A Facebookról tudjuk meg, hogy kivel élünk valójában?

A hír: Sokkoló meglepetéssel szembesült a legnépszerűbb közösségi oldalon egy amerikai nő, miután rákattintott egy asszony adatlapjára, akit a Facebook ajánlott neki új ismerősként. Az idegen nőszemély fotói között a saját férjét fedezte fel, ahogy éppen egy esküvői torta előtt pózolnak újdonsült házasként. Mint kiderült, a hanyag férfi a szomszédjára bízta, hogy intézze el helyette a válással járó papírmunkát az első feleségével, de az ismerős még nála is lustább volt, így nem történt semmi. Ezért amikor megkérte a második felesége kezét, nem tudott róla, hogy bigámiát követ el.

Soma véleménye: Igen nonszensz helyzet, de egyáltalán nem amiatt, mert az (ex)férj véletlenül bukott le az új arájával közösen készült fotóval, hanem amiatt, hogy egy nő (akár férfi is lehetett volna) nem veszi észre, hogy a férjének (másik nem esetében feleségének) nem a hites társa. És még a nő nyilatkozza azt, hogy: “a férfinek az is épp elég nagy büntetés, hogy mindenki rajta élcelődött az eset miatt“.  

Asszonyom – kérdezném tőle – maga szerint nem az cikibb, hogy nem vette észre, hogy a férje már nem a társa? Nem tűnt fel, hogy nem lakik vele, nem hívogatja, nem  ír neki, hogy megszakadt köztük a kapcsolat?? Ezek szerint Ön azt gondolja, hogy ön egy ártatlan áldozat, és a férje a rossz fiú? ÉBRESZTŐ!!!

És mit is szégyell ez a férfi? Azt, hogy nem tisztázták a volt nejével, hogy vége? Na ez a nonszensz, eljutni a kommunikációban, illetve kommunikációtlanságban eddig! És hogy ezt még bíróságra is viszik? Hogy a saját lelki nyomorukat, infantilizmusukat oldja meg a törvény? Totálisan gyermeteg hozzáállás. Na, ez a szerepben való lét.
Férj és feleség szerep, nem pedig két lélektől-lélekig való kapcsolatban levő egyenrangú, felnőtt ember története. Ha valóban felnőttek lettek volna, ilyen nem fordulhatott volna elő.

Ami mégis tanulságos az egészből, az maga a szerepben való lét, és az álkapcsolatok jelenléte. Egyáltalán a maszk, amit egymásnak, és a külvilágnak mutatunk. És itt nem akarok mutogatni – hiszen mindenki csak a saját portája előtt söpörhet – inkább elgondolkodom azon, vajon láthatna-e az én férjem olyat, amit az interneten tud meg, és kellemetlen számára?
Eszembe jutott Puskin Titkos naplójából néhány sor: “Az emberi hazugságok a szégyenből erednek. A szégyen mindannak a leplezése, amit birtokolunk. Ha megszabadulunk a szégyentől, megszabadulunk a hazugságtól is, és az ördögi emberi társadalomnak nyoma sem marad.”

Még egy dolog jutott az egészről az eszembe: a tapintat, ami alapvetően nagyszerű dolog, de mint tudjuk, egyetlen egy tulajdonság nincs, ami önmagában pozitív, vagy negatív (sőt, van egy olyan mélység, ahol alapvetően nincs sem pozitív, sem negatív). Van olyan helyzet, amikor a tapintat lehúzó, mert arról szól, hogy nem bízom a másikban annyira, (talán mert nem ismerem, vagy mert magamban sem bízom), hogy fel tudja dolgozni az őszinteséget.
Hogy mikor érdemes tapintatosnak lenni, és mikor nem, sokszor igen nagy éberséget kíván.
Itt persze nem erről van szó. Hanem arról, hogy ez két olyan ember története, akik valójában csak papíron voltak kapcsolatban egymással. (Ó, mennyi ilyen van!) Úgyhogy nagyszerű, hogy kiderültek a dolgok, ha már ők nem voltak képesek a legalapvetőbbeket megbeszélni egymással.
Szeretem, mikor kiderülnek a dolgok. És szerintem mindig az derül ki, aminek ki kell.

Soma: Másfél tonnás autót emelt le apjáról a 22 éves lány
Soma: Te megünnepelnéd a válásodat?