Aktuális

Tökös pörkölt

Nem tudom, gyerekkorukban hányan szerették a tökféléket, engem ki lehetett üldözni a világból egy-egy tököt, patisszont, padlizsánt vagy cukkinit tartalmazó étellel. Nem voltam hajlandó megenni semmit, amiben efféle zöldség volt.

Egy nyaralás aztán fordulópontot hozott a tökökkel való kapcsolatomban. Történt ugyanis, hogy szakácstanuló koromban a barátaimmal elmentünk egy balatoni víkendházba, és persze rám jutott a feladat, hogy összeüssem a vacsorát. Már az első este kiderült, hogy a krumpli beszerzéséről mindannyian megfeledkeztünk. A helyi kisbolt már bezárt, még kenyeret se tudtunk venni, gőzöm sem volt, mit tálaljak köretként a bográcsban rotyogó pörkölt mellé. A teraszon üldögélve aztán megláttunk pár patisszont a kertben, gondoltam egyet, gyorsan meghámoztam és „kibeleztem” néhányat. Bedobtam őket a sütőbe, és mikor megsültek, azokba mertem a közben elkészült pörköltet. Lehet, hogy csak nagyon éhesek voltunk, de elmondhatatlanul jólesett a tökös pörkölt, és óriásit javított a főzőtökkel, cukkinivel és patisszonnal ápolt viszonyomon.

Tökös pörköltPadlizsáncannelloni pulykamellel töltve, paradicsommártással

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 fej vöröshagyma,
  • olaj,
  • 1 kg paradicsom,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • só, bors, oregánó, kakukkfű,
  • 40 dkg pulykamellfilé,
  • 2 darab padlizsán,
  • 20 dkg trappista sajt

A hagymát finomra vágjuk, majd egy lábosban kevés olajon lepirítjuk. Közben a paradicsomot leforrázzuk, bőrét lehúzzuk, húsát felkockázzuk. A hagymához adjuk a kockázott paradicsomot, az aprított fokhagymát, megszórjuk oregánóval, kakukkfűvel, sózzuk, borsozzuk, és kis lángon főzzük, míg be nem sűrűsödik. A pulykamellfilét felkockázzuk, sózzuk, és egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk. A padlizsánt megmossuk, végét levágjuk, és hosszában vékony szeleteket vágunk belőle. A levágott szeletek egyik oldalát egy teflonserpenyőben kicsit pirítjuk, majd kivesszük, és 2-3 szeletet egymás mellé teszünk úgy, hogy kicsit fedjék egymást. A pulykamellkockákat összekeverjük kevés paradicsommártással, a padlizsánszeletekbe töltjük, és feltekerjük. A feltekert padlizsánokat tűzálló tálba helyezzük, leöntjük a maradék paradicsommártással, megszórjuk a reszelt sajttal, és 200 °C-os sütőben kb. 12 percig sütjük.

Tökös pörköltCukkinis-csirkés széles metélt

Hozzávalók 4 személyre:

  • 2 darab cukkini,
  • olívaolaj,
  • fél fej vöröshagyma,
  • só, bors,
  • kakukkfű,
  • 20 dkg mascarpone,
  • 2 dl tejszín,
  • 40 dkg csirkemellfilé,
  • 3 darab paradicsom,
  • 50 dkg széles metélt

Az egyik cukkinit megmossuk, két végét levágjuk, majd felkockázzuk. Egy lábosban kevés olívaolajon lepirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a kockázott cukkinit, majd együtt pirítjuk tovább. Amikor a cukkini kicsit megpuhult, sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel megszórjuk, és felöntjük egy kevés vízzel. Puhára főzzük, majd
botmixerrel leturmixoljuk. A mascarponét és a tejszínt egy lábosban felmelegítjük, hozzáadjuk a leturmixolt cukkinit. A csirkemellet 1×1 cm-es kockára vágjuk, sózzuk, és kevés olajon megpirítjuk. Amikor kész, hozzáadjuk a cukkinis mártáshoz. A másik cukkinit vékony csíkokra vágjuk. A paradicsomot felkockázzuk. A széles metéltet sós, lobogó vízben kifőzzük, leszűrjük, majd összeforgatjuk a csirkés cukkinimártással. Beledobjuk a csíkozott cukkinit és a paradicsomot, egyet forralunk rajta, és tálaljuk.

Tökös pörköltTöltött patisszon

Hozzávalók 4 személyre:

  • 2 nagy patisszon (vagy 4 nagyon kicsi),
  • 1 fej vöröshagyma,
  • olaj,
  • 30 dkg darált sertéshús,
  • só, bors,
  • fűszerpaprika,
  • 2 darab paradicsom,
  • 1 csokor kapor,
  • 30 dkg főtt rizs,
  • 2 dl tejföl

A patisszont megmossuk, tetejét levágjuk. Meghámozzuk, magját kikaparjuk, karalábévájóval kivájjuk a belét, és félretesszük. A kivájt patisszont 180 °C-os sütőben 15 percig elősütjük. A kivájt belet összekockázzuk. A vöröshagymát finomra vágjuk, majd kevés olajon lepirítjuk. Hozzáadjuk a darált húst, és együtt pirítjuk tovább. Sózzuk, borsozzuk, amikor a darált hús lepirult, megszórjuk fűszerpaprikával. Kevés vízzel felöntjük, és puhára pároljuk a húst. Amikor megpuhult, beletesszük a kockázott patisszonbelet, a szintén felkockázott paradicsomot és a vágott kaprot. Kicsit forraljuk, majd hozzákeverjük a főtt rizst. Szükség esetén utánízesítjük. A tölteléket a patisszonba kanalazzuk, a tejföllel meglocsoljuk, majd 20 percig 180 °C-os sütőben sütjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top