Aktuális

Lemosatták a sminket a bemondónővel

Kiakadtak a tévések az afgán kormány döntésén, miszerint tilos látványosan sminkelni magukat a női bemondóknak. Sőt, kötelező a fejet fedő sál.
Sál kötelező, smink tilos!
Sál kötelező, smink tilos!
Fotó: telegraph.co.uk

Az afgán Kulturális és Információs Minisztérium arra kötelezte a női hírolvasókat, hogy kerüljék az erős sminket és viseljenek sálat a tévében. Állítólag parlamenti képviselők és civil családok nehezményezték, hogy a tévében szereplő női újságírók nem tartják be az iszlám kulturális és erkölcsi normákat. A rendelkezés meglepetésként érte a média sok szereplőjét, akik szerint az újra erősödő, szélsőségesen konzervatív tálib hatalom erőfitogtatásáról van szó.

„A kérésnek önmagában semmi értelme” – véli Roshan Zarghoona, aki tíz éve dolgozik a médiában, és ezentúl kénytelen fejfedőben megjelenni. Becslései szerint körülbelül összesen 120 nő dolgozik a médiában.

Egy helyi tévécsatorna vezetője azt mondta, a kormány az elmúlt évben egyre erősödő nyomást gyakorolt a médiára, hogy próbálják cenzúrázni az elhangzó információkat. „Az a sejtésünk és a félelmünk, hogy a smink eltüntetése csak a média korlátozásának kezdete” – nyilatkozta a szakember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top