Aktuális

Videó: Szobafogságból lett világhírű énekes

Bár tehetséges énekes és rengetegen rajonganak érte, egyelőre teljesen reménytelen, hogy élőben fellépjen. Mert még a bejárati ajtót sem képes átlépni.
Jemma

Jemma

Kép: dailymail. co.uk 

A 21 éves Jemma Pixie Hixon agorafóbiában, vagyis a nagy terektől való félelemben szenved, emiatt három éve egyáltalán nem hagyta el az otthonát, ahol szüleivel él. „Mióta elvégeztem a középiskolát, nem tudtam elmenni itthonról. Szeretnék ugyan egyetemre menni, de az állapotom miatt ez nem lehetséges” – magyarázta egy brit lap riportjában.

A lány szeretne meggyógyulni: korábban több pszichológusnál, sőt hipnoterapeutánál is járt, ám egyikük sem volt képes eredménnyel kezelni a betegségét.

Tragikus helyzetéből a zene jelentett számára kiutat: a szobájában, a számítógépe és egy mikrofon segítségével világslágerek feldolgozásait énekelte fel, melyekből videókat is készített és feltöltötte azokat a YouTube-ra. Számait közel 12 millióan töltötték már le, Távol-Keleten pedig valódi sztárként tekintenek rá. Tehetségére egy angol DJ is felfigyelt és saját dalt készített neki, mely a múlt héten kislemezen is megjelent.

„Azóta énekelek, mióta csak az eszemet tudom. Ez segít túlélni” – mondta Jemma, akinek a legnagyobb vágya az, hogy egyszer ne csak az interneten keresztül, hanem élőben is énekelhessen az embereknek.

Nézd meg a videót, tényleg klassz hangja van:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top