nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“Nekem nem kell ajándék Valentinra”

A férfiak kétszer annyit költenek a Valentin-napra, mint a nők. Karafiáth Orsolya különvéleménye.
Különvélemény
f Ajánlom

A hír: Az Egyesült Államokban 28 ezer forintnak megfelelő összeget szánnak a szerelmesek napjára a megkérdezettek. A nők kevesebbet, a férfiak jóval többet. Idén minden ötödik szerelmes számíthat ékszerre, bár a legnépszerűbb ajándék továbbra is az édesség és a virág. Minden harmadik válaszadó azt tervezi, hogy valamilyen szórakozóhelyen vagy étteremben tölti Valentin estéjét.

„Nekem nem kell ajándék Valentinra” Karafiáth Orsolya véleménye: Életemben egyszer kaptam ajándékot Valentin-napra, de az is szakításhoz vezetett. Előtte nem sokkal jöttem össze a fickóval. Tetszett, mert magas volt, hosszú hajú és csinos, és mert lelkes voltam, fiatal. Nem is igazán érdekelt, milyen ő valójában. Sajnos én mindig így esem szerelembe: meglátok valakit, betalál a kép, elég egy csinos arc és a jókor elhangzó bókok, meg is vagyok főzve. Ez az úgynevezett lelkes állapot nálam egy-másfél hónapig tart, lobogok ezerrel. (Tavaly is besétált az életembe így egy lovag, és a szemem előtt az a bizonyos rózsaszín köd megjelent. Biztos és régi párkapcsolatban élek, úgy éreztem, ezt is fel kell robbantanom. Azonnal össze akartam bútorozni rajongásom tárgyával, ő volt a legszebb, legjobb, egyszóval ő tűnt az Igazinak. A pszichiáterem kérte, jellemezzem már a figurát. „Hát… – kezdtem – százkilencven centi magas! És elég jóképű. És olyan kedvesnek, masszívnak, erősnek tűnik.” És itt megakadtam. A doktornő rákérdezett, hogy elégnek érzek-e ennyi remek tulajdonságot ahhoz, hogy biztosan tudjam, valóban a nagy Ő-re leltem. Én akkor megingathatatlanul, csökönyösen állítottam, hogy igen, igen, igen. Már aznap rohantam volna az oltár elé.
Aztán eltelt három hét, és én magam bámultam a legbutábban, amikor eszembe jutott dicsőséges kis románcom. Amikor a terápián rákérdeztek, hogy hogy s mint halad az ügyem, először az sem ugrott be, kire is utal a kérdés. Egyszóval a lényeg az, hogy egy ideig észre nem veszek semmit, aztán hirtelen, egy igazi semmiségtől menthetetlenül  kiábrándulok.)

A zárójel előttire visszatérve: éppen az elemésztő szenvedély vége felé jött a Valentin-nap. Én persze elfelejtettem az egészet (már a felnőtt életemben jött az, hogy ez is egy ünnep, egyszerűen nem volt és ma sincs benne a tudatomban), így aztán alaposan meglepett, hogy a fiatalember egy ajándékkal állított be hozzám. Felvont szemöldökkel bontottam ki a meglepetést, ami a szó szoros értelmében meglepetés volt, tényleg meglepett. Egy hatalmas, borzalmas piros szív alakú váza bomlott ki a csomagolóanyagból. Pár másodperccel később kirobbant belőlem a nevetés, és azt találtam mondani, hogy ez már annyira gáz, hogy jó, köszönöm. Sajnos a kérőm nem tartotta viccesnek a helyzetet, kiderült, hogy ő teljesen komolyan gondolta a dolgot, és szépnek, szívhez szólónak tartotta ezt az ajándékot. Minden irónia nélkül. Abban a szemvillanásban tiszta lett a kép, már tudtam, hogy nem egymásnak teremtettek minket.

Nekem nem kell ajándék Valentin-napra: aki szeret, az úgyis egész évben bizonyítja ezt, már csak azzal is, hogy nem áll odébb: elég nehéz eset vagyok ugyanis. Nekem meg bőven elég kitalálni, mit adjak a szülinapokra és karácsonyra, nem vagyok egy nagy ajándékozó.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon