Hogyan alakult ki a legendás Rákóczi tér?

A tér elődje a két világháború között is létezett, akkoriban léteztek még úri bordélyok és népi bordélyok. A Rákóczi tér és környéke az utóbbiak területe volt, és amikor 1950-ben bezárták az összeset, akkor az előtte prostiként dolgozó nők közül sokan ott maradtak.

Hol dolgoztak a szocializmusban a mai dubajozós lányok ősei?

A felső réteg, azaz luxusprostituáltak általában több nyelven beszéltek, és főleg szállodákban próbálkoztak külföldiekkel, például a Blaha Lujza téren az EMKE épületében, a Baross és az Otthon étteremben, az Astoria kávéházban, vagy bérlakásokat használtak. Ők a hatvanas–hetvenes években ötszáz és kétezer forint közötti tarifával dolgoztak, és a pénzt valutában kérték.

Hozzájuk képest csak száz és négyszáz forint közötti összeget kértek azok, akik az utcán művelték a szakmájukat. A két szint között álltak azok, akiknek már volt munkájuk, tehát nem számítottak közveszélyes munkakerülőnek, és szórakozóhelyeken szedték fel a kuncsaftjaikat. Ők háromszáz és hatszáz forint között kerestek egy alkalommal, de a három kategória között nem voltak élesek a határok.

Ehhez képest mennyi volt akkoriban az átlagfizetés?

A Rákóczi téren dolgozott a nyolcvanas években egy Andrea nevű prosti, aki a középkategória alját képviselte, azt állította, hogy havonta kétszázezret összehoz. Ehhez képest amikor még rendesen dolgozott, akkor háromezer forint volt a havi bére. A kitartottja, aki rendszeresen elkártyázta a lány keresetét, a hivatalos munkahelyéről 4000–4500 forintot vitt haza.

A múlt rendszerben tiltották a prostitúciót, de közben biztos jártak a lányokhoz rendőrök vagy politikusok is.

Tiltani vagy tűrni? „A prostitúciót háromféleképpen lehet szabályozni: Az egyik, ha nem büntetik a lányokat, csak ha a szükséges ellenőrzéseken nem mennek keresztül – magyarázta el Szabó Sass Szilvia. – Magyarországon ez működött, amíg be nem zárták a bordélyházakat. Utána jött a tiltó rendszer, amikor a prostituáltakat és az ebben dolgozókat is büntették. Ez '93-ig így volt, annak ellenére, hogy már '55-ben aláírtuk a New York-i egyezményt, ami kimondja, hogy a prostitúció magánügy, aminek határokat kell szabni, és ebben a rendszerben a nők nem bűnelkövetők, hanem áldozatok. Ezt vezettük be aztán a rendszerváltás után.

Biztosan volt ilyenre példa, de erre nem igazán találtam adatot. Azt viszont lehet tudni, hogy Rákosi Mátyás unokahúga is prostituált volt, de csak ötvenéves kora után kezdte. A férje tisztázatlan körülmények között halt meg a Szovjetunióban, ahová a második világháború harmincadik évfordulójára utazott el. Mindketten nagy kommunisták voltak, de a nő lelkileg annyira maga alá került, hogy lement egy szállodába iszogatni, és kapott egy ajánlatot. Először nagyon felháborodott rajta, de aztán belegondolt, hogy ebből az összegből mennyi mindenre tudna költeni, és végül elég jól megalapozta az életét, rengeteget utazott, vett lakást is, és csak hetvenkét évesen hagyta abba. Egyébként értelmiségi volt, dr. Kardos Évának hívták, tolmácsként is dolgozott a belügyön, és több könyve megjelent.

Családanyák is előfordultak a szakmában?

Volt olyan történet, hogy egy nő a szülés után hat héttel már újra az utcán árulta magát. Ő elmondta, hogy intézetben nevelkedett, egyetlen testvérével tartotta a kapcsolatot, a nővérével, és ők adták el egy kitartónak, azaz stricinek húszezer forintért. Aztán megszökött, de pont a strici egyik barátjához, aki el is árulta őt, és utána egy elég keserves időszakon ment keresztül. Amikor terhes lett, visszakerült a nővéréhez, aki a szülés után elkezdte győzködni, hogy nem tudnak mit enni, jó lenne, ha lemenne az utcára.

Olyan nő is volt, aki az éjszakában dolgozott, majd férjhez ment, született több gyereke, és amikor a férjével tönkremenőben volt a házassága, akkor azt érezte, hogy hiányzik neki az éjszakai élet és annak a vonzatai. Ezért visszament és újrakezdte. Ő úgy mesélt erről, mintha minden nap egy hőstettet követne el azzal, hogy reggel elviszi a gyerekeket iskolába, aztán megsétáltatja a kutyát, főz, háztartást vezet, és éjszaka dolgozik. Ő a munkán kívül rendes családanyaként működött, viszont nem is nagyon akart ebből kiszállni.

Találkozott olyan történettel, amikor valaki jól tudott kiszállni ebből?

Nem igazán, én úgy vettem észre, hogy nem nagyon lehetett, mert megszokták, hogy sokkal több pénzt meg tudtak keresni, mint egy átlag magyar ember. Egy rendőrségi jelentésben azt írják, hogy a szocialista rendszer előtt a nők a megélhetés miatt lettek prostik, viszont a szocializmusban mindenki tudott dolgozni, aki akart. Akik mégis prostituáltak lettek, azok vagy műveletlenségből, vagy könnyelműségből nem akartak dolgozni, jól élni viszont igen.

Találkoztam például olyan történettel, hogy valaki fiatal lányként lement a Balatonra dolgozni. Vattacukorgéppel járta körbe a Balatont, de a gép elromlott. Ezt egy szórakozóhelyen magyarázta egy ismeretlennek, és ez a férfi ajánlotta fel neki, hogy tudja, hogyan hozza helyre a dolgokat. Először csak pár alkalomba ment bele, aztán később rákapott az ízére.

Tényleg meg tudtak volna élni egy sima fizetésből?

Abból a három-négyezer forintból, amit munkahelyen megkaptak volna, igen. A társadalom többsége legalábbis meg tudott élni. Egy nagyon szép pultosnőtől kérdezték, hogy volt-e már ajánlata, és mondta, hogy ígértek neki olyan hihetetlen összeget is, ami hosszú időre megoldotta volna az anyagi problémáit, csak ő nem akart ezzel foglalkozni. Ha a mai eszünkkel gondoljuk végig, akkor a legtöbbünk inkább spórol, hajlamosabb rendesen dolgozni, és ha lelkileg nem sérül, akkor nem hiszem, hogy ilyet tenne. Ha valaki megnézi az akkori prostituáltakról szóló K1 és K2 című dokumentumfilmeket, akkor nem valószínű, hogy kedvet kap ehhez a szakmához. Ahogy Szalai Vivien Hamis gyönyör című könyvétől sem, és abból is kiderül, hogy a főszereplő Szofi sokat sérült fiatal korában.

A szocializmus alatt, főleg a hatvanas években honnan szerezték be a kihívó ruhákat a nők?

Ezzel a témával is foglalkoztunk nemrég, hogy a kommunista erkölcs miatt a divat puritán volt, de a hetvenes évektől megjelentek a butikok, onnan elég jól lehetett öltözni. Léteztek olyan szalonok is, ahol többek között a pártvezetők feleségei vásároltak. A hatvanas években előírták a nőknek, hogy egyszerűen kell öltözniük, kartonruhába és flanelingbe, és nem festhetik a körmüket, a hajukat. A vezetők feleségei mégsem a konfekciót hordták.

A konfekcióval egyébként jól mellényúltak. Az ötvenes évek elején csinálták az első felmérést, hogy megalkossák a méreteket, és annyira rosszul sikerült felmérni a terepet, hogy az alapján a nők nem nagyon tudtak jól öltözni. A kádári korszakban a prostik viszont simán megtalálták a módját, hogy ruhához jussanak, a Váci utcán nyitottak olyan butikok, ahol jó pénzért bárki vásárolhatott. Olvastam olyat is, hogy miután fellendült az idegenforgalom, a külföldi férfiak többsége családdal érkezett, de alig várták, hogy a feleségük elmenjen aludni, és volt, aki a felesége ruhájából adott a prostituáltnak.

Mennyire használtak akkoriban óvszert?

Az alsó két kategória képviselői elég „veszélyesek” voltak, de abban biztos vagyok, hogy a luxuskategóriában használtak gumit. A rendőrség számon tartotta, hogy melyik területeken hányan fordultak meg, és zárójelben hozzátették, hogy évente hány fertőzés fordult ott elő. Ebből kiderül, hogy a gonorrhoeás megbetegedéseket főleg a nők alsó rétege terjesztette, egy nő átlagban három férfit fertőzött meg. A rendőrök erősen figyelték őket, Éjszaka és Alkonyat fedőnéven tartottak akciókat. A luxusprostik is veszélyt jelentettek a rendszerre, mivel ők valutában utaztak, és a valutaüzérkedés komoly bűnnek számított.

Mit történt a rendszerváltás előtt azzal, akit elkaptak?

Prostitúcióért egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhették a lányokat. Akik aztán kijöttek, többnyire nem tudtak visszailleszkedni a társadalomba, volt olyan ötvenkét éves nő, aki hatszor került börtönbe. Elég belegondolni abba, hogy ha egy alsó kategóriába tartozó lány kijött, nem volt semmije és senkije, vagy ha volt is családja, akkor sem biztos, hogy prostiként vissza tudott menni hozzájuk. Így óhatatlanul visszakerült ugyanabba a körbe. A felsőbb szinteken pedig ha valaki háromszáz márkát megkapott egy alkalomra, akkor egy átlagfizetés többszörösét kereste, hozzászokott egy színvonalhoz, és arra is nehéz lehetett átállni, hogy reggel be kell járni egy munkahelyre, ahol nyolc órát el kell tölteni.


A beszélgetésben szereplő történetek és információk forrása a K1 és K2 című dokumentumfilmek, Tóth Eszter Zsófia tanulmánya a hetvenes évek budapesti prostitúciójáról, Zombori Attila Szexipari körséta című könyve és Nagy Sándor írása az üzletszerű kéjelgésről.