Aktuális

A hét témája: Utcai támadás – “Legfeljebb az esélyét csökkenthetjük”

Vasárnap feladta magát az a férfi, akit egy húszéves pécsi lány brutális támadásával gyanúsítanak. A héten azt kérdeztük olvasóinktól, kinek a dolga megvédeni a gyerekünket egy utcai támadástól, ki és mit tehet azért, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő?

A többségi vélemény szerint nem szabad a rendőrségre hagyatkozni, ha biztonságban akarjuk tudni magunkat és el akarunk kerülni egy esetleges utcai támadást. A Nők Lapja Café olvasóinak jelentős része szerint a nevelésen túl a szülő viszonylag keveset tehet, és leginkább maga a tinédzser akadályozhatja meg, hogy baj történjen vele. Ám a konklúzió sajnos ez: nincs biztos védelem.

Így védekezz, ha megtámadnak!

Olvasóink körülbelül egyforma arányban érvelnek a nevelés és a szoros szülői felügyelet mellett. Az egyik irányzat szerint már egészen kis kortól meg kell tanítani a veszélyforrásokat, a másik uralkodó vélemény szerint viszont ez nem elég: ha a fiatalok bulizni mennek, telefonon kell őket ellenőrizni, és lehetőleg értük menni. A szoros kontrollt azonban legalább ennyien ellenzik is. Mint mondják, nem várható el a szülőtől az állandó készenlét, pláne ha már huszonéves a gyermek.

Sokan az áldozatokat is hibáztatják szerintük felelőtlen viselkedésükért, mint mondják, még felnőttkorban sem biztonságos egyedül mászkálni éjszaka. Az ellenérv szerint viszont van, aki ezt nem tudja kiküszöbölni, mert például sokáig dolgozik.

Jóval többen hisznek mindenféle óvintézkedésben. Eszerint az óvatos tinédzser mindig magával viszi az italát, a távozással megvárja a hajnalt, de legalábbis sosem indul haza egyedül, lehetőleg taxival jár, gázspray-t hord magánál és gyakorlott valamilyen küzdősportban. Sajnos ezek egy része nem mindig életszerű, de persze minél több mindent teszünk a megelőzésért, annál jobb.

„És mi van, ha a taxis vagy a haver erőszakolja meg hazafelé menet?” – teszi fel a kérdést egyik, különösen pesszimista olvasónk, aki a legnépesebb csoportba tartozik: ennek tagjai szerint egyszerűen nincs biztos védelem egy erőszakos támadóval szemben, vagyis a sors kezében vagyunk. „Az, hogy kivel és mikor mi fog történni, sajnos nem lehet tudni, nyilván van arra is példa, hogy valaki tíz éve gyalogol kilométereket az éjszakában valami koszos gyártelep közelében és még csak soha le se szólították, és van, akinek már az első kis éjszakázása is végzetes” – sommáz olvasónk a Nők Lapja Café Facebook-oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top