Önmagukat már legyőzték paralimpikonjaink

A Tesco május 21-én indította útjára a Magyar Paralimpiai Bizottsággal közös akcióját, melynek keretében 200 forintos kuponok megvásárlásával támogathatták az áruházlánc vásárlói a magyar paralimpiai csapat felkészülését a londoni megmérettetésre. A hat héten át tartó gyűjtés eredményének kihirdetésén mi is ott voltunk, és az elhangzó összeg nagyságán legalább annyira kellemesen meglepődtünk, mint magán a budapesti sajtórendezvény-berkekben viszonylag szokatlanul szívet melengető médiaeseményen. Az emelvényen ünnepélyesen bemutatott 35 millió forintos (egészen pontosan 30 331 600 forint, ám ezt a Tesco további több mint 5 millió forinttal toldotta meg) csekknek láthatóan nagyon örült minden résztvevő, kerekes székben és anélkül, Magyarország-feliratos pólóban és anélkül.

Udvarias bajnok nemzetiszín arccal

Szerencsére némi hivatalos beköszönés után a pódiumon a kampány arca, Sors Tamás paralimpiai bajnok úszó is „felszólalt”. Tényleg nagy élmény volt, hogy ilyen kedvesen, őszintén, sőt kifejezetten flottul tudja megköszönni egy fiatal magyar sportoló minden, a gyűjtésben akár minimálisan is részt vevő segítségét úgy, hogy még az arcára pingált magyar trikolór alkotóit, bizonyos lányokat sem mulaszt el megemlíteni a köszönőbeszédében. Pont mire belehelyezkedtünk volna a felváltva derűsnek és szimpatikusnak ítélt beszédébe, a délelőtt sokadik Hajrá magyarok! felkiáltását hallatva Sors gyorsan távozott is az emelvényről. Ezután a kötelező csapatfotók következtek a másik főszereplővel, azaz a gigantikus 35 millió forintos csekkel, a paralimpiai csapat tagjaival, akikhez némi fáziskéséssel, cserébe lelkesen csatlakozott egy tündéri kutya is. Ezen a ponton, a vakuk villanása közepette cserkésztük be villáminterjú céljából őt és gazdáját, Dani Gyöngyit.

Fontosak a célok és a mentális erő

A kerekes székes vívónő idén harmadik paralimpiájára készül, hamarosan indul az egri edzőtáborba, az eredményeket illetően pedig bizakodó. Arra a kérdésre, hogy kik tartoznak a legnagyobb ellenfelei közé Londonban, azt válaszolja, hogy a kínaiak, a németek, az oroszok. „Én 1991-ben kerültem kerekes székbe, és már akkor is nagyon szerettem volna sportolni. Kipróbáltam mindent, a kosárlabda volt az egyik nagy szerelmem, aztán végül eljutottam a víváshoz” – mesél a kezdetekről a vívónő, aki egyébként rendszeresen jár versenyekre, világkupákra, így számos sportbarátsággal is büszkélkedhet. A 16 éves korában lebénult Dani Gyöngyi és birkatürelmű, nyilvánvalóan simogatásra született négylábú társa lassan indulna, de előbb azzal a sorstársaknak szánt üzenettel búcsúzik, hogy egy hasonló, paralimpiai sportkarrier eléréséhez a legfontosabb, hogy „az ember célokat tűzzön ki” maga elé.

Dávid Kriszta pisztolyos sportlövész sem úszhatja meg. Egyrészt mert éppen nagyon közel van hozzánk, másrészt, mert elképesztően jó a kisugárzása és a tetejébe még mosolyog is. A kilencvenes évek közepe óta lő, de ez lesz az első, meséli diktafonunknak, hozzátéve, hogy a nemzetközi versenyzést is csak két éve kezdte. „Sikerült kvótát szereznem, de nagyon nehéz volt, mert körülbelül nyolcan vagyunk, akiknek hasonló a teljesítményünk. Végül annak ellenére is sikerült, hogy sérült volt éppen a lövő vállam. Azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy legyőztem saját magam, a fájdalmat és az egyéb zavaró tényezőket” – világít rá boldogan a debütáns paralimpikon a kvótamegszerzés sikerének titkára. Azt mondja, innentől kezdve alapelvárás magával szemben, hogy a döntőbe jusson, majd végül kiegyezünk abban, hogy a dobogó felső foka is jó lesz azért. „Azért ez egy nagyon erősen mentális sport, sokat számít, hogy milyen passzban vagy, hogy keltél fel, milyen a lelkiállapotod” – hűt le egy kicsit, de Krisztát elnézve reménykedünk, hogy nem lesz ezzel baj. Hajrá magyarok! harsan fel megint valahol, szerintünk meg Hajrá Kriszta! is…

Igenis kell a jó cégér a paralimpiának

A következő, számunkra kihagyhatatlan állomás maga Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Osztja véleményünket, hogy valóban elég komoly összeg folyt be, hozzátéve, hogy bár nem számítottak rá, de titkon azért remélték. „A hírvivő rész, a paralimpiai üzenet része legalább ilyen fontos volt nekünk, a pénz, ami pedig már a rendelkezésünkre is áll, tényleg nagyon jó időben jött” – meséli, azzal a kiegészítéssel, hogy bár a paralimpiai részvételhez az állami támogatás biztosított, a költségvetésük a feladataik 80 százalékát tudja csupán lefedni (ebből az állami rész körülbelül 60 százalék). A felszerelések beszerzése, az edzőtáborok és az eszközök komoly tehertételt jelentenek.

„Idén sajnos csak 33 sportolónk utazik Londonba, pedig szerettük volna, ha 40-en vesznek részt. Pekingben (2008) is 33-an voltak, annak ellenére, hogy Sydney (2000) után az enyhén értelmi fogyatékosok is visszakerültek a rendszerbe, és a csapat tagjai például asztaliteniszben, atlétikában is” – meséli a bizottság elnöke, leszögezve azt is, hogy sajnos a csökkenés jellemző tendencia. Ennek oka szerinte, hogy lassan luxus a sport. „Jelen pillanatban Magyarországon az érintettek egy százalékát tudjuk megszólítani a sport területén, amiben sajnos számos nehezítő tényező játszik szerepet.”

Szerencsére azért éremesélyeseknek így sem vagyunk híján. „Úszásban erősek vagyunk, ott van Sors Tamás világcsúcstartó paralimpiai bajnokunk és Tóth Tomi, aki remélem be fogja írni a nagykönyvbe a nevét. Szintén kihagyhatatlan a paralimpiai húzónevek közül Szekeres Pál, valamint Krajnyák Zsuzsa paralimpiai bajnok tőr- és kardvívók, de a világranglista-vezető Pálos Péter asztaliteniszezőre is érdemes lesz odafigyelnünk, akitől én nagyon sokat várok” – zárta az esélylatolgatást Gömöri Zsolt.