Együtt versenyeznek szerelmes olimpikonjaink

Profi magyar sportolóink között vannak, akik egy párt alkotnak, s együtt repülnek a londoni olimpiára. Megértik egymást, hisz ismerik „szakmájuk” napsütötte és árnyas oldalát egyaránt. Sokuk a lelátóról drukkol majd szerelmének.

Férje a trénere

Janics Natasa és Andrian Dusev kajakosok

Együtt versenyeznek szerelmes olimpikonjaink

Az egyik legsikeresebb magyar sportoló, Janics Natasa kajakozó első házassága sajnos nem volt olyan sikeres, mint az olimpikon addigi pályafutása – mindössze hét hónapig tartott. A háromszoros olimpiai és csaknem hússzoros világ-, illetve Európa-bajnok 2009. szeptember 12-én ment feleségül Csányi Szilárdhoz, akivel még a 2004-es olimpia után ismerkedett meg. A exférj akkor Natasa szegedi klubja egyik szponzorának volt képviselője, s ezért számos rendezvényen a kajakos kísérője is. A pár 2010 májusában mondta ki a „nemet”, Natasa pedig még az év decemberében házasságot kötött az 1996-os olimpia szintén kajakos bronzérmesével, a bolgár Andrian Dusevvel. Kislányuk, Milana – aki Janics elhunyt nagyapja, Milan Janić után kapta a nevét – 2011. szeptember 2-án született. Várandóssága idején Natasa így nyilatkozott nekünk: „Én annak örülök, hogy Andrónak tetszem. Ráadásul az életem nagy részét edzőtáborokban töltöm, és nem a sétálóutcákon kávézgatok. Természetesen teljesen átalakítottam az életem, hiszen most már a baba és a család az első, de mivel a jövőnket a kajakozás teremti meg, ezért mint profi versenyző precízen elvégzem a munkám, vagyis az edzéseket, és készülök az olimpiára.” A pár természetesen együtt utazik a londoni ötkarikás játékokra, annál is inkább, mivel az egykori kajakos, jelenleg tréner Dusev időközben átvette felesége edzését is – Natasa legutóbbi sikereit tehát már a parton „drukkolta ki”. Információink szerint a bulgáriai erőgyűjtést, illetve portugáliai trenírozást követően Londonban több távon is aranyat terveznek – ha a vízen nem is együtt, de mindenképpen közös munkával összelapátolni.

A partról szurkol párjáért

Verrasztó Evelyn és Dombi Rudolf kajakos

Együtt versenyeznek szerelmes olimpikonjaink

Ahogyan a Janics–Dusev-páros, éppúgy első közös olimpiájára készül a héten huszonharmadik életévébe lépett, többszörös Európa-bajnok úszó, Verrasztó Evelyn, és az Eb-ezüstérmes kajakos, Dombi Rudolf. Hangsúlyos azonban a közös – Evelyn ugyanis már versenyzett nyolc éve Athénban, illetve négy éve Pekingben, míg Rudolf most mutatkozik be olimpián. Mivel nem azonos sportágat űznek, talán ezért nem a pályán vagy az uszodában, hanem egy kávézóban – közös barátjuk születésnapján – ismerkedtek meg. Ennek már több mint két éve. Az azóta párt alkotó fiatalok közül Rudolf sajnos nem szurkolhat Evelynnek, lévén a kajak-kenu csapat csak az úszószámok után érkezik meg a brit fővárosba. A lány azonban már ott lesz, amikor szerelme a K-2-esek 1000 méteres távján – Kökény Rolanddal egy hajóban – rajthoz áll. Tegyük hozzá – reményeink szerint – éremesélyesként. Evelyn saját pályáján eközben arra készül, hogy egyéni csúcsot ússzon 200 méter vegyesen, amivel a szám döntőjébe kerülhet, s szeretne bejutni a fináléba a 4x200 méteres gyorsváltón is.




Profik egymás közt

Jakabos Zsuzsa és Molnár Ákos úszók

Együtt versenyeznek szerelmes olimpikonjaink

Jakabos Zsuzsa rövidpályás Európa-bajnoki ezüstérmes úszó versenyzett a 2004-es athéni és 2008-as pekingi olimpián is. Párja, Molnár Ákos, a tavaszi országos bajnokságon – a 200 méteres mellúszás győzteseként – kvalifikálta magát a londoni olimpiai szereplésre. Nos, Londonban jó esély van arra, hogy a 23 éves pécsi lány, illetve a 25 esztendős szegedi születésű fiú a magyar érmek számát gyarapítsa. Mint Zsuzsa korábban mesélte, kapcsolatukat megkönnyíti, hogy mindketten úszók, profi sportolók, hiszen így jól ismerik ennek a világnak a napsütötte és az árnyoldalát is. Ha szintén sportoló párja nem segíti az útját, nem tölti be az életében a barátai és a szülei hiánya okozta űrt, biztosan visszaszaladt volna a kisvárosa biztonságába. „Mostanság a szerelmem biztosítja a lelki békémet” – mondta Zsuzsa az NLCafénak.


Már az iskolapadban is együtt ültek

Dara Eszter és Pulai Bence úszók

Együtt versenyeznek szerelmes olimpikonjaink

Szerelmük kiállta az idő próbáját – fogalmazta meg több ízben Dara Eszter és párja, a szintén úszó Pulai Bence. Utóbbi vezetéknév sokaknak csenghet ismerősen – igen, Bence Pulai Imre olimpiai bajnok kenus fia, Turi György úszóedző nevelt gyermeke. A '90-ben született Eb-győztes Eszter és a '91-es, Eb-ezüstérmes Bence a fiatal úszónemzedék két tehetséges tagja, 2009 vége óta alkot egy párt. Már a középiskolai padban is sokszor ültek egymás mellett, majd együtt érettségiztek a kőbányai Weöres Sándor Gimnáziumban, és – magától értetődően? – egyaránt a Kőbányai SC sportolói. Noha mindketten B szintesként lettek az olimpiai úszócsapat tagjai (Bence 100 méter pillangón, Eszter 50 méter gyorson), könnyen lehet – kivált, ha lesz módjuk egymásért a lelátón szorítani –, hogy alaposan meglepik számaik mezőnyét. Reméljük, az összetartás ereje most is segít majd.
Címkék: olimpia, szerelem, sport, verseny

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

gwendeee 2012-07-18 17:03

Biztos sokat számít, ha a párod át tudja élni a gondjaid-bajaid, nem csak kívülállóként hallgatja meg őket.

Nők Lapja Cafe 2012-07-18 17:03

Profi magyar sportolóink között vannak, akik egy párt alkotnak, s együtt repülnek a londoni olimpiára. Megértik egymást, hisz ismerik ,,szakmájuk\" napsütötte
és árnyas oldalát egyaránt. Sokuk a lelátóról drukkol majd szerelmének.


Nők Lapja Café: Együtt versenyeznek szerelmes olimpikonjaink

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>