Így védekezz, ha megtámadnak!

A július 8-án Pécsett történt gyilkosság miatt újra „félni kezdtek” a nők, igen, újra, mert ilyen természetű dolog ez. A veszély, a félelem egy pillanat alatt alakulhat ki, olykor a semmiből, miközben ugyanaz a helyzet, ugyanaz a város, ugyanaz az útvonal ezerszer végigjárva mindig nyugodt volt és eseménytelen.


Normális, hogy nem félünk, igen, akár éjszaka, egyedül sem, mert így kellene lennie. A félelem, a rettegés, a gázspray a ridikülben: ez az, ami abnormális. Így nem csoda, hogy időről időre megfeledkezünk arról, hogy néha, nagyon ritkán, sajnos tényleg történik valakivel valami. Ritkán, mert bár a híradók sikerrel torzítják a képet és az érzékelésünket, valójában a magyar nagyvárosok biztonságosnak számítanak. A belvárosi részek még éjjel is mozgalmasak, főként hétvégén sok az ember. Persze nem mindenki lakik a belvárosban, és még ha éjszakai busszal megyünk is egy darabig, egy pontról csak sétálni kell.

Magunk azt gondoljuk, hogy valahogy csak ki tudnánk keveredni egy támadási helyzetből. Beszélnénk az illetőhöz, kérlelnénk vagy beleegyezést színlelnénk esetleg ellenkezőleg: küzdenénk, kiabálnánk, elfutnánk. Mindenki ezt gondolja, azok is, akiknek mindez nem sikerült. Több támadó ellen valószínűleg eleve esélytelenek vagyunk, kiszolgáltatottak az illetők szándékainak, elme- és lelkiállapotuknak. Ám ha egy támadóval állunk szemben, talán tehetünk valamit; nem egy nő van, aki túlélt ilyen jellegű erőszakos cselekményt.

Vajon mi a megfelelő technika? Mit kell tenni ahhoz, hogy a legnagyobb eséllyel meneküljön el egy nő ilyen helyzetből? Mi hogyan reagálnánk, ha sarokba szorítanának?

Kiálts, küzdj, karmolj?

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőtől sokan kérdezgették ezt mostanában, így ő közösségi oldalán foglalta össze tanácsait, melyek lényege: küzdeni kell. „A szörnyű az, hogy ilyen támadások bárhol előfordulhatnak. Parkolóházban, utcán, kisbusz mellett elhaladva és sajnos sokszor közvetlenül a lakásunk, házunk környékén vagy az ajtó előtt. A támadás általában gyors, és arra irányul, hogy a megtámadott ellenállását megtörje. A támadó rá akarja kényszeríteni az akaratát a másik félre fizikai erőszakkal, fenyegetéssel. A legfontosabb a menekülés, a kiabálás, a többi ember figyelmének felhívása.” Tarjányi szerint az együttműködés csak rablási eseteknél ajánlott, szexuális indíttatású bűnözőknél azonban ez csak olaj a tűzre. „A lakásunk előtti támadás esetén SOHA, ismétlem SOHA ne működjünk együtt abban, hogy a lakásba velünk bemehessen a bűnöző, bent már sokkal több ideje van »mindenre«. Nyílt térben igyekeznek lehetőleg rövid időt tölteni, ezért egy egyszerű kiáltás négyzetesen növeli a túlélési esélyeket.”

Nem mindegy azonban, hogy ismerős vagy idegen az ellenfelünk. (Az utóbbi sokkal ritkább, Magyarországon pedig kimondottan nem jellemzőek a szexuális aberrációs támadások. Ehelyett inkább ismerősök, családtagok erőszakoskodnak, illetve laza ismeretségek, alkalmi, például neten kötött kapcsolatok torkollnak ilyesmibe.)

A szakértő szerint fontos momentum, hogy egy ismerős támadónak nem érdeke életben hagyni a másik felet, hiszen tudja, a támadás után le fog bukni. Ezért: „ha eljön a legrosszabb, akkor küzdeni, küzdeni, küzdeni! – tanácsolja Tarjányi. – Beszéltem olyanokkal, akik átéltek ilyen támadást, sőt meg is sérültek, de túlélték. Soha nem szabad feladni és elfogadni azt, amit a támadó akar.”

Tettesd, hogy beleegyezel?

A nővédelemmel foglalkozó Patent Egyesület tagjai szerint nagyon veszélyesek az efféle általános tanácsok. „Az igazság az, hogy esete válogatja, mikor melyik taktika válik be: nyilván érdemes komolyan venni például az elkövető azon fenyegetését, hogy megöl, ha kiabálunk” – véli Kuszing Gábor, a szervezet pszichológus munkatársa.

„Ha a nő hevesen ellenkezik, kiabál, harcol, az vagy bejön, ha az illetőnek mázlija van, vagy még nagyobb veszélyhelyzetbe keveri őt. Egy stratégia veszélyes valakinél, másnak viszont épp az menti meg az életét, de a nálunk előforduló eseteknél többször vált be az, hogy együttműködtek, mint hogy ellenálltak volna. Az általános tanácsokkal az a baj, hogy kikapcsolják az ember ösztönös túlélőreflexét. A nő ne automatikusan alkalmazzon valamiféle technikát, hanem mérlegeljen: ez a legjobb tanács. Hiszen egyedül ő, az adott helyzet szereplője tud ráérezni, melyik lehet a jó út.”

Arra a felvetésünkre, hogy egy támadó sokat kockáztat, ha életben hagyja a „tanút”, tehát nagy eséllyel végzetes lesz a támadás, emiatt a végsőkig kell küzdeni, hiszen nincs vesztenivalónk, Spronz Júlia, az egyesület vezető jogásza így reagál: „Ez a mi logikánk és nem az elkövetőé. Ő egyáltalán nem gondol a felelősségre vonásra, hiszen a szexuális erőszakcselekményeknél jellemző, hogy az illető egyáltalán nem érzi úgy, hogy bűncselekményt követ el, ő azt gondolja, hogy joga van magáévá tenni azt, akit megkíván.”

Szúrj, vágj, lőj?

Rendőrségi oldalról a leginkább hallott jó tanács ez: kiabálj, kérj segítséget! Oláh László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője azonban árnyalja a képet a Nők Lapja Café kérdésére: „Minden támadás más, de azt leszögezhetjük, hogy ha nem szexuális indíttatású a dolog, hanem rablás a cél, akkor a legjobb mindenben együttműködni, hiszen nincs az az érték, amit érdemes az életünk kockáztatásával is megvédeni.”

Szexuális jellegű támadás esetén más a helyzet. Oláh László szerint sok támadó igenis fél attól, hogy utólag felismerik majd, és ezért ha olyan a helyzet, akkor egyfajta utolsó esélyként érdemes ellenállni, menekülni. Ám azt ő is elismeri, hogy néha ez még erősebb agresszióra sarkall.

És ha úgy érezzük, van esélyünk küzdeni és hatásos lehet, hogyan tegyük? Hordjunk-e magunkkal például bármilyen önvédelmi eszközt? Oláh László nem javasolja. „Egy paprikaspray még elmegy, főként ha biztonságérzetet ad a tulajdonosának. Ám egy elektromos sokkolót vagy gázriasztó fegyvert nemigen tud jól használni az, akinek nincs gyakorlata ebben és könnyen ellene fordíthatják. Ezek helyett jobbak azok az eszközök, amik amúgy is részei lehetnek egy átlagos női retikülnek: hajlakk, parfüm, tű, kulcs... ha ilyesmivel védekezik valaki, az persze nem alkalmas arra, hogy teljesen ártalmatlanná tegye a támadót, de talán okozhat egy pillanatnyi zavart, amikor elfuthat. Ha pedig közelharcra kerül a sor, célozzuk az illető leggyengébb pontjait: a szemét és a heretájékot.

Abban minden megszólalónk egyetért, hogy a legjobb védekezés a megelőzés, ami sok esetben nem is olyan nehéz. Mert habár valóban jogunk van bárhol sétálgatni, és jó lenne, ha olyan lenne a világ, hogy ezt bármikor megtehetnénk, ha ezerből csak egyszer történik baj, az éppen elég. Úgyhogy buli után inkább dobjuk össze a pénzt taxira, de ne induljunk el egyedül.