A lázadó kamasz

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A kamaszkor az emberi élet egyik legizgalmasabb időszaka, a testi-lelki változások robbanásszerűen következnek be. Szinte az utolsó esély arra, hogy a „gyermek” személyisége lényeges vonásaiban változzon, ráadásul ilyenkor dől el, milyen muníciókkal kezdjük el a felnőtt életet.
Írta: | 2013. 04. 18. |

Kövess minket!

f Ajánlom

A kamasz nehéz eset! Nem beszél, úgy kell kicsikarni belőle mindent. Legfeljebb odalök egy igent vagy egy nemet. Vagy ha mégis beszél, akkor leginkább visszabeszél, kritizál, becsmérli a szülők öltözékét, lakását, életét. Közben henyél, nem segít, csak ül a szobájában, bezárkózik, aztán ha mégis elrohan, nem jön haza időben. A szülők aggódnak, kiabálnak, jó tanácsokat osztanak, prédikálnak, ósdi elveket szajkóznak, és aggódnak, mi lesz ebből a gyerekből! Egyszerre minden megkérdőjeleződik, mintha alapjaiban rengene meg a világ!

A lázadó kamaszMinden átalakul

A tinédzser számára valóban így van. A testi változások szinte drámai gyorsasággal következnek be, és közben lélektani értelemben is el kell indulniuk a felnőtté válás útján. Hátra kell hagyniuk a családi fészek melegét és biztonságát, alkalmassá kell válniuk arra, hogy önállóan is megállják a helyüket. Az önállósodás azonban azt jelenti, hogy a kamasz saját maga kezd el dönteni az életéről, a kapcsolatairól, a szabadidejéről, és ez egyáltalán nem biztos, hogy egybeesik a szülők elképzéseivel.
– A kamasz számára egyetlen biztos kiindulópont létezik életének ebben a szakaszában, az, hogy nem úgy akarja élni az életét, ahogy a szülei – hangsúlyozza Gombos Bernadett gyermekpszichológus. – Mindent rossznak kezd el látni, ami eddig történt, és ez a negatív kép – valószínűleg evolúciósan is – segít abban, hogy elindulhasson a saját útján. Ha jónak és szépnek látná a szülei életét, akkor lélektanilag sokkal nehezebb volna kilépni a családi fészek melegéből. Ez a NEM pedig, mint egy korlát, elindítja egy másféle úton. A szülő egy dolgot tehet, bizalommal kibírja a kísérletezések korszakát. Nincs könnyű dolga, mert ez a folyamat olyan érzésekkel jár, mintha elveszítette volna a gyermekét.

Pétert tizenhat évesen már mindenhová elengedte az édesanyja, csak épp addig virrasztott éjszakánként, amíg a fia haza nem jött, és utána szemrehányást tett neki, hogy ilyen aggodalmat okoz, nem gondol rá és arra, hogy mennyi dolguk lesz másnap. Mert lehetőleg mindent együtt intéztek a bevásárlástól a csekkbefizetésig. Túl nagy baj mégsem volt egészen addig, amíg a sok futó kapcsolat és próbálkozás után meg nem jelent Péter életében egy „állandó” lány. Akkor az anyja megmerevedett, és mindennapossá váltak a veszekedések.
„Nem bíztak bennem – mondja fájdalommal a hangjában a ma már felnőtt Tünde is. Haza kellett érnem mondjuk 11-re, ezt mindig megbeszéltük, és haza is értem, de anyám már fél órával előtte ott várt a buszmegállóban. Engem meg ez annyira idegesített, hogy úgy elmentem mellette, mintha nem is ismerném.”
A szülők gyakran úgy értelmezik a feladatukat, hogy kordában kell tartaniuk a gyerekeiket, és meg kell védeniük az esetleges ballépésektől és a csalódásoktól. Csakhogy nem védhetjük meg a gyerekeinket mindentől, és az „aggódom, fiam”-mondat egy életre szólóan azt az érzést keltheti a gyerekben, hogy az nem érdekes, hogy őbennük mi van, ők nem fontosak, nem akarják őket valójában megismerni. Mert ez az aggódás nem a kamaszról szól, hanem a szülőről. Valamiért ő nem képes arra, hogy a gyereket bizalommal útjára engedje. Ebben a bizalomban a szülőnek azt kellene feltételeznie, hogy a gyermeke nem téved majd rossz útra, nem kerül rossz társaságba, nem bonyolódik méltatlan kapcsolatokba. Vagy ha igen, akkor képes lesz kikeveredni belőle. Ha ez a bizalom megvan, akkor kevesebbszer követ el olyan hibákat, amelyeket később majd megbán. Az igazi lázadás nem a kamaszkorból következik, hanem abból, ha a gyerek úgy érzi, korlátozzák. Ekkor dacból is csinálni fogja épp azt, amit a szülei tiltani kívánnak.

Márti tizenkét éves volt, amikor összeszűrte a levet Karesszal, aki a legrosszabb fiú volt az egész iskolában, és akiről mindenki tudta, hogy egyik csajt falja a másik után. „De istenien gitározott és fantasztikusan férfias volt” – teszi hozzá Márti, és ez egy tizenkét évesnek tökéletesen elég. „Apámnál azonban Karesz kiverte a biztosítékot, úgyhogy egy nap elkapta és lekevert neki egy-két pofont, és szó szerint gatyába rázta. Aztán hallottam, ahogy a bátyámmal tárgyalják a konyhaasztalnál az esetet, és apám azt mondja, hogy Karesznak nyilatkoznia kell, mik a szándékai. A bátyám szólt rá, hogy ne hülyéskedjen már, hiszen még csak tizenkét éves vagyok. Őbenne az volt, hogy ezt »csak úgy« nem lehet. Persze randiztunk utána is Karesszal, ez egyáltalán nem akadályozott meg bennünket, csak épp apám már nem tudott róla. És alakulhatott volna ez másképp, rosszul is, ha nincs az anyám, akivel nagyon jóban voltunk, és aki mindenben támogatott. Ha buliba készültem, együtt válogattuk a ruhákat, sminkeltünk, és legfőképp hagyta, hogy menjek, és én épp ebből tudtam, hogy jó helyen vagyok, nem kell innen elsietnem sehová.”

Gombos Bernadett,  gyermekpszichológus: A kamasz hatása a családra

• A kamasz jelenléte azért is teremthet kritikus helyzetet a családban, mert időben gyakran egybeesik az anyák életében bekövetkező menopauzával, a férfiaknál a kapuzárási pánikkal.
• A szülők házasságában gyakran ez a szexuális élet megszűnésével fenyeget, ami különös diszharmóniában áll a kamasz felfokozott szexualitásával.
• A szülők megoldatlan párkapcsolati konfliktusa könnyen kirobbanhat ezért a kamaszkor kezdetén. Például elkezdik „félteni” a kamaszt, ahelyett hogy a saját megoldatlan problémáikkal foglalkoznának.
• Az sem mindegy, a szülő milyen tinédzser volt: ez az időszak újra szembesíti őket saját kamaszkorukkal, azzal, hogy ők maguk hogyan tudtak elszakadni a szüleiktől, megkapták-e azt a bizalmat, amit most át kellene adniuk.
• Jó esetben a kamaszkor az utolsó időszak a szülő számára, amikor megértheti, hogy a gyermeke önálló ember, akit nem formálhat és alakíthat kedvére, csak egy dolgot tehet igazán, szeretheti.



Valódi kíváncsiság

– Az a kamasz, aki eljár bulizni, márpedig bulizni el kell járni – hangsúlyozza Gombos Bernadett –, hogy kipróbálja magát a kortárs kapcsolatokban, az meg fogja szegni a szabályokat. De ezeket a csatákat meg kell vívni a szülőkkel, és meg kell élni a problémákat a szerelemben, a barátságokban, a kortárs csoportban. Az a kamasz, aki csak a felvételire készül és tankönyveket magol, az nem végzi a dolgát. Persze nem törvényszerűek a nagy csaták a szülő és a kamasz között, de az fontos, hogy a tini élje az életét, meg akarja váltani a világot, járjon a barátaihoz, legyen véleménye a dolgokról. Ha nagyon „rendes”, akkor azt feltételezhetjük, hogy nem mer elindulni a saját útján. Hiszen most az a feladata, hogy lázadjon. Abban is hiszek, hogy minden nemzedék képes szembenézni korának kihívásaival. Ma biztos, hogy másképp van, mint amikor mi voltunk kamaszok, a szabályok, az életünk rengeteget változott azóta. Egyikünk sem élt kamaszkorában az információs társadalomban, egészen másféle információk jutottak el hozzánk a szexualitásról, a párkapcsolatok működéséről, egyikünk sem élte át azt, amit a mostani gyerekek. Ahhoz, hogy megnyíljanak, valódi kíváncsisággal kell feléjük fordulnunk és megkérdeznünk, ők mit éreznek, min gondolkodnak, miért csinálják másképp, mint ahogy annak idején mi. Ha így fordulunk feléjük, akkor talán ők is hajlandóak lesznek meghallgatni azt, amit mi tudunk jobban. A helyzet kulcsa a bizalom, és az így elengedett kamaszok nemcsak a világba lépnek ki bátrabban, hanem jobban hisznek majd önmagukban és az emberi kapcsolatokban. Ellenkező esetben azonban ez a bizalomban megtapasztalt hiány megjelenhet később, és egy életen át kísérthet.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Olvass tovább

Hozzászólások