Aktuális

Pénzrejtekhelyek – hova ne dugd otthon a kápét?

Lisztesbödön, ágyneműtartó és a köntös zsebe a ruhásszekrényben – még mindig azt hisszük, ezek a legjobb rejtekhelyek a készpénzünknek, pedig a betörők ezeket a klasszikusokat nézik meg először.
Hova ne rejtsd a dugipénzed a betörők elől?

A hűtőszekrényre esküsznek az amerikai családok, ott már kiment a divatból a ruhásszekrény vagy a könyvespolc.  Itthon még mindig elhisszük, ha „jó helyre”, például a könyvek lapjai közé rejtjük a pénzünket, a betörők nem találják meg. A válasz: dehogynem!

Elfelejtették, elégették

„Az egyetlen módszer arra, hogy ne találják meg a betörők a pénzünket, ha nem otthon rejtjük el – mondja Albert István, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – A tapasztalat az, hogy a ráérő betörők minden rejtekhelyet megtalálnak, volt olyan eset, amikor a padlószőnyeg alá is benéztek és több százezer forintot találtak” – teszi hozzá a szóvivő. Aztán vannak leleményes hölgyek és urak, akik úgy elrejtik a pénzünket, hogy ők maguk is megfeledkeznek róla. „Klasszikus eset volt az, amikor még meleg időben az asszony a kályhacsőbe rejtette a család spórolt pénzét, de az urának nem szólt. Ő aztán fűtési szezonban begyújtott, így a dugipénz füstbe ment – meséli Albert István. Van olyan, aki elégeti a spórolt pénzét, és olyan is, aki kidobja a szemétbe, és mégis visszakapja. – Az egyik ismerősömmel esett meg, hogy egy balatoni nyaralás idejére a szagelszívóba rejtett több száz ezer forintot, aztán annak rendje és módja szerint megfeledkezett róla – folytatja  a történeteket a békés megyei rendőrszóvivő. – Aztán leselejtezték a szagelszívót, és kirakták a szemétbe. Még szerencse, hogy az após elkérte, hátha tudja még valamire használni a régi szagelszívó motorját, megtalálta benne a pénzt és visszaadta.”

Lomtalanított 600 ezer forintot

Tavaly nyáron borzolta a kedélyeket ez a fura kecskeméti eset. Emberünk beleragasztgatott néhány százezer forintot a könyveibe – későbbi elmondása szerint 600 ezret –, majd ahogy kell, megfeledkezett róla. Az már egy másik kérdés, hányan engedhetnék meg maguknak, hogy elfelejtsék: több mint fél millió forint pihen a könyvespolcon. Szóval emberünk rájött, túl sok a felesleges könyv otthon, és lomtalanításkor kirakta a megunt könyveket. Ezek után azt hihetnénk, hogy keresztet vethetett a pénzére, de óriási szerencséje volt, mert aki az utcán megtalálta a könyveket és benne a pénzt, nem hazaszaladt, és örült annak, hogy ekkora balekok is vannak, hanem hívta a rendőröket. A becsületes megtaláló számára innentől rémálommá vált a történet, mert a pénz gazdája feljelentette, és lopás miatt nyomozást indítottak ellene. A tulaj állította: ő 600 ezer forintot rejtett el, de csak 400 ezret kapott vissza.

Minél feltűnőbb, annál jobb

Úgy tűnik, azért a betörők is szoktak hibázni és a tapasztalat azt mutatja, a legjobb fegyver ellenük, ha meg sem próbáljuk elrejteni a pénzt. „Zárás után a bolti alkalmazott a bevételt egy félbehajtott A4-es papírban az egyik asztalon felejtette. A betörők meg csak a váltópénzt vették ki a kasszából, ami pár száz forint volt. A bevételt, 117 ezer forintot egyszerűen otthagyták az asztalon, nem vették észre” – mondja Albert István. A pécsi rendőr-főkapitányságon is tudnak olyan esetekről, amikor a ház lakói nem rejtették el a pénzüket, hanem feltűnő helyen hagyták, például a konyhai falitáblára felszögezett borítékban, vagy az előszobai levéltartó rekeszbe tették, vagy egyszerűen csak le volt téve a pénz valamelyik asztalon, és a betörők – bár felforgatták az egész házat – ezeket nem vették észre.

Sose találták meg a pénzt az örökösök

Hova ne rejtsd a dugipénzed a betörők elől?Van egy klasszikus bohózat, amikor Márkus László apró darabokra cincál egy fotelt, mert nem érti: mi került azon a fotelon 7200 forintba… Nos, nagyjából így kellett volna szétszedniük egy vidéki városban lakó idős hölgy örököseinek is a nagymama foteljét, és akkor megtalálták volna az elrejtett pénzt. „A legtöbb idős ember a saját családja elől rejti el a spórolt pénzét” – mondja egy dunántúli nyugdíjas gondozási központ vezetője a Nők Lapja Cafénak. Nem írhatjuk le a nevét, mert a történet kissé kényes, és nem szeretné, hogy kiderüljön, ő valami olyat tud, amit az örökösök nem. „Nagyon jóban voltam a nénivel, és mielőtt kórházba került, nekem elárulta, hol tartja otthon a pénzét: a fotel karfájába varrta be. Szegény meghalt, és a fia, akivel egyébként rossz viszonyban volt, átforgatta az egész házat, de a rejtekhelyet nem találta meg. Kis város ez, a szomszédoktól tudom – teszi hozzá a vezető. – Sokáig nagy dilemma volt nekem, hogy elmondjam-e vagy sem a fiának, de végül nem mertem, mert arra gondoltam, ha esetleg közben a néni máshova tette a pénzt és nincs ott, megvádolnak, hogy én vettem el – magyarázza a vezető. – Állítólag azóta eladták a bútorokat, az is lehet, hogy valaki úgy ül nap mint nap azon a fotelon, hogy fogalma sincs, pár százezer forint van a karfájába rejtve…”

Összetekert zokni

Malacpersely, a padlószőnyeg szegélye mögött, összetekert zoknikban, a kapor mellett a fagyasztóban, vagy csillámporos dobozban az ágynemű közé. Ezek a mi kedvenc dugihelyeink… És te hova rejted a pénzed, hogy senki ne találja meg? Várjuk az ötleteket – ezúttal név és cím nélkül…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top