Aktuális

A nőkért futott a 102 éves férfi

A világ legidősebb maratoni futója egy indiai férfi, aki a nők elleni erőszak ellen szervezett minimaratont.

Még mielőtt végleg visszavonulna Fauja Singh, aki szerényen csak annyit mond a koráról, hogy már elmúlt 101 éves, a világ legidősebb maratoni futójaként a nők elleni erőszak ellen emelt szót, pontosabban futott. Indiában több olyan eset is kiderült az elmúlt hónapokban, amikor nőket erőszakoltak meg brutális módon.

forrás: The Hindu
Forrás: The Hind

„Nagyon aggódom a lányaimért, az unokáimért és a dédunokáimért, hogy nincsenek biztonságban többé” – tette hozzá a sporttársai körében Turbános Tornádónak becézett 102 éves férfi. Komoly társadalmi párbeszédet szeretne elindítani a világrekorder férfi, aki egyébként 89 éves korában futotta az első maratonját.

A minimaratonon sokan csatlakoztak a ma is csúcsformában lévő férfihoz: átfutottak néhány piacon, téren és iskolaudvarokon is, hogy minél többen halljanak a kezdeményezésről.

A 102 éves atléta idén a Hongkong-maratonnal zárja hivatalos pályafutását, de azért utána még napi négy órákat fut majd, hogy jó példát mutasson az embereknek.

Ugye te is jössz Valentin-napon a világ nőiért táncolni? Találkozunk 14.30-kor a Mammutban, és 20 órakor a budapesti Corvin-tetőn! De bárhol máshol is táncra perdülhetsz, a lényeg, hogy tiltakozz az erőszak ellent!


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top