“Szülj öt gyereket, és nem fog megütni a pasid!”

A parlamenti vita hevében. Amiatt csúszott ki a száján. Ez volt az egyik védelembe vevő magyarázata annak, miért mondta Varga István a családon belüli erőszak parlamenti vitáján, hogy „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”  Nem tudom melyik mozit nézi Varga István, vagy hogy kerülhette el a figyelmét az a sok tanulmány, melyekből, mintegy munkahelyi kötelességeként tudhatná, a családon belüli erőszak léte vagy nemléte nincs összefüggésben a gyermekáldással. Nem hallott esetekről, ahol a gyerekek szeme láttára verte apjuk az anyjukat? Nem értesült arról, hogy ilyesfajta, partnertől származó erőszaknak nagy családot egyben tartó, klasszikusnak mondott női szerepekben kiteljesedő anyák, karriert befutó nők és anyák, egykéket nevelő anyák, kis falun élő nők, nagy városban élő nők egyaránt voltak már áldozatai?

A felvetés állítása szerint a nők legfontosabb életcélja kizárólag az lehetne, hogy családot alapítanak, méghozzá rögtön nagycsaládot, és míg ez be nem következik, legyen is bűntudatuk, ha mással múlatják az időt. Viselkedésükkel voltaképp maguk provokálják ki hogy a férfi szidalmazza, megverje vagy megrugdossa őket. Legalább annyira körültekintő, a tényállást alaposan ismerő, a problémát komplexen kezelő megoldás, mint a Maria Antoinette-nek tulajdonított legendás mondat. Aki, mikor az éhező szegények lázongtak, hogy nincs kenyerük, megkérdezte, miért nem esznek akkor kalácsot. Varga Istvánnak kicsúszott a száján. De hogyan? Hogy közben valami tök máson gondolkodott? Mondjuk mikor egy beszélgetés untat, ehelyett egy filmre gondolok, és a kérdésre, szóval akkor hiszel a részecskegyorsításban, azt mondom, Brad Pitt, mert kicsúszik a számon, egy másik valóságban voltam és egy ide nem illőt válaszoltam? Mindenki mond néha durvábbat egy vita hevében, ellenben azok sose ilyenek, mint például: Brad Pitt, hanem valami zsigerekből előjövő, kendőzetlen, kontrollálatlan ősmondás, ami épp azért durva, mert a mélyén igaz, mármint igaznak hitt, csak nem szokott ilyen nyersen előjönni.

Szerintem Vargánál nem két külön cédé keveredett össze, hanem tényleg így véli; ha nem emancipálnák túl magukat a nők, társaikban nem fordulna meg a bántalmazás gondolata. Ez rémisztő, mert nem a szomszéd macsó bácsi mondja a haveroknak az Üvegtigrisben, hanem egy választott államférfi. Vannak szakmák, amik nagy nyilvánosság előtt zajlanak, tétje, súlya van a nyilatkozatoknak, mert hatókörük és példaértékük nagy. Aki ilyen szakmát választ, ezt tudnia kell. Ezért is volt nemzetközi diplomáciai botrány abból, amikor Berlusconi Obama kapcsán négerezett. Persze jobb lenne, ha korrektül gondolkodó felelős személyek véleményéről beszélnénk, ahol a kimondott szó és a belső meggyőződés fedné egymást. De voltaképp asszem, itt is ez van. Berlusconi valóban hitte hogy a négerezés az egy irtó jópofa dolog, Varga pedig valóban véli, a nagycsalád kiiktatná a családon belüli erőszakot.

Olyasmi ez, mint az utak mentén sortban ácsorgó fiatal lányokról vagy az amsterdami kurvanegyedekben létesült magyar utcákról mondjuk azt gondolni, ezek huncut, buja lányok, akik imádják a szexet és egyszerűen sose elég nekik a jóból. Szerencséjükre itt azzal keresnek pénzt amit szabad akaratukból választottak és a legeslegjobban esik nekik! 

Winkler Nóra: „Ciki, hogy cikizik olimpikonjaikat az amerikaiak”
Winkler Nóra: „A sorsnak megbocsátanám, egy másik embernek nem”
Winkler Nóra: Nincs jogunk megérinteni egy várandós nő hasát?