Aktuális

Elvesztett kisfia emlékére látta vendégül Viktort olvasónk

Rózsa Viktor egy vidraparka vágyott, a Nők Lapja Café pedig nem ismer lehetetlent. Olvasói segítségével teljesítette a kétszeresen transzplantált kisfiú álmát.

A tizenegy éves Rózsa Viktor nehéz gyermekkoron van túl. Májbetegséggel született, és hiába operálták meg még csecsemőként, teste nem fogadta be az új szervet: hároméves korában újabb műtétre került sor, ráadásul a rákbetegség is megjelent nála.

„Én nem voltam olyan szerencsés, mint sok társam, aki a műtét után jól érezte magát, és úgy élhetett, mint a többi gyerek” – írta a 33 kívánság akciónak címzett levelében.

Elvesztett kisfia emlékére látta vendégül Viktort olvasónk

A kisfiú ma már tizenegy éves, és nagyon szereti az állatokat. „Volt már jegesmedve-, pingvin- és szurikátakorszakom” – meséli. Most éppen vidrakorszakát éli: egy természetfilm nyomán teljesen elvarázsolták a kis, mozgékony jószágok. Amikor felhívásunkra bármilyen élményt kérhetett, ő azt kívánta, bárcsak a közelébe kerülhetne ilyen állatoknak: „Szeretnék ott legalább egy napot eltölteni, megismerni a vidrák életét, a gondozóknak segíteni az etetésben és mindenben, ami szükséges ahhoz, hogy az állatok jól érezzék magukat.”

Balogh Márta, a petesmalmi vidrapark tulajdonosa jelentkezett nálunk: „A kisfiú a filmet rólam látta, és nagyon szeretnék segíteni ebben a kívánságában! Nagyon örülök a gyógyulásának, sajnos én elveszítettem a kisfiamat. Ezért is tartom szívügyemnek ezt a dolgot!”

Viktor anyukájával elmehetett Mártához, és ahogyan szerette volna, egy egész napot a vidrák gondozásával tölthetett. Legjobban persze az újszülöttek, Lutri és Totó érdekelték. Márta nemigen szokta megengedni a látogatóknak, hogy őket megfogják, de Viktor annyit simogathatta őket, amennyit csak akarta. „Nem gondoltam volna, hogy ennyire puhák, édesek, ahogy hömbölögnek és beszélgetnek” – fogalmazott a kisfiú.

A nagy eseményre még a Nagyatádi Városi Televízió stábja is kivonult és elküldték a filmet nekünk. Nézzétek meg, mit mesélt az ajándékozó és a megajándékozott erről a jó kis napról!

 Készítette: Fábián Viktória, Haris László – Nagyatádi Városi Tv

33 kívánság: Olvasónk álomnapot szervezett a májátültetett kisfiúnak
33 kívánság: Laura eljutott a csokimennyországba
33 kívánság: Traktort vezethetett a nehéz sorsú kisfiú

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top