nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Miért a kórház, ha gyógyulni otthon is lehet?

Bebizonyosodott, költséghatékonyabb az otthonkórház, és a beteg méltósága is megmarad. Karafiáth Orsolya különvéleménye.
Karafiáth Orsolya
f Ajánlom

A hír: Az egészségügy legdrágább része a kórházi ápolás, ezért amerikai szakértők olyan rendszert dolgoztak ki, mely a beteg számára otthonában nyújt kórházi ellátást. A betegek többsége jobban érezte magát otthoni környezetében és gyorsabban gyógyult, mint a gyógyintézetben. Az új rendszer lényege, hogy a páciens otthonában él, csak kiemelt szintű egészségügyi ellátásban részesül. A betegeket átlag naponta kétszer felkereste az ápolónő, és saját „osztályos” orvosuk is volt, aki öt beteget látott el. Az ápolószemélyzettel folyamatos video-összeköttetésben voltak. Az új kezelés azért lett olcsóbb, mert sokkal ritkábban végeztek drága laboratóriumi vizsgálatokat, mint a kórházi ágyon fekvő betegek esetén.

Miért a kórház, ha gyógyulni otthon is lehet?Tavaly nyáron az egyik közeli rokonom kórházba került. Orbánca volt, rettenetesen nézett ki a lába, de az orbánc az a fajta betegség, ami igen könnyen gyógyítható, ha megfelelő kezelést kap az ember. Figyelni kell ugyan egy-két dologra, például hogy a szervezet megfelelő mennyiségű folyadékot kapjon, de egyébként a baj diagnosztizálása után meglehetős rutinmenetben zajlanak a dolgok, és a beteg szinte (nem várt szövődmények, egyéb gondok bárkinél felléphetnek) százszázalékos bizonyossággal épen és egyben távozhat az intézményből.

Így hagytuk mi is ott a nagypapát, mert ugye benn kellett maradnia. Két nap múlva rémületes telefonhívást kaptam, a rokonom volt a vonal túlfelén, és egy komplett horrorfilmbe illő történetet mesélt el. Kommandósokról, akik betörtek a kórterembe, hullahegyekről a folyosón, keretéből kifordult ajtókról. Masírozó embermassza is szerepelt a sztoriban, villogó műtőslámpák, mit mondjak, köpni-nyelni nem tudtam. Gyanús volt, hogy kitaláció az egész, de egyfelől a rokonom világéletében józan, kedves, megfontolt ember volt, másrészt pedig a hangja és történetvezetése meglehetősen tisztának tűnt, rossz érzésem lett.

Egyik unokatestvéremmel berohantunk a kórházba. Útközben jött még egy hívás, a rokonom számát jelezte, de nem ő volt, hanem az egyik nővérke, aki jobb híján a legutolsó hívott számot tárcsázta, hogy jöjjünk, baj van, a rokonom folyamatosan félrebeszél. Orvost jó ideig nem találtunk, kezdtünk teljesen kétségbeesni. Aztán megoldódott a baj: kiderült végül, hogy szegény rokonom kiszáradt, ugyanis senki nem volt, aki arra figyelt volna, hogy igyon rendesen. És miután a probléma megoldódott, és beengedtem immár a külvilág egyéb ingereit is, körbenéztem. És megéreztem a szagokat. Aki járt mostanában (én sajnos családi tragédiák sora miatt igen gyakran) kórházakban, annak nem kell leírnom a helyzetet.

Cseréletlen ágytálak, nyöszörgő, lekötözött betegek, ki tudja mivel összekent ágyneműk. És hiába pakoljuk teli a zsebeket, az csak egy-két napra elegendő. Az említett történetem vidéki kórházban játszódott, így, pesti lévén igencsak nehezen oldottuk meg a napi felügyeletet, de kénytelenek voltunk valamit kitalálni, többször ilyesmi ne fordulhasson elő. Láttam (és megint csak sajnos igen közelről), hogy a magatehetetlen beteg mellé csak odateszik az ételt, senki nem figyel arra, valóban megeszi-e, és hogy esetleg azért nem eszi meg, mert nem tudja felemelni a kezét.

Láttam beteget, aki miután elébe tették az orvosságát, azonmód a kukába hajította azokat. Leltünk betegre, aki összeesett a mosdóban, és egy óra múlva talált rá egy látogató. Persze lehet mondani, hogy a nővérek alulfizetettek, hogy az orvosok leterheltek, hogy nincs pénz az egészségügyben. Ez mind igaz is. De itt emberek méltóságáról, emberek életéről van szó. Kötve hiszem, hogy ezekben a nővérhiányos, orvoshiányos időkben tőlünk belátható távolságra lenne olyan rendszer, ahol az olyan betegeket, akiknek az állapota indokolja, otthon is lehet gyógyítani, otthon, ahol a felsorolt szörnyűségek elő sem fordulhatnának, hiszen a beteg a szeretteitől megkapná a vizet, a pürésített élelmet, egyáltalán: azt a figyelmet, azt az odafigyelést, azt a szeretetet, ami elengedhetetlen a felépüléshez…   

Megosztás Facebookon