Aktuális

Világvége vég nélkül

2012. december 21., itt a világvége! Hosszú hónapok óta ezt harsogják a fülünkbe, tárják a szemünk elé képernyőn és öles betűs újságcímekben. A legtöbbünk erre már immúnis.

Az interneten talált adatok szerint a XX. században jóval több, mint harminc világvégehír jelent meg. Mindannyiunknak lehetnek saját tapasztalatai, jó magam is néhányat végigéltem úgy, hogy észrevétlenül múltak el a vészt jóslónak hirdetett napok. Most a maja naptárra hivatkoznak, ami nagyjából 5125 éves ciklusokra osztja az időt. Az utolsó ilyen periódus valóban 2012-ben ér véget. Ez azonban nem a világ, hanem az időszámításuk utolsó határa. Ne becsüljük le a majákat. Bölcsek voltak, kitűnő csillagászok, bár naptárrendszerük a mienkhez képest szokatlanul bonyolult. Cinikusan azt szoktam mondani, hogy szólni kell nekik: csináljanak naptárt a következő nagy periódusra is. Ehhez időutazásra volna szükség, mert az ő nagy civilizációjuk már letűnt, és csak érdekes, tudományos, illetve kulturális emlékműveiben gyönyörködhetünk.

Világvége vég nélkül

Lecserélendő értékrend

Sokan úgy gondolják, hogy nem a vulkánkitörések, a fokozott naptevékenység vagy a mágneses pólusok fölcserélődése okozza a földi élet végét. December 21-e után megváltozik az emberek gondolkodásmódja. Megújulunk. Másképpen látjuk és irányítjuk a világot. Ebben lehet valami, csakhogy nem köthetjük egy bizonyos dátumhoz. A folyamat már régóta tart, amit a saját bőrünkön érezhetünk. Egy ismerősöm véleménye szerint majd átköltözünk más naprendszerre, más galaxisokba. Talán igaza lehet. Sokan mondják és gondolják is így. Mint említettem, az emberiség értékrendje és gondolkodásmódja valóban folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben változik. Már most egészen másképpen élünk, viselkedünk, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Az egyik ilyen jelentős, ma is jól érezhető változásról a horoszkópok alapján megírtam a véleményemet 2000 májusában egy folyóiratban. Akkor is éppen a világvégét vártak sokan. Nem öndicséretből, de mégis szeretném idézni: „A Jupiter–Szaturnusz együttállásának kisperiódusa 20 év… – A Jupiter és a Szaturnusz a Bika jegyében találkozott. – A Bika egyébként is a második mundánház, mint ilyen, a pénzügyeket képviseli elsősorban. A következő húsz év tehát valószínű, hogy válságokon át forradalmasítja a pénzgazdálkodást, megtöri a bankok és a tőke egyeduralmát. Az átmenet természetesen néhány ország és nagyon sok ember életében nehéz napokat hoz.” A gyökeres átalakulást tehát látjuk, érezzük, és reménykedve várjuk a kedvező befejezését.

Lassú átmenet

December 21-én a Nap eléri az égi Baktérítőt, pontosabban a Bak jegyének nulla fokára érkezik most is, mint minden évben. A hagyomány szerint erre az időpontra készítünk horoszkópot, ami megvilágítja a jövőt a következő negyedévre. A Nap és Uránusz kedvezőtlen, 90 fokos fényszöggel tekint egymásra. Olyan új átalakulásokat kezdeményeznek az államok vezetői és a kormányok, amelyek nem biztos, hogy jó eredményt hoznak. Az említettek közül tavaszig néhányan ebbe bele is buknak vagy leköszönnek. Ennek ellenére mégis csak jó irányban halad az emberek sorsa. Ezt mutatja a tömegeket képviselő Hold nagyon jó kapcsolata a Merkúrral. A támadott Uránuszt pedig a Vénusz támogatja kedvező fényszöggel. A küzdelem és az áldozat tehát nem hiábavaló, sőt mondhatjuk, kedvező eredménnyel kecsegtet. Az csak természetes, hogy a világeseményeken túl elsősorban Magyarország horoszkópját tekintjük fontosnak. A téli napforduló képletében a tömegeket képviselő Hold éppen felkelőben van, és mint írtam, a Merkúr támogatja. Az emberek sorsa tehát részben saját okos döntéseiknek köszönhetően jól alakul.

Világvége vég nélkül

 

A Magyarországra számított horoszkóp már csak azért is biztató jeleket mutat, mert a Hold egyben a negyedik ház ura is. Ez a horoszkópszakasz pedig az ország belső ügyeit képviseli. Azért ne higgyük azt, hogy a javulás egyben maga a tejjel-mézzel folyó Kánaán eljötte. Mindenesetre a közelmúlthoz képest előrelépést ígér. Az ország pénzügyei ugyan javulnak, de kiugró gyarapodásra nem utal a második házban lévő Jupiter sem. Sőt éppen ellenkezőleg: gazdasági gondokkal fenyeget, bár ezek mégis csak enyhébbek, mint az elmúlt években vagy hónapokban. A kormány ebben a negyedévben komoly és eredményes erőfeszítéseket tesz a külkapcsolatok javítására és a gazdasági helyzet konszolidálására. Elégedjünk meg azzal, hogy lassan lehet messzire menni. Úgy gondolom, hogy jobb, ha félretesszük a felesleges aggodalmakat, és töretlen bizalommal, erős akarattal igyekszünk együttesen a saját jövőnket építeni. Ha tudjuk azt, hogy volt ez rosszabbul is, lesz még jobban is, akkor tényleg kimászhatunk a kátyúból. Még akkor is, ha nem egyik napról a másikra.

Világvége vég nélkülA Nők Lapja Ezotéria tartalmából

December végén világvége?
Asztrobeszélgetés Gaál Noémivel
Teréz anya és Lady Diana horoszkópja
Luca-napi varázslatok
Útmutatás boldogságvadászoknak
Elengedés, megbocsátás, megtisztulás
Boldogság rendelésre
Akiről sugárzik a harmónia: Borbás Marcsi
A tartós boldogság receptje
Miről árulkodnak az anyajegyek?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top