Aktuális

NLCafé-tippjeink: hol forgasson inkább Bruce Willis?

Állítólag 150 forgatási napot "vettek meg" a fővárostól a Die Hard-film készítői, úgyhogy Bruce Willis egész nyáron át élvezheti a hagyományos magyar vendégszeretetet. Csakhogy a budapestiek türelme fogytán...

A budapesti József Attila lakótelep lakóinak még mindig fájó emlék lehet, hogy másfél évvel ezelőtt csak hosszas rendőrségi ellenőrzés után közelíthették meg kétszoba-halljukat Brad Pittnek köszönhetően, a Szabadság téri kávézó törzsvendégei pedig mai napig emlegetik a két évvel ezelőtti eseményeket, amikor Robert Pattinson miatt csak kamerakábeleken át bukdácsolva jutottak hozzá napi feketéjükhöz.

NLCafé-tippjeink: hol forgasson inkább Bruce Willis?

A hatodik kerületiek már-már megszokják, hogy hétvégente katonai helikopter köröz felettük, és hogy csak három utcával arrébb parkolhatnak, mert „Bruce Willis forgat”. Ki örül a dicsőségnek, mondván, még látta is az ablakból a híres atlétatrikós napszemüvegének villanását, mások bosszankodnak, hogy aszondja: „már csak ez hiányzott nekünk”.

Útlezárások és forgalomkorlátozások színesítik a szokásos nyári dugóhelyzetet, és nehéz megmondani, vajon mikor viseljük jobban a hidak eltorlaszolását: ha felújítást ígérnek érte cserébe, vagy a Die Hard sorozat ötödik részét.

Hogy a fővárosiak türelmesebbek legyenek, a közlemények már jó előre leszögezték: 86 napon át zajlik majd John McClane amúgy oroszországi helyszínű ámokfutása.

Mintha a filmesek kissé elszemtelenedtek volna: egykor még néhány napra jöttek, aztán hetekre, most meg már nálunk vakációznak (hogy a kiskunlacházi laktanyatűzről ne is beszéljünk).

Hozzá kell tenni persze, hogy a Napi Gazdaság információi szerint a Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard) forgatása körülbelül annyi pénzt hoz Budapestnek, mint az első fél év összes rendezvénye; az értesülés szerint 155 millió forint közterület-használati díj gazdagítja az önkormányzatot.

Hogy a káposzta is megmaradjon és Willis is jóllakjon, a magunk részéről alternatívákat javasolnánk a leggyakoribb jenetekhez. Olyan forgatási helyszíneket, amelyek megbízhatóan hozzák az orosz miliőt, lehet lövöldözni keresztül-kasul, mégsem bénítják meg a közlekedést.

NLCafé-tippjeink: hol forgasson inkább Bruce Willis?Június 23–24. – Üllői út

Forgalomkorlátozás Józsefváros és Ferencváros egyes szakaszain, több BKV-járat módosított útvonalon közlekedett. Szombaton hajnali háromtól éjfélig lezárták az Üllői út egy szakaszát, vasárnap 0 órától pedig a Baross utca egy részét.

NLCafé-alternatíva

Csak egy kicsit kéne kijjebb menni a stábnak, mondjuk a Kálvária tér, Kőris utca környékére. Igaz, itt néhány házat fel kéne újítani, de az Orczy út bőven elég lenne nekik az Üllői helyett, a forgalom pedig mégiscsak kisebb.

Június 29. – Nyugati tér

Vasárnap 0 órától 22 óráig lezárták a Nyugati téri felüljárót, valamint egy szakaszon a Bajcsy-Zsilinszky utat.

NLCafé-alternatíva
Aki sokat jár Kőbányán, ismerheti a Sibrik Miklós úti, már többször lebontásra, majd felújításra ítélt felüljárót. Posztkommunista jellegével kellő erővel idézné a forgatókönyvben jelzett helyszíneket – a világsztárhoz illő életveszély pedig szériatartozék.

NLCafé-tippjeink: hol forgasson inkább Bruce Willis?Július 6. – Kiskunlacháza

Kigyulladt egy díszletépület péntek kora hajnalban Kiskunlacházán: hússzor nyolc méteres faszerkezet égett le a volt szovjet laktanya területén. A forgatás során tüzet gyújtottak, a láng pedig egy helikopter által keltett szél miatt továbbterjedt.

NLCafé-alternatíva
A hortobágyi pusztaság, vagy ami még jobb: Szentendrei-sziget. Elég nagy a placc, viszonylag gyéren lakott vidék, és ha meggyullad a tarló, van elég víz az oltáshoz.

Július 8. – Erzsébet híd

Hétvégén lezárták az Erzsébet hidat, tizenhárom buszjárat felszállási rendje módosult. Alkalmanként 5-10 percre a forgalmat is leállították, az autók feltorlódtak.

NLCafé-alternatíva
Az északi vasúti összekötőt javasolnánk. Az autósokat eleve megkímélnék, és ha kora délutáni, vonatmentesebb időszakot választana a csapat, akkor csak a gyalogosok és a biciklisták anyáznának.

NLCafé-tippjeink: hol forgasson inkább Bruce Willis?Július 10. – Március 15. tér

Kedden és szerdán este lezárták a Március 15. tér déli részét és az Erzsébet híd alatti parkolót. Ez idő alatt a hídról nem lehetett lehajtani a Március 15. térre és a Belgrád rakpartra.

NLCafé-alternatíva
Ha kiterjedt, nagy betonos terület kell, ott a frissen bezárt Ferihegy-terminál. Senki nem zavarná a szuperhőst a világmegmentésben és még a helikopterének is lenne hová leszállni.

Július 15. – M3-as

Vasárnap hajnaltól lezárták az M3-as autópálya kivezető szakaszát a Kassai tér és Sárrét park között. A forgalom csak a főpálya melletti szervizúton, egy sávban haladhatott.

NLCafé-alternatíva
Két tippünk is van: az M0-ás dunaharaszti, illetve a 71-es út szigetszentmiklósi lehajtója. Egyiket már eleve lezárták, tehát erről le is van a gond, a másikat felújítják, ami miatt már ígyis-úgyis szentségelnek az emberek, így legalább egy lesifotó összejöhetne nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top