Csak egy igazi férfi mer szoknyában járni

Egy német kisfiú jobban szeret ruhákban, szoknyában járni, mint nadrágban. Hogy ne érezze magát rosszul emiatt, édesapja is szoknyát hord néha. Soma különvéleménye.

A hír: Egy német apuka, Nils Pickert, hogy ne érezze a kisfia rosszul magát azért, mert szoknyában szeret járni, maga is szoknyát vett fel. A család Berlinből egy kisebb és konzervatívabb városba költözött, és bizony az ottani óvodában csúfolták, és persze sokan értetlenkedve nézték, miért engedi a kisfiának, hogy kislányruciban járjon.

Csak egy igazi férfi mer szoknyában járniSoma véleménye: Ilyet csakis egy ízig-vérig felnőtt férfi tud megcsinálni! (Nem, nem fordítva értem, hogy aki ezt nem csinálná meg, az nem lehet felnőtt férfi.) Az ízig-vérig felnőtt férfi azt jelenti, hogy annyira stabilan férfi, és az, aki, hogy a felszínes szerepjátékkellékek nem billentik ki önmagából. Hulahoppkarikát is rögzíthet glóriaként a feje köré, mégsem lesz más ember belőle. Persze értem én, hogy ebben a társadalmi, szociális szereprendszerben vannak bizonyos normák és íratlan megegyezések, de úgy gondolom, hogy amíg tetteinkkel, megnyilvánulásainkkal nem ártunk másoknak, addig tegye és tehesse azt bárki, amitől jobban érzi magát! Ha ennek a kisfiúnak ehhez van kedve, és az apukája a feltétel nélküli elfogadásával így kívánja őt támogatni, akkor tegyék! És ha ez bárkinek gondot, rossz érzést okoz, akkor ez az ő problémája. (Nem ezen áll vagy bukik, hogy valaki férfi lesz-e, avagy heteroszexuális – nem mintha a többi szexuális identitással probléma lenne.) Az a véleményem, hogy az emberek rettegnek a szabadságtól. Ujjal mutogatnak a másságra, mindennek lehordva azt, aki eltér a „normálistól”, avagy a megszokottól, mert így nem kell szembenézni azzal, hogy ennyire meg akarnak felelni a rendszernek.

Eszembe jutott a Mátrix 1.-ből az a jelenet, amikor Morfeus mutatja Neónak a mátrixban levő embereket (átlagembereket), és azt mondja: „Aki nincs velünk, ellenünk van!” (Ezt a gondolatmenetet továbbvittem egy filozófus barátommal addig, hogy aki teljes elfogadásával benne marad a mátrixban – a money-pulált globalizációban –, az önmaga és a másik ellensége.) Ezek az emberek azok, akik gondolkodás nélkül beadatják maguknak a különféle „védelmező” oltásokat, elhiszik, hogy az allergia megszüntetéséhez ki kell irtani a parlagfüvet, és a gyógyszerek fogják meggyógyítani, és azt is tudják, mik a menő telefonok, órák és minden szinten jelen levő trendek. És ők azok, akik nem látják azt, hogy bábok egy hatalmas világméretű money-pulációban. Ők azok, akik valahol iszonyúan szoronganak belül, hogy nem felelnek meg a társadalomnak, környezetüknek. (A sérült gyerek, akit egykor nem szeretett apa/anya feltétel nélkül.) Ők azok, akik a férfi és női létet sztereotípiákban látják.

A legutóbbi hétvégén a Mensa Hungaricá-sokhoz voltam meghívva előadást tartani, ami után hajnali 4-ig beszélgettünk a teraszon. A legtovább azt a témát boncolgattuk, hogy ha leszámítjuk az alapvető nemi-biológiai különbségeket és a társadalmi sztereotípiákat, akkor mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi? (Ezzel már külön tudományág is foglalkozik, a gender.) Sok-sok szempontot végigvéve oda lyukadtunk ki – ami szerintem a legszellemesebb volt –, hogy a táncban a férfi vezet. Ez szimbolikusan is nagyon magvas, mert a tánc valójában egy közös játékféle, ahol az a régóta bevált közmegegyezés, hogy a férfi vezet. Tehát megállapodás van arról, hogy a férfi vezeti a nőt. Ehhez a nő döntése is kell. A játék (tánc) végeztével viszont jó esetben senki nem vezet senkit, hiszen egy felnőtt ember (akár férfi, akár nő) maga vezeti az életét, nincs rá szüksége, hogy más döntsön helyette.

És hadd jöjjön most egy ide vágó vizsgálat arról, hogy mennyit változtak a társadalmi nemi szerepelvárások az 1970-es és '90-es évek között. Tóth László szociológus azt fejtegeti, hogy a 70-es években a válaszolók 14 tulajdonságból 7-et egyértelműen be tudtak sorolni a női vagy férfitulajdonságok közé, míg a 90-es évekre egy ilyen sem maradt. „A nemeket egymástól elválasztó merev szereprendszer határai elmosódtak, ezzel megnőtt az egyéni szabadság, a közgondolkodás elszakadni látszott a tradicionális férfiasság-nőiesség kettősségtől.” Ez azt jelenti, hogy míg a '70-es években 14 sztereotipizálhatósága szerint „férfi” vagy „női” tulajdonságnak tartott tulajdonságból 7-et egyértelműen férfi, illetve női tulajdonságnak tartottak, a '90-es évekre egy sem maradt, ami százalékos arányban bármely nemet is jellemezné. És ezt lehet szeretni, nem szeretni, de kérdem én, mért ne lehetne egy férfi odaadó? Hiszen ha szerelmes, éppúgy mindenét oda és beleadja a kapcsolatba, mint egy nő. Mért ne lehetne egy nő határozott vagy önérdek-érvényesítő? Álljon mögötte mindig az apukája vagy a csávója? A férfi is tud gyöngéd lenni (attól mentsen meg az Úr, aki nem képes rá), és a nő is lehet gyakorlatias.

Érdemes tudomásul venni, hogy elkezdődött az individualizáció, ami többek között azt is jelenti, hogy elkezdett kiderülni, hogy mindannyian egyediek, egyéniek vagyunk, és ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy két egyforma lelki mintázat se. Úgyhogy már nem a nemek közti különbségen van a hangsúly, hanem az egyének köztin. (Az igazi hangsúly egyébként most már nem a különbségeken, hanem az azonosságokon van. Az az előbbre vivő.)

Írtam már többször, hogy a személyiség latinul a persona, aminek a jelentése: maszk. Természetes, hogy van, az élet velejárója. Minden kultúrában megvan a megszokott, elfogadott maszk. Egészen eltérőek tudnak lenni. Afrika, Ausztrália egyes területein a bennszülöttek majdnem meztelenek, a férfiaknál elfogadott a fűszoknya vagy a péniszsíp. Indiában a férfiak is járnak olyan leplekben, szárikban, amiket mi akár ruhának, vagy tunikának is nézhetünk. Nem olyan régen még az is közfelháborodást keltett, hogy a George Sand férfi művésznevet viselő francia írónő a 19. század közepén nadrágot vett fel.

Tavaly februárban meghívtak a XVIII. kerületi bentlakásos pszichiátriai intézetbe a farsangi ünnepségükre jótékonysági koncertet adni. És mivel senki nem volt jelmezben, ezért bevezetésképpen megkérdeztem, hogyha a világ legnagyobb jelmezraktárában lennének, akkor ki minek öltözne. Sokféle ötlet jött (kiscica lennék, láthatatlan császár, stb...), majd felállt egy öltönyt viselő nyakkendős úr (ő már a szép új rehabilitációs részben lakott), és csak annyit mondott: „Én Tivadarnak öltöztem.” (Ez volt a hivatalos keresztneve.)
Vagyis „bolondként” levette, hogyha vissza akar illeszkedni a társadalomba, akkor praktikus ezt a jelmezt viselnie, a kényelmetlen zakót, a valójában funkciótlan nyakkendőt stb... Megható volt... És persze nincs is ezzel semmi baj, nyilván sokkal bizalomgerjesztőbb, ha egy fogorvoson fehér köpeny van, mintha rózsaszín pöttyösben lenne, és természetes, hogy a katonatiszt is fölveszi a munkahelyén az egyenruháját. A baj akkor van, ha elhisszük a jelmezünket. Mindaddig nem fogunk tudni mélyebbre menni önmagunkban, amíg azonosulunk a szerepeink társadalmilag elfogadott jelmezeivel.

Kopasz Barbie-t szeretnének a beteg gyerekeknek
Plasztikai sebészetre szervez gyerekzsúrokat Barbie anyu
Soma: Másfél tonnás autót emelt le apjáról a 22 éves lány

Soma: Te megünnepelnéd a válásodat?

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

bacskaiz 2012-09-10 14:13

Én azt tartom, hogy az öltözékünkkel kommunikálunk is, és ebben kénytelenek vagyunk a közösség "nyelvéhez" alkalmazkodni, nem találhatunk ki magunk számára tetszőleges, saját nyelvet.

 

A cikk történetének analógiájaként elképzelem, hogy a kisfiú csak "Szia, cuncimókus!" formában szeret köszönni a társainak és a tanítónéninek, ezért -- hogy ne érezze magát rosszul emiatt -- néha az apukája is így köszön az üzletfeleinek. Mindezt annyira "férfiasan" :), hogy senkinek eszébe se jusson kritizálni. :D

 

Vagyis, noha tényleg, bárki bármit viselhet, ne csodálkozzon, ha mások félreértik, amit üzenni szeretne... (Lásd még az Anettka-jelenséget, ami hál' Istennek, úgy tűnik, elmúlt.)

 

szembenéző 2012-09-07 11:44

vazzeeee.

 

akkor ettől kezdve amikor a csajok megkérdik, hol vannak az igazi ffiak, azt kell válaszolni:  skóciában.

éjszakás 2012-09-07 06:55

én sem értem miért kellett megijedni a babakonyhától. A lányom kimondottan puskát kért , meg kisautót , :D. szerintem nincs ebben semmi.

Torolt_felhasznalo_118041 2012-09-07 06:39

Hááát, így összemosva..értem... :)

Torolt_felhasznalo_118041 2012-09-07 06:39

Hááát a babakonyhával meg mi a baj.... Az én uram és az egyik fiam, nagyon szeretnek főzni és FÉRFIAK...!:)

Torolt_felhasznalo_515440 2012-09-05 12:30

a) aki Soma személyével van megakadva: attól, hogy sok emberre kifejezetten idegesítően hat a csaj, még lehetnek jó meglátásai. Engem mondjuk nem idegesít, nem mindig van kedvem a karakteréhez, de ezzel kész.
b) Ciaobella, szerintem itt ont nem erről van szó. Van olyan ismerősöm, akiknél a kiscsákó fújja a passzátszelet és az nekem is antipatikus, de itt, ebben az esetben és a cikkben nem erről van szó. Amúgy láttam már Pesten hosszú szoknyás embert - nyilván a Szigetre vette csak fel, ahol úgyse röhögik ki. Amúgy minden teljesen civil volt rajta, nem hippi volt, vagy travi, vagy a tököm tudja micsoda, csak épp az egyenes szabású nasztró helyett egy ugyanolyan szoknya volt rajta. Nem női ruhadarab, látszott, hogy rá való. Fekete, szürke, ilyesmi színek, egyáltalán nem volt nyálas az összhatás. Persze ehhez fellépés is kell, aki kicsit is idiótán érzi magát benne, az inkább ne szoknyázzon, mert tényleg hülyén fogja kivenni magát a dolog.
c) a skótok szerkója mondjuk eggyel facsarintosabb, olyasmi, mint egy khitón, de nagyjából ugyanúgy működik, mintha szoknyát hordanának. Amiben az a vicces, hogy anno olvastam valahol, hogy amúgy a kelták kezdtek el nadrágot hordani az elsők között Európában. Aztán persze belőlük is sokféle volt...

Alinee2 2012-09-05 11:38

Ha az a mondani valója hogy a kisgyerek miatt bármit,akkor én észrevettem.

De amikor az én fiam a játékboltban a rózsaszín babakonyha felé húzott,egy nagy levegővétellel elmagyaráztam hogy azt azért nem.

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>