Aktuális

Összefog a világ az indiai nőkért

Egy indiai lány belehalt a sérüléseibe, miután megerőszakolták. Az aktivisták most egymillió aláírást akarnak összegyűjteni a világból, hogy segítsenek megfékezni az erőszakhullámot az országban.

Százezrek fogtak össze a kiszolgáltatott nőkértMár közel 900 ezren írták alá azt a petíciót, amivel azt akarják elérni, hogy az indiai kormány védje meg a nőket az erőszaktól. Az országban rettenetes a nők kiszolgáltatottsága: átlagosan 22 percenként nemi erőszakot követnek el valamelyikőjük ellen, és az elkövetők általában megússzák.

Egy lány belehalt

Az indiaiak decemberben tömegesen vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az erőszak ellen, miután egy 23 éves orvostanhallgatót hat férfi erőszakolt meg egy buszon, majd kidobták az utcára. A lány később a kórházban belehalt sérüléseibe. A brutális bűncselekmény után az ENSZ is felemelte a szavát, és arra kérte az indiai kormányt, hogy alakítsák át az igazságszolgáltatást annak érdekében, hogy ne maradhassanak büntetlenül a hasonló esetek. A feltételezett elkövetőket már letartóztatták, és a kormány bizottságot állított fel, amelynek tagjai január végén tesznek javaslatot a változtatásokra.

„Ez a szörnyűség az utolsó csepp a pohárban, meg kell állítanunk ezt a nők ellen folytatott brutális, mocskos hadjáratot” – írják az online petíció oldalán. Azt szeretnék elérni, hogy a kormány valóban erősítse meg az igazságszolgáltatást, és indítson felvilágosító kampányokat annak érdekében, hogy a férfiak hozzáállása megváltozzon, és ne legyenek olyan elnézőek a nők elleni erőszakkal szemben.

Írd alá te is!

A petícióval összesen egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni a mai napon, mivel most a kormány a közvéleménytől vár javaslatokat és véleményeket az esettel kapcsolatban. Ha te is szeretnéd az aláírásoddal támogatni az ügyet, akkor kattints erre a linkre, a jobb oldalon látható szürke dobozba a Name helyére írd be a neved, az Email-hez a mailcímed, a Country-nál válaszd ki a legördülő menüből, hogy Hungary, a Post code-hoz írd be az irányítószámod, és nyomj rá a pink színű send gombra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top