Aktuális

Apja és nővére hamvaival állt oltár elé az ara

A lány bármit megadott volna azért, hogy tragikus körülmények közt elhunyt családtagjai vele lehessenek az esküvőjén.
Emma és Chris

Emma és Chris

Forrás: mirror.co.uk 

A 20 éves Emma Barton tavaly novemberben, az angliai Taunton közelében bekövetkezett tömegkarambolban veszítette el nővérét és édesapját. Ő maga is súlyosan megsérült a balesetben: az agya bevérzett, a tüdeje összeesett, öt bordája, a csípője, a medencéje és a lába is eltört, valamint a lépét is el kellett távolítani.

A lány édesanyja hét évvel ezelőtt elhunyt rákban, apja és testvére halála után pedig egyetlen közeli hozzátartozója sem maradt, barátja, Chris azonban végig mellette állt. „Vészeld át, kedves. Nem tudok nélküled élni” – írta Facebook-oldalán, amikor Emma a szerencsétlenség után eszméletlenül feküdt a kórházban.

Bár az orvosok az első napokban azt mondták, hogy Emmának legalább egy évet kórházban kell töltenie, végül három hét után hazamehetett, és az azóta eltelt hónapokban sikerült teljesen felépülnie. Időközben Chris megkérte a kezét, a lány pedig igent mondott.

A pár hétvégén fogadott örök hűséget egymásnak. A menyasszony a virágcsokron kívül egy fa urnakoporsót is magával vitt az oltárhoz, benne a nővére és édesapja hamvaival. „Bármit megadtam volna, ha az apám és a testvérem is itt lehetett volna velünk. A szörnyűséget, ami történt, soha nem fogom elfelejteni, de ma kezdődik az életem hátralévő része” – nyilatkozta az ara egy brit lapnak.

A szertartás közben Emma végig az urnakoporsó fedelén nyugtatta az egyik kezét. „Lehet, hogy ez mások szerint morbid, de számomra megnyugtató volt, hogy ott voltak velünk. Nem telik el nap, hogy ne gondolnánk Maggie-re és apára, de az a dolgunk, hogy folytassuk az életünket. Ők is így akarnák” – fogalmazott a lány.

Emma és Chris elárulták azt is, hogy minél előbb szeretnének gyerekeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top