Aktuális

Felesége drukkol: még sokáig ne tudjon beszélni párbajtőrözőnkkel

Kardcsapatunk ugyan nem jutott ki az olimpiára, de Imre Géza párbajtőröző egyedül is küzd a becsületükért. Felesége itthonról szurkol neki.
 Felesége drukkol: még sokáig ne tudjon beszélni párbajtőrözőnkkel

Kökény Beatrix immáron visszavonult, olimpiai ezüst- és bronzérmes kézilabdázó itthonról szurkol férjének, az olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrözőnek, Imre Gézának. Imre szereplése azért is különösen figyelemreméltó, mert az újkori olimpiák történetében először nem tudta kvalifikálni magát a magyar kardcsapat, amely évtizedeken át az egyik legsikeresebb képviselője volt Magyarországnak az ötkarikás játékokon.

– Mivel Gézának csak egy versenynapja van, nem utazunk ki, tévén vagy az interneten követem a párom asszóit – árulta el Bea. – A verseny napján már nem beszélünk, s azért szorítok, hogy minél tovább ne is beszélhessünk, hiszen az azt jelenti, hogy annál tovább jutott. Ugyanakkor azt gondolom, hogy neki már nem kell bizonyítania, s a nyolc közé kerülését is szép eredménynek tartanám, hiszen nagyon-nagyon erős ellenféllel kell vívnia. Azt kívánom, hogy minél nyugodtabb, higgadtabb legyen.

A kétgyermekes anyuka, Bea kézilabdázóként pontosan tudja, milyen testi-lelki terhelésnek vannak kitéve a sportolók egy világversenyen, így türelmes ebben az időszakban.
– Nem viseli meg a kapcsolatunkat az olimpia, sem más verseny – mondja Bea. – Profi sportoló voltam, úgyhogy tisztában vagyok vele, micsoda emberi erőpróba egy olimpiai megmérettetés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top