító indítványt, amellyel az igazságügyi minisztérium törvényjavaslatán változtattak.

A tárca azt kezdeményezte, hogy a testi sértést, a becsületsértést, a személyi szabadság megsértését és a kényszerítést súlyosabban büntessék, ha az elkövető és áldozata együtt élnek vagy éltek.

Két képviselő azt javasolta, hogy az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást is szankcionálják, valamint azt, ha az elkövető a közös vagyontól megfosztja és ezzel súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját. Ezt két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja majd az Btk., az eljárás azonban csak a sértett indítványára indulhat el.

A parlament nem változtatott az eredeti javaslat családon belüli erőszakkal összefüggő többi rendelkezésén, így azon, hogy hozzátartozók közötti könnyű testi sértésnél és becsületsértésnél három évig terjedjen a szabadságvesztés. Súlyos testi sértésnél, aljas indokból, védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen, illetve idős vagy fogyatékossággal élő ember sérelmére elkövetett könnyű testi sértésnél pedig egytől öt évig terjedhet a szabadságvesztés időtartama. Ugyanígy lesz szankcionálható a személyi szabadság megsértése és a kényszerítés is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top